Továbbra is Csóra György a B.A.Z. megyei elnök

2019. május 06. 22:53
Pótszékeket kellett elhelyezni, annyian voltak kíváncsiak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség éves közgyűlésére, amit május 5-én tartottak a Miskolci Rendőrkapitányság dísztermében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei polgárőrök 2018. évi teljesítményéről Csóra György, a megyei polgárőr szövetség elnöke számolt be. Mint mondta, Magyarország és a megye közbiztonságának fenntartásában a polgárőrség szakmai tevékenységével jelentős szerepet töltött be, amellyel - különösen a közterületi járőr és figyelőszolgálatokkal – 2018-ben is hozzájárult a lakosság jó biztonsági közérzetének fenntartásához. Csóra GyörgyA megyében 210 polgárőr egyesület működik 5 ezer 235 taggal. A polgárőrök tevékenységét elsődlegesen a közterületeken teljesített járőrszolgálat teszi ki. A rendőrökkel közösen 129 ezer óra szolgálatot adtak. 336 esetben értek tetten bűncselekményt elkövető személyeket, vagy működtek közre azok elfogásában, 63 esetben kerestek eltűnt személyt, 15 ezer esetben tettek jelzést a rendőrség, a környezetvédelem vagy az önkormányzat felé. Csóra György beszélt arról is, hogy a borsodi polgárőrök kivették részüket a kiemelt programokon, amelyek hozzájárultak a területi és helyi együttműködés hatékonyságának, a polgárőrszolgálat eredményességének, a polgárőrök aktivitásának és az állampolgárok biztonságérzetének, valamint a megye közbiztonságának a javításához.
– Minden járásban nagyon nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a polgárőr szolgálatot vállalók jól felkészültek legyenek, ismerjék feladataikat, tisztában legyenek a jogaikkal, és kötelezettségeikkel – mondta az elnök. – Ennek érdekében minden járásban megtartottuk az összevont alapismereti képzést, és a képzésen részt vett polgárőrök vizsgát tettek. Elindítottuk a speciális polgárőrképzést is, amikor egy-egy szakmai feladatra készítjük fel polgárőreinket. A polgárőrök hatékony képzését segítette az a lehetőség, amikor a Múcsonyi önkormányzat támogatásával Múcsonyban felavattuk a Polgárőr Oktatási Központot, ahol folyamatosan történik a polgárőrök speciális képzése.
Szavaznak a Borsod megyei polgárőrökA 2019. évi tervek ismertetésekor kiemelte, hogy elindítják a „Külterületek biztonsága, környezetünk védelme” programot, fokozzák a közterületi járőrszolgálatot, fejlesztik az informatikai rendszert, a digitális ügyintézést, a rádiótechnikai eszközparkot, bevezetik az e-learninges alapvizsgát, Emellett növelni akarják az ifjú polgárőrök létszámát és fejleszteni akarják a polgárőri ifjúsági centrumot.

Ezután Török Barnabás ismertette a Felügyelő Bizottság beszámolóját, majd dr. Túrós András, az OPSZ elnöke kért szót. Mint mondta: Borsod megyében rendben, fegyelmezetten működik a szövetség, rendben mennek a dolgok. Minden statisztikai adatban Borsod az élen vannak, és erre büszkék is lehetnek. Az OPSZ elnöke újra nyomatékosította, hogy Magyarország ma egy biztonságos ország, amiben jelentős része van a polgárőrségnek is. Ebben benne van a kilencmillió szolgálati óra, a határvédelem, a közterületi járőrözés, ami mind-mind segíti a lakosság szubjektív biztonságérzetét.
– Megállapítható, hogy a Polgárőrségben országos szinten rend, fegyelem és egység van és kimondható az is, hogy stabilizálódott a létszám. Nincsenek nagy hullámhegyek, hullámvölgyek, nincs jelentős fluktuáció, hanem stabil a létszám.
 Dr. Túrós András ezután kitért a sajtókban csak szikszói polgárőrként aposztrofált bűnelkövető esetére, és ennek kapcsán nyomatékosította: Rendkívül fontos, hogy a rend, a fegyelem, a tisztesség, a példaértékű magatartás jellemezze minden egyes polgárőrt! Majd hozzátette: A polgárőr egy életforma, ezt a munkát csak lelkesedéssel szabad csinálni!

Csóra György

Dr. Vereczkei Csaba Iván rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Borsod megye rendőr-főkapitánya is szót kért, hogy megköszönje a polgárőrök munkáját. Ő is megerősítette, hogy polgárőrnek lenni az egy életforma, ami sok munkával és áldozatvállalással jár. Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke is köszönetének adott hangot, és jelzésértékűnek tartja, hogy a megyében több polgármester is polgárőr.  „Ez egy figyelemfelhívó cselekedet és egyben iránymutatás mások részére is.”  Rendkívül jónak tartotta Török Dezső a látható polgárőröket, hogy sokat járőröznek, hogy ott vannak minden rendezvényen, felvonuláson, halottak napján, húsvétkor, karácsonykor, ott vannak a falunapokon, a vásároknál. 

Miután a közgyűlés elfogadta a beszámolókat, szavaztak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnökéről, elnökség valamint a Felügyelő Bizottság tagjairól.  Ennek értelmében a közgyűlés újabb öt évre Csóra Györgyöt egyhangúlag megválasztotta. 
A rendezvény végén pedig kitüntetések és jutalmak átadására került sor. Dr. Túrós András a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát adta Kocsis Attila Barnabásnak és Soltész Andrásnak. Ezüst fokozatú kitüntetést kapott Dankó Mihály és Török-Búzás Péter, míg bronz fokozatot Csecsődi Imre, Stiber Katalin és Horváth András. Emellett még számos polgárőr kapott elismerést, jutalmat.