FB tagoknak tartottak továbbképzést

2016. március 21. 22:05
FB tagoknak tartottak továbbképzést
A polgárőr egyesületek felügyelő bizottsági elnökeinek és tagjainak tartottak szakmai képzést március 18-19 én, Cserkeszőlőn.

A szakmai képzést Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg, aki ismertette a két napra tervezett továbbképzés napirendjét. Ezen a szakmai képzésen Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyéből mintegy 65 fő egyesületi FB elnök, illetve tag vett részt. A továbbképzésen előadóként felszólat dr. Túrós András, az OPSZ elnöke, dr. Fekecs Dénes gazdasági elnökhelyettes, Kolozsi József környezetvédelmi alelnök, dr. Török Barnabás, az OPSZ Felügyelő Bizottságának elnöke, Gyarmati Sándor Felügyelő bizottsági elnökhelyettes, Csehné Köteles Rozália, az OPSZ könyvvizsgálója és Spiesz Judit vezető belső ellenőr.
Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke beszél a cserkeszőlői továbbképzésenDr. Túrós András elmondta, hogy az elmúlt hónapban több országos fórumon is kifejtésre került, hogy milyen fontos feladat hárul a polgárőr szervezeteknél tevékenykedő Felügyelő Bizottságok elnökeire és tagjaira. A rendelkezésre álló tapasztalatok alátámasztják, hogy sajnos igen sok olyan polgárőr vállalt el ilyen társadalmi tisztséget, akik kellő mélységben nem ismerik feladataikat, jogaikat, kötelezettségeiket. Ez a tudáshiány viszont komoly problémát is szülhet, ezért célszerű volt egy regionális oktatás megtartása. A részvevők az előadások utáni konzultációk keretén belül kaptak választ a feltett kérdésekre.
Az előadások tartalmasak és gyakorlatiasak – mondta Magyari Béla, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége tiszteletbeli elnöke. - A résztvevő polgárőrök hasznosnak ítélték a képzést, illetve a konzultációt. Megfogalmazták, hogy évente többször kellene ilyen szintű képzéseket tartani.