Mohácson és Nagytótfalun is segítették a megemlékezést

2017. március 17. 19:45
Mohácson és Nagytótfalun is segítették a megemlékezést
Baranya megye számos településén, köztük Mohácson és Nagytótfalun is részt vettek a polgárőrök a március 15-i megemlékezéseken.

Polgárőrök koszorúja NagytótfalunNemzeti ünnepünk alkalmával Mohácson, három helyszínen zajlott valamilyen megemlékezés illetve koszorúzás, aminek biztonságos lebonyolításában a Mohácsi Polgárőr Egyesület is részt vállalt. A mohácsi polgárőrök először a bíróság épülete előtt levő emlékhelynél vigyázták a rendet, majd a városi megemlékezés helyszínére, az Ifjúsági Centrumhoz siettek, ahol március 14-én a késő délutáni órákban az önkormányzati ünnepségnél segédkeztek. Másnap, március 15-én délelőtt pedig a helyi református temetőben, az 1948-as Hősök kopjafájánál tartott koszorúzáson vettek részt.

A Baranya megyei Nagytótfalun sem tétlenkedtek a polgárőrök, ugyanis az önkéntesek március 15-én, a faluban megrendezett ünnepséget, majd az azt követő emlékfutást biztosították 10 polgárőrrel. Külön elismerés jár a Nagytótfalui Polgárőr Egyesületnek, amiért a megemlékezésen ők maguk is elhelyezték a megemlékezés és a tisztelet koszorúját.