Felkészültek a veszélyelhárítók (+ fotók)

2018. december 19. 18:09
 Felkészültek a veszélyelhárítók (+ fotók)
Budapest Főváros Védelmi Bizottsága és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében december 14-én került sor a téli felkészülési koordinációs értekezletre és gyakorlatra, valamint a Budapesti Polgárőrség, mint önkéntes mentőcsoport rendszerbe állító gyakorlatára. 

A koordinációs értekezleten részt vett az FKF Zrt., a BKK., az ELMŰ-ÉMÁSZ ZRT., a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Vízművek Zrt., Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár képviselője, Budapest Főváros Kormányhivatalának Népegészségügyi Főosztálya, a Nemzeti Közművek Földgázszolgáltató Zrt., a FŐTÁV Zrt., a BKV, a MÁV, illetve a Budapesti Büntetés-végrehajtási Intézet képviselője is.
A párbeszéd és a közös gyakorlat célja az volt, hogy a védelmi igazgatásban résztvevő szervezetek közötti együttműködés minél gördülékenyebb legyen. Vagyis ne csupán ki-ki a saját szakterületén készüljön fel a téli időjárás okozta kihívásra, hanem egymással is mind jobban tudjanak együttműködni. További képek itt, illetve a FotóalbumbanAzért, hogy a budapesti lakosság életének, anyagi javainak mentését valamint a bekövetkezett károk felderítését, elhárítását mind hathatósabban valósíthassák meg, ha az időjárási körülmények ezt teszik szükségessé. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai a várost feltérképezve 42 téli kockázati helyszínt állapítottak meg, a fővárosban és környékén pedig 23 befogadó illetve kényszervárakoztató helyet jelöltek ki. Ideiglenesen több mint 180 ezer ember elhelyezését tudják biztosítani Budapest 410 erre alkalmas befogadó helyén.
A téli felkészülési gyakorlat az esetleges katasztrófahelyzetben bevethető erők és eszközök szemléjéről szólt. A gyakorlaton a Budapest Mentőszervezet önkéntes egységei - többek között a Budapesti Polgárőrség tagjai és járművei - vettek részt, felvonultatva a rendkívüli téli időjárási helyzetben bevethető speciális képességű járműveiket. Az önkéntesek - polgárőrök, tűzoltók, polgári védelmi, alpintechnikai, kutyás kereső, folyami, mentőszolgálati -  egységeit megtekintette dr. Uzsák Katalin a Budapest Főváros Kormányhivatal Főigazgatója és Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanA felkészülési gyakorlattal az önkéntesekből álló "Téli Operatív Mentő Egység" - melynek rendeltetése a hivatásos katasztrófavédelmi állomány munkájának segítése - összeállt. A megalakulási gyakorlaton a Budapesti Polgárőr Szövetség Kardos Pál elnök irányításával 40 polgárőrrel és személygépjárművek mellett speciális rendeltetésű eszközökkel képviseltette magát. A speciális járművek között megtalálható a Budapesti Polgárőrség Mobil Vezetési Pont gépjárműve, mely 6 fő részére biztosít klimatizált, irodai szintű munkahelyet többféle kommunikációs rendszerrel ellátva. Részt vesznek továbbá még terepjáró képességű járművek változatos felszereléssel és málházással, rendkívüli időjárási helyzet esetén az egység tevékenységében.
Szükség esetén nem csupán az eseményen részt vevő 40 fő és 21 jármű vesz részt a  segítségnyújtásban, hanem a Budapesti Polgárőrség teljes személyi állománya, akik önkéntesen készen állnak a nap 24 órájában, hogy a főváros biztonságához hozzájárulhassanak.

(Szöveg: Ikladi Endre, foitók: Sebestyén Jenő)

További képek itt, illetve a Fotóalbumban
További képek itt, illetve a Fotóalbumban