Főkapitányi találkozó Budapesten (+ fotók)

2018. december 12. 19:15
Főkapitányi találkozó Budapesten (+ fotók)
November 30-án dr. Terdik Tamás rendőr ezredes, Budapest rendőr-főkapitánya, és dr. Túrós András Országos Polgárőr Szövetség elnökének jelenlétében Zuglóban tartották a Budapesti Polgárőr Szövetség 2018-as évzáró összejövetelét.

További képek itt, illetve aa FotóalbumbanA rendezvényen Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, hogy Budapesten stratégiai szövetségese egymásnak a Rendőrség és a Polgárőrség, amely a mindennapi, rendőr-polgárőr szolgálatokban is megmutatkozik. A fővárosiak biztonságának egyik záloga a közbiztonságért dolgozó szervezetek erős szövetségének is múlik. Továbbá köszönetet mondott az Országos Polgárőr Szövetségnek a Budapesti Polgárőrség munkájához nyújtott támogatásáért.
Dr. Terdik Tamás rendőr ezredes kiemelte, fontos számára, hogy a budapesti rendőrök tisztelik és kollegaként kezeljék a polgárőröket. Abban, hogy az elmúlt években a szubjektív biztonságérzetet befolyásoló bűncselekmények száma jelentősen csökkent a fővárosban, kiemelt szerepe van a polgárőröknek is. A civilek által érzékelt egyenruhások többen vannak a közterületeken, és ennek nagyobb a visszatartó ereje. Példaként említette a „Százan Újpestért” összevont akciókat. A polgárőröktől azt kérte, hogy továbbra is aktívan vegyenek részt az összevont akciókban. Külön kiemelte a decemberi adventi vásárokban történő közös járőrözést valamint a Polgárőrség személyes tájékoztatással is segítse az áldozattá válás megelőzését, a „Házhoz megyünk!” program megvalósulását. Fontos, hogy az együttműködés továbbra is szoros legyen, mint fogalmazott a Rendőrség eredménye a polgárőrök sikere is egyben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjeként büszke a budapesti polgárőrök teljesítményére. Minden támogatást és segítséget biztosítani fog, hogy az együttműködés továbbra is erősödjön.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanDr. Túrós András kitért rá, hogy az országban mindenki számára fontos, hogy Budapesten jól menjenek dolgok. Ha Budapesten jó a közbiztonság, annak a kisugárzása országosan érezhető. Ugyanakkor kiemelte, hogy a fővárosi polgárőrök sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint máshol az országban. A toborzás és a mindennapos működés is egyszerűbb vidéken. A nehézségek ellenére elmondható, hogy a Budapesti Polgárőrség a legjobbak között van és meghatározó szerepet tölt be az OPSZ irányításában is. Végül dr. Túrós András kinyilvánította, hogy a fővárosi polgárőrök számíthat a segítségére a továbbiakban is.

A rendezvényen dr. Terdik Tamás rendőr ezredest tiszteletbeli polgárőrré avatták egyben és látogatása valamint névnapja alkalmából dr. Túrós András ajándékot kapott a budapesti polgárőröktől.

(Gyügyei Lilian)

További képek itt, illetve a Fotóalbumban

(Fotó: Sebestyén Jenő)

További képek itt, illetve a Fotóalbumban