Ismét volt szakmai és véradó nap Orfűn

2016. augusztus 19. 11:37
Ismét volt szakmai és véradó nap Orfűn
Immár tizenötödik alkalommal tartották meg a Baranya megyei polgárőrök családi napját, ahol leginkább a szórakozásnak, a sportolásnak, az aktív pihenésnek adtak helyet és teret.

2016. augusztus 13-án került megrendezésre a XV. Baranya Megyei Polgárőr Szakmai és Véradó Nap Orfűn. A rendezvén súlyát és színvonalát mutatja, hogy a polgárőröket megtisztelte jelenlétével dr. Göndöc András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Hivatalának főjegyzője, dr. Ambrus Zoltán rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Domján Gábor tűzoltó alezredes, a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Igazgatóság Baranya Megyei Polgári Védelmi főfelügyelője, Cseh István, az OPSZ Etikai Bizottságának elnöke és egyben a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Zámbó Péter az OPSZ szakmai alelnöke, valamint Bogyay Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei szervezetének vezetője.
Cseh László, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége (BMPESZ) elnöke rövid megnyitó beszédében megköszönte a polgárőröknek az egész éves önzetlen munkájukat és külön köszönetét fejezte ki a családtagoknak, hozzátartozóknak is, hisz az ő segítségük, támogatásuk szükséges ahhoz, hogy az önkéntes bűnmegelőzők teljesíteni tudják vállalt feladatukat. Majd jó szórakozást, és tartalmas kikapcsolódást kívánt a közel 350 főnek, aki részt vett a programon.
Magyar Labdarúgó Szövetség idén három Baranya megyei polgárőr egyesületet részesített támogatásban. Az alkalmat kihasználva Bogyay Zoltán a Bodai, a Lovászhetényi és a Szentlőrinci Polgárőr Egyesületnek adott át jelképesen 100-100 ezer forintot.

Polgárőr ad vért OrfűnA rövid ünnepség után kezdődtek a kötetlen programok. Az érdeklődők technikai bemutatókat nézhettek meg, ahol a rendőrök és tűzoltók tartottak látványos prezentációt, valamint a katonák illetve a Közterület felügyelők tartottak technikai bemutatót. A Pécsi Honvéd Sportegyesület segített az íjászat és lövészet versenyszámok lebonyolításában, de a megyei polgárőr szövetség is kiállította technikai eszközeit. Újnak számított a Magyar Honvédség Pécsi Toborzó Irodájának megjelenése, mely nagy érdeklődésnek örvendhetett.  A társszervek nemcsak szakmai bemutatókkal voltak jelen a rendezvényen, hanem a sport és szórakoztató programokban családjaikkal együtt részt vehettek, így összehozva a polgárőröket a társszervek munkatársaival. Örömteli hír, hogy a nap folyamán összesen 67 személy adott önkéntesen vért. A résztvevők különböző versenyszámokban próbálhatták ki magukat egyénileg és csapatban is. Nevezni lehetett a főző- és sárkányhajó versenyre, kispályás labdarúgásra, vagy akár lövészetre.  A gyerekek szórakoztatására volt elektromos kismotor pálya, a nap folyamán több alkalommal cukorágyú lövés, lufi, foglakozások, délután pedig hab party.