Új autót kaptak a dunavecsei polgárőrök

2019. április 17. 12:43
Új autót kaptak a dunavecsei polgárőrök

A Bács-Kiskun megyei Dunavecséért Új-polgárőrség és Bűnmegelőzési Egyesület tagjai a napokban helyezték üzembe új szolgálati gépkocsijukat, amelyet az önkormányzat hárommillió forintos támogatásával vásároltak meg. Az újszerű állapotú Dacia Duster típusú gépjármű, az egyesület jelenlegi, húsz évnél idősebb szolgálati autóját váltja.

Az üzembe helyezésnél ott volt Vörös Sándor, a település polgármestere is, aki elmondta, hogy a polgárőrség Dunavecsén a lakosság és az önkormányzat nagy örömére, megelégedésére működik. Elmondása szerint, már a tavalyi évben megfogalmazódott egy új autó vásárlásának a gondolata a polgárőrség számára, amelyre az idei évben teremtettek forrást a település költségvetésében. A városvezető elmondta, hogy az egyesület tagjai eddig is aktívan vettek részt a város életében, működésük jelentősen hozzájárul a városban élők biztonságérzetének növeléséhez, a helyi közbiztonság javításához.  - Bízom benne, hogy az új gépkocsival szolgálatukat továbbra is eredményesen, komfortosabb körülmények között, jobb technikai felszereltség mellett tudják végezni – mondta el Vörös Sándor polgármester.
Koch Mihály, a Dunavecséért Új-polgárőrség és Bűnmegelőzési Egyesület elnöke elmondta, hogy a régi autójuknál egyre gyakrabban keletkeztek műszaki hibák, egyre többet kellett költeni a javításra. Az új szolgálati gépjárművel, amely kevés kilométerrel, újszerű állapotban került az egyesülethez, ezek a gondjaik is megoldódtak. Az önkormányzat garázst is biztosított számukra, így remélhetőleg hosszú időn keresztül fognak szolgálatot teljesíteni a Dacia Dusterrel nappali vagy éjszakai járőrben vagy különböző rendezvényeken, a város területén.

„Dunavecse Városért” emlékéremmel ismerték el munkájukat 2017-benAz egyesület 2007-ben alakult. Jelenlegi taglétszámuk 27 fő. Az elmúlt évben 276 alkalommal, 5751 óra szolgálatot teljesítettek, szolgálati gépkocsijukkal tízezer kilométert tettek meg. Minden városi rendezvény biztosításában részt vállaltak. Több alkalommal irányították a forgalmat balesetek helyszínén. A szolgálatot ellátó polgárőrök a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság ügyeletével folyamatos kapcsolatot tartanak, tevékenységük is hozzájárul ahhoz, hogy a rendőrség statisztikai adatai alapján a területen jelentős mértékben csökkent az ismerté vált bűncselekmények  száma.

(Lencsés P. Anna)