Az OPSZ lovas tagozatának felhívása

2013. január 21. 08:07
Az OPSZ lovas tagozatának felhívása

AZ OPSZ LOVAS TAGOZATÁNAK FELHÍVÁSA 2013

 

Az OPSZ 2013.évben képzést szervez azon lovasok részére, akik vagy polgárőrként már aktívan járőröznek, avagy most kívánnak csatlakozni a polgárőrséghez. Nagy örömünkre szolgál, hogy a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány ennek megszervezéséhez felajánlást tett.

Az oktatás szakmai színvonalát - a Népfőiskola és az OPSZ Lovas Tagozatának felkérésére - olyan előadók biztosítják, mint:

  • dr.Sótonyi Péter professzor, Széchenyi-díjas orvos, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja
  • dr.Fehér Károly, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, a Magyar Lovassport Szövetség kommunikációs igazgatója
  • a lóval való kommunikáciű terén Lezsák Levente lovas kaszkadőr, egyetemi előadó, valamint
  • Dénes Péter lovas szakértő, az OPSZ Lovas Tagozatának elnökségi tagja
  • míg a polgárőr alapismeretek terén Zámbó Péter, az OPSZ alelnöke.

Az oktatás tematikája az OPSZ honlapjáról letölthető vagy kérésetekre megküldöm azzal, hogy szívesen fogadjuk észrevételeiteket, gyakorlati kérdéseiteket, hogy segítségetekre lehessünk a mindennapok feladataiban. Az oktatás tartalmazza a járőrtevékenységhez szükséges polgárőr alapismereti képzést is, így utolsó alkalommal egy lovas kérdésekkel kiegészített tesztlap kitöltése zárja az oktatást, a résztvevők pedig "Tanúsítványt" kapnak a kurzus elvégzéséről. (tanterv: Lovas tagozat tanterv.doc)

 

Az oktatás helyszíne a lakiteleki Népfőiskola:

http://www.lakitelek.hu/nepfoiskola/index.php?option=com_content&view=article&id=11&Itemid=12

Az oktatás 4 egymásra épülő blokkból áll, melynek időpontjai: 2013.február 15-17., március 22-24. (időpontváltozás!), április 26-28., július 5-7. Az utolsó alkalommal, 2013.július 6-án kerül megrendezésre a II.Országos Polgárőr Szemle is! A polgárőr egyesületi tagoknak az OPSz téríti a regisztrációs díjat, kivéve azokét, akik regisztráltak, de önhibájukból az oktatáson még sem jelentek meg.

Péntek estétől lehet érkezni, ekkor egy ismerkedési estet szervezünk. Az előadások szombat reggel 9.00. órától kezdődnek és vasárnap 12.00.óráig tartanak. A szállást és az étkezést mind a négy alkalmat magába foglaló egyszeri 5.000.-forintos regisztrációs díj tartalmazza. Az oktatás - amennyiben a 80 fős keretet a polgárőrök nem töltik fel - a regisztrációs díj megfizetése mellett nyitott a pártoló tagok, illetve szompatizánsok részére is.

Az opsz.lovastagozat@gmail.com címre várjuk február hó 05.napjáig azok visszajelzését, akik az oktatások részt kívánnak venni!

Bízva abban, hogy az érdeklődéseteket felkeltettük,

 

Üdvözlettel:

dr. Rácz Adrienn

OPSZ Lovas Tagozat elnöke

Elérhetőségek:

OPSZ Lovas Tagozat 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48.

E-mail: opsz.lovastagozat@gmail.com

Telefon:+ 36 70/7710-461