Ülésezett a Jelölő és Választási Bizottság

2015. november 08. 14:23
Ülésezett a Jelölő és Választási Bizottság

Mint ismeretes, az Országos Polgárőr Szövetség november 28-án rendezi küldöttközgyűlését, amelyen az OPSZ módosított Alapszabályának elfogadása mellett sor kerül a tisztségviselők megválasztására is.

 

Ennek előkészítéseként november 6-án, Dormándon, a Latinovits kastélyban tartotta első ülését az OPSZ Jelölő és Választási Bizottsága Somogyi János elnökletével. A testület tagjai egyhangúan elfogadták ügyrendjüket, majd a személyi kérdésekről váltottak szót. A bizottság tagjai egyértelműen hitet tettek amellett: a Polgárőrségnek a rendet, a fegyelmet, az erőt és az egységet kell sugároznia a közgyűlésen is. Tartják magukat az ismert mondáshoz, miszerint sikeres csapaton ne változtass! Ennek jegyében tettek javaslatot a bizottság tagjainak, hogy ezt képviseljék megyéikben a választási előkészületek során, s vitassák meg elképzeléseiket az általuk képviselt területeken. Következő, november közepén esedékes ülésükön már a megyei szövetségek javaslatait hozzák magukkal, erősítve a fiatalítási elképzeléseket is.