Nemzetközi konferencia a polgárőröknél (+ fotók)

2017. május 06. 22:18
Nemzetközi konferencia a polgárőröknél (+ fotók)
Nyolc ország, közel kétszáz vendége vett részt a Budapesti Polgárőrség által április 28-29 között megtartott nemzetközi konferenciáján, amit Budapesten, a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Dísztermében tartottak meg.

A magyar és angol nyelven folyó tanácskozásra a kormányzat-, rendészeti szakmai szervezetek, a civil-, és gazdasági szervezetetek képviselői, szakemberei kaptak meghívást. A résztvevők megvizsgálták, hogy hazánkban milyen eszközökkel fejleszthető a társadalmi- és vállalati felelősségvállalás, valamint a határon túlról érkező előadók előadásain keresztül betekintést nyertek a külföldi bűnmegelőzési szervezetek, polgárőrségek által végzett tevékenységbe és gazdálkodásukba. 
A konferencia első napján került bejelentésre a Fővárosi Közbiztonsági- és Bűnmegelőzési Tanács (FKBT) megalakításának szándéknyilatkozata, amely a fővárosi bűn- és baleset-megelőzés és a katasztrófavédelem területén dolgozó szervezetek szakmai fórumaként kíván működni.
Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, fővárosi önkormányzati és rendészeti tanácsnok, a konferencia fővédnöke halaszthatatlan elfoglaltsága miatt levélben köszöntötte a résztvevőket. Mint írta: a migrációs nyomás miatt az Európai Uniónak és Magyarországnak is egészen új kihívásokkal kell szembenéznie, amelynek során mind a magyar rendőrség, mind a polgárőrség derekasan helyt áll, és egész Európa számára példát mutat.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanA konferencián előadást tartott Magyarország kormányának két tagja is, Csampa Zsolt Belügyminisztérium önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkára és dr. Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára előadásában azt mutatta be, hogy a kormányzat milyen eszközökkel járul hozzá a polgárőrség működéséhez, majd Kun-Szabó István vezérőrnagy, miniszteri biztos a hazafias és honvédelmi nevelés társadalmi bűnmegelőzésben betöltött szerepét mutatta be a résztvevőknek. Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya előadásában a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Polgárőr Szövetség összehangolt, stratégiai együttműködésének területeit mutatta be, mint mondta: a rendőr hivatása, a polgárőr önzetlensége. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke az állam és a polgárőrség együttműködéséről tartott előadásában kiemelte, hogy az elmúlt negyedévszázadban végzett szolgálatának köszönhetően: mára a polgárőrség közbiztonsági kincsé vált.  Dr. Hatala József Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke a polgárőrségnek a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában betöltött szerepéről tartott előadást. Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója – egyben a konferencia védnöke – az önkénteseknek a fővárosi katasztrófavédelemben betöltött szerepét mutatta be. Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke összegezte a konferencia mindkét napján elhangzott előadásokat. Hajós hasonlattal élve összegezte a konferencián elhangzott előadások üzenetét: a tengeren bármilyen jó lehet, bármerről fújhat a szél, ha a kapitány nem tudja, hogy merre van a part. Mint elmondta, azt tartaná valódi sikernek, ha a konferencia résztvevői is úgy éreznék, hogy segítséget kaptak abban, hogy jól tudják meghatározni az útirányt. Steiner Attila, a Budapesti Polgárőr Szövetség gazdasági-ügyviteli alelnöke, az Országos Polgárőr Szövetség volt gazdasági főreferense két előadást is tartott a konferencián. Első előadásában a Budapesti Polgárőrségnek a főváros közbiztonságában betöltött helyét és szerepét, valamint a szövetség gazdálkodását és stratégiáját mutatta be. A második napon megtartott prezentációjában pedig a Budapesti Polgárőrség által elindított „Behálózva” cyber megfélemlítés-elleni mintaprogramot tárta a résztvevők elé.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanAkonferencia egyik célja a nemzetközi kapcsolatok ápolása és a határon túli bűnmegelőzés támogatása volt, ezért a Budapesti Polgárőr Szövetség nyolc országból hívott résztvevőket. A külföldről érkező előadók a saját országukban működő polgárőrségeket, valamint a bűnmegelőzésben betöltött szerepüket mutatták be az előadásaik során. James F. Albrecht, Pace University professzora, NYPD volt kapitányságvezetője a New York-ban és az Amerikai Egyesült Államokban működő polgárőrségek működését szemléltette. Az angliai polgárőrségről Alan Seldon, New Scotland Yard bűnügyi bevetési parancsnoka tartott előadást. Indrek Saluvee, az Észtországi Biztonsági Szolgálatok parancsnoka az észt bűnmegelőzési szervezetek tevékenységéről tartott előadást. Az írországi önkéntesek szerepét Ms. Noreen McBrien főfelügyelő, a Garda Siochána elnökségi tagja mutatta be. Richard Johns, a Kanadai Westbank Városi Polgárőrség vezetője a kanadai polgárőrség működését ismertette meg a jelenlévőkkel. Mester András, a Kárpát-medencei Polgárőr Szövetségek Fórumának tagja a kárpátaljai polgárőrségek működéséről, és a magyar polgárőrségnek ehhez nyújtott támogatásáról tartott előadást. A ciprusi delegációt vezető Demetris Demetriou, az EU és Nemzetközi Rendőri Együttműködés Főigazgatóságának igazgatója megköszönte, hogy részt vehetett a konferencián, mint elmondta, úgy véli, hogy a jó gyakorlatok megismerése nagy segítség   számukra is. Dr. Avi Bleier Nemzetközi Biztonsági- és Terrorizmus Elleni Intézet elnöke a társadalmi felelősségvállalásról, Christopher von Harsdorf Project- és csoportvezető az erőszakos szélsőségesek általi törekvések megelőzéséről és elhárításáról beszélt előadásában. A konferencia első napját dr. Christián László r. alezredes, PhD, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékének vezetője moderálta, aki „Komplementer rendészet” címmel tartott előadást. A konferencia második napján dr. Németh József r. alezredes, a Rendőrség Tudományos Tanácsának elnöke volt a moderátor. Huber Károly, Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Európai Preventív Intézet programigazgatója a társadalmi felelősségvállalás jelentőségéről tartott előadást. Huszti Zalán, a Felelős Társadalomért Közhasznú Alapítvány Megfélemlítés Programjának Diáknagykövete, ifjú polgárőr, az iskolai és az iskolán kívüli cyber-megfélemlítésről tartott előadást. Dr. Tóth Olga, a Magyar Tudományos Akadémia TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa  a fiatalok bűnmegelőzésről alkotott véleményét mutatta be előadásában.

(Szöveg: Gyügyei Lilian, fotó: BPSZ)

További képek itt, illetve a Fotóalbumban