Lopni ment, nem vásárolni

2018. március 06. 14:23
Lopni ment, nem vásárolni
Két pénztárcát is lopott a kisteleki kirakodóvásárban egy kaposvári nő. A rendőrök a gyanúsítottat elfogták, majd őrizetbe vették.

A gyanú szerint a 38 éves nő 2018. március 4-én 9 óra körül két vásárlótól is ellopta a pénztárcáját. Az első esetben, miután kivette a készpénzt a sértett táskájából, az üres tárcától úgy szabadult meg, hogy az egyik árus termékei közé rejtette. A másik sértett észlelte a tolvaj cselekedetét. Üldözőbe is vette a már menekülőt, akit végül a vásár területén szolgálatot ellátó polgárőrökkel és rendőrökkel közösen elfogtak. Az eltulajdonított készpénz még a helyszínen mindkét tulajdonoshoz visszakerült.
A feltételezett elkövetővel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a következő vagyonvédelmi óvintézkedésekre hívja fel a lakosság figyelmét:
- Bevásárlások alkalmával ne hagyják pénztárcájukat a kosár tetején! A piaci forgatagban is ügyeljenek  az értékeik biztonságára! Mindig jól zárható helyen  - táska, kabát belsejében elzárva – tárolják azokat.
- Jobb idő esetén a kerékpárok újból előkerülnek. Azok kosarában, kormányán tartott táska, szatyor is vonzó célpont lehet az alkalmi tolvajoknak. Ügyeljenek a kétkerekű biztonságos tárolására is!

(Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)