Dr. Kökényesi Antal

2016. április 30. 15:32
Dr. Kökényesi Antal

Hajdúnánáson 1954-ben született. Üzemmérnöki diplomája megszerzése és a sorkatonai szolgálat letöltése után a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságán lett bűnügyi nyomozó. Évekig dolgozott a BRFK, majd később az ORFK bűnügyi szerveinél főelőadóként, illetve kiemelt főelőadóként. Munka közben végezte el a Rendőrtiszti Főiskola átképzőjét, majd az ELTE jogi karán avatták doktorrá 1991-ben. Még abban az évben kinevezték a BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének, később a VIII. kerület /Józsefváros/ rendőrkapitánya lett, amit a BRFK vezetőjévé történt kinevezéséig /1998/ töltött be. Ezt a beosztást dandártábornokként, később vezérőrnagyként 5 évig látta el, ami után a BM Bűnmegelőzési Főosztályának vezetője lett. 2004-től három évig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főkapitány, majd 2007-2008-ban az ORFK bűnügyi főigazgatói beosztását töltötte be. 2008. áprilisától altábornagy rendfokozattal nevezték ki a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnoksága élére, amely beosztást nyugdíjazásáig töltötte be.

Évtizedeken keresztül segítette, támogatta a polgárőrséget, így számára természetes volt, hogy polgárőrként tisztséget vállaljon. Megszerzett sokrétű tapasztalatait hasznosítva évek óta részt vesz az OPSZ Elnökségének munkájában.