

Szabó Sándor elnök beszédében jól összegyűjtött gyakorlati példákon és megtörtént eseteken keresztül hívta fel a figyelmet az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire, a balesetek megelőzésére. A puszta jelenlét meghozta az eredményét és a bűnalkalmak töredékére csökkentek.
Kiemelte, hogy sok probléma adódik a közlekedési szabályok nem megfelelő ismerésével, de fontos tudni azt is, hogy a téli gumi csak 3 évig puha és megfelelő a téli közlekedésre, mégis sokan azzal spórolnak, hogy tavasszal és ősszel már nyári gumit használnak, pedig az időjárás még nem teszi lehetővé. Rávilágított arra is, manapság már nem drágák a teljesen automata kihangosító rendszerek, de még azt a zsinóros headset-et sem használják, ami akár ezerötszáz forintért megvásárolható. Kiemelte, hogy nagyon gyakran a több mint tízmilliós autókban látni az embereket telefonnal a kezükben közlekedni.

Szabó Sándor elnök beszédében jól összegyűjtött gyakorlati példákon és megtörtént eseteken keresztül hívta fel a figyelmet az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire, a balesetek megelőzésére
- Sajnálatos, hogy sokan félreértették a KRESZ legutóbbi módosításakor a kerékpáros közlekedésre vonatkozó változásokat, a média is félreérthetően ismertette azt a KRESZ változást - mondta -, hogy kerékpáros egyirányú utcában a forgalommal szemben is haladhat, kihagyva azt a fontos tényt, hogy csak akkor, amennyiben a kerékpárosok számára felfestett sáv van biztosítva, vagy amennyiben ezt külön kiegészítő tábla engedélyezi.
Bozsóky Ferenc elnökhelyettes felhívta a hallgatók figyelmét arra, nagyon fontos az, hogy az emberek figyeljenek egymásra, vegyék észre, ha a másiknak segítségre van szüksége. Ismertette a Polgárőrség egyik kiemelt programjának, a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) céljait. Beke Dániel körzeti megbízott rendőr szerint is nagyon fontos a SZEM erősítése, de az ilyen üdülő településeken, ahol a lakosság száma már meghaladja a négyezret, de ennek nagy része újonnan betelepülő korábban városi lakos, kevésbé nyitottak a szomszédokkal való kapcsolatteremtésre, és az érdektelenség ezzel is magyarázható.
Elmondta, hogy a polgárőrökkel az iskolásoknak is tartottak tájékoztatót, mely nagyon jól sikerült. Átvizsgálták a gyermekek kerékpárjait is, és a polgárőrök írásban tájékoztatták a gyermekek szüleit, hogy milyen hiányosságokkal rendelkeznek a kerékpárok. Sajnos nem sok eredményt hozott, a kerékpárok biztonsági felszerelései még mindig hiányosak.
Kapcsándy Mária a Magyar Vöröskereszt részéről kiemelte, azok akik házalnak, megszólítják az embereket, és kézpénzt kéregetnek valamilyen segélyszervezet nevében mind csalók. Manapság a segélyszervezetek postacsekket, vagy banki átutalási szelvényt adnak, kézpénzt soha nem fogadhatnak el. Készpénz gyűjtőktől soha egy fillér nem kerül a megjelölt helyre. Rámutatott, figyeljünk arra, is, hogy milyen segélyszervezetet támogatunk, mert sok esetben élnek megtévesztéssel, és nem mondják meg, hogy melyik kórház melyik betege kapja a támogatást például műtétre. Ha valamit támogatni akarunk - mondta - mindig úgy tegyük, hogy ellenőrizni tudjuk annak célba érését. Érdemes ezért inkább a közeli illetve helyi esetekkel foglalkozni, és nem a távolabbiakkal, amit nehezebben tudunk ellenőrizni.

A Lakossági Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Fórum hallgatósága
Elmondta azt is, figyeljünk arra füstöl-e a kémény, vagy zúg-e a konvektor az idős szomszédnál. Időnként nézzünk be az idősekhez, kérdezzük meg nincs-e szüksége valamire. Ebben is kérjük a polgárőrök segítségét. Térképezzék fel, van-e valaki, aki fűtetlen lakásban él, illetve ha szokatlan látogatót észlelünk, figyeljük meg jól, hogy később azonosíttassuk a rendőrséggel. Javasolja egy helyi vöröskereszt csoport létrehozását is, és egyúttal felhívta a figyelmet a véradás fontosságára és megköszönte a polgárőrök rendszeres véradását.
Horváth Kornél titkár jelezte, élnek a lehetőséggel, és együttműködéséről biztosította a vöröskeresztet, és kérte az önkormányzatot is, hogy nyújtsanak segítséget abban, hogy célzottan a veszélyeztetett lakosokat megtalálják. Gál Lajos polgármester szóvá tette, hogy nem volt túl nagy az érdeklődés a lakosság részéről. Úgy fogalmazott: talán annyira jónak értékelik az emberek a polgárőrség munkáját, a közbiztonságot, hogy nem tartják szükségesnek a fórumon való részvételt. Azért hozzátette: vagy nagyon érdektelenné váltak az emberek...
Kifejtette: a településen jó a közösségi élet, a polgárőrök szorgalmasan végzik feladatukat. Viszont azt kéri az egyesület vezetőitől, hogy mivel az egyesület viszonylag fiatal szerveződésű, a tagságot tartsák egyben. Minden tag érezze azt, hogy jó társaságban van, és ahogy a nagy hagyományokkal működő szervezeteknél itt is növekedni fog az érdeklődés. Fontosnak tartotta kiemelni, jó a polgárőrök, a rendőrök és az önkormányzat együttműködése. A körzeti megbízott minden hónapban jelentést tesz, érdeklődik a rendezvényekről, és azon eseményekről, amiben a rendőrségre szükség van. Azt kéri a polgárőröktől is, hogy ne csak a hivatalos kommunikációban, hanem az ügyintézőkkel is ápoljanak jó kapcsolatot és éreztessék, számíthatnak rájuk.
Javasolta, hogy a következő fórumra érdemes az iskola és óvoda ifjúságfelelősével, a családsegítő szolgálat munkatársaival, és a szociális gondozóval is egyeztetni. A szép korúak megkeresésében ők azok, akikkel érdemes együttműködni, nagyban tudnak segíteni nem csak a címek átadásában, hanem a személyes kapcsolat révén a bizalom építésében is. Nagyon jó kezdeményezésnek értékelte a KRESZ szabályok változásáról szóló előadást, ezt - mint a helyi újság felelős kiadója - egy cikksorozatban jelentetné meg. Ennek előkészítésében illetve röplapokon a postaládákba való eljuttatásában is számít a polgárőrök munkájára.
Horváth Róbert, a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, exkluzív interjút
adott a Rádió P-nek, melyet meghallgathatnak, ha ide kattintanak.
(Forrás: Rádió P)