Együtt a programok biztonságáért

2016. július 08. 23:24
Együtt a programok biztonságáért

Sorozatosak a programok Csongrád megyében, ahol a polgárőrök a bűnmegelőzés mellett biztosítási feladatokat is ellátnak.

A Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség) együttműködve a Mórahalmi Rendészeti Csoporttal illetve a Rendőrséggel közösen biztosítási feladatokat hajtott végre július 1-e és 3-a között a XIII. Homokháti Sokadalom és VII. Dél-alföldi Rétes fesztivál rendezvényein.

A rendezvény a Fesztiválhívogató felvonulással kezdődött, ahol a felvonulás idején felvezetést és forgalomterelést hajtottak végre a polgárőrök. A fesztiválokon a különböző családi programok mellett élő koncertek és tűzijáték várta a nagy létszámban kilátogató érdeklődőket, akiknek biztonságára a polgárőrök, a rendészet és egy külső biztonsági cég is vigyázott.

Emellett Mórahalmon elkezdődtek a Patkó Lovas Színház előadásai is, ahol a polgárőrök a gépkocsik parkoltatását illetve felügyeletét hajtják végre.