OPSZ Fórum

Az Országos Polgárőr Szövetség hivatalos fóruma
Pontos idő: csüt. szept. 09, 2010 16:50

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]

Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 44 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: hétf. márc. 01, 2010 19:39 
Offline
Site Admin
Site Admin

Csatlakozott: csüt. jan. 01, 1970 03:00
Hozzászólások: 11
Egyesület: Admin
Az utóbbi időben gyakorta merültek fel kérdések a polgárőr igazolványokkal és azok igénylésével kapcsolatban. Ebbe a topicba jöhet minden tapasztalat, kérdés és észrevétel ami a témával kapcsolatos.

Kiemelten kérném a kulturált hangnem használatát, és mielőtt kérdéseket tesztek fel, mindenképp olvassátok el a kapcsolódó tájékoztatókat, talán ott egyből meg is találjátok a választ.

Egy kis kitérő:

Az EPIR rendszert és ezzel együtt az igazolvány igénylő programot Zsombor György és Kiss László fejlesztették jó pár évvel ezelőtt önerőből, bármiféle ellenszolgáltatás nélkül. Sajnálatos módon egyikük sincs már az élők sorában, így a Monitoring-2003 Kft. vállalta fel a rendszer üzemeltetését. Vannak hibák az EPIR-ben ezekről mi is tudunk, de sajnos nincs lehetőségünk a kijavításukra. Ennek tükrében előfordulhat, hogy nem tudunk minden problémát orvosolni, ezeket kéretik megértéssel kezeltetni.

_________________
OPSZ Admin
Monitoring-2003 Kft.

Szabó Bence
(30) 621-2121
szabo.bence@monitoring-2003.hu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: hétf. márc. 01, 2010 23:15 
Offline
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!

Csatlakozott: kedd máj. 17, 2005 11:16
Hozzászólások: 982
Tartózkodási hely: Báránd
admin írta:

Sajnos nem találtam meg a választ. A probléma a következő, miért nem lehet rendesen megkapni az igazolványokat? Elvesznek, kétszer sőt háromszor kell igényelgetni. Elveszik, aztán megkerül. Van olyan ember akinek három négy igazolványszáma van. Szerintem ennek a vége előbb utóbb egy hatalmas káosz lesz Ez is csak az én véleményem, nem jobb lenne ezt a megyékre bízni???

_________________
Futó Zoltán vagyok a Bárándért Egyesület Polgárőre
ügyeleti t: 06-70/233-5747
Saját:06-70/375-9267
Jó szolgálatot mindenkinek
Zoltán
[color=#40BF00]████████████████████████████████████████████████[/color]

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 00:52 
Offline
Haladó
Haladó
Avatar

Csatlakozott: szomb. ápr. 04, 2009 22:18
Hozzászólások: 100
Egyesület: Abai Polgárőr Egyesület
Skype: fuzizaba
Mennyi az esély arra, hogy csak olyan egyesületi tagok kapjanak majd érvényesítő címkét, akiknek EPIR-ben regiszrált szolgálata volt az elmúlt évben?
Esetleg érdemes lenne-e tárgy év március 31-ig meghosszabbítani az érvényességet a naptári évforduló helyett ? Több idő lenne az éves tagdíj befizetéséhez és az érvényesség folyamatosságának biztosítására.

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 01:41 
Offline
Ez méginegebb!
Ez méginegebb!
Avatar

Csatlakozott: csüt. júl. 13, 2006 04:19
Hozzászólások: 374
Egyesület: Szebényi Polgárőr Egyesület
Abafalvi írta:
Mennyi az esély arra, hogy csak olyan egyesületi tagok kapjanak majd érvényesítő címkét, akiknek EPIR-ben regiszrált szolgálata volt az elmúlt évben?
Esetleg érdemes lenne-e tárgy év március 31-ig meghosszabbítani az érvényességet a naptári évforduló helyett ? Több idő lenne az éves tagdíj befizetéséhez és az érvényesség folyamatosságának biztosítására.

Az érvényesítő címkét az egyesületi elnökök rendelhetik meg, tehát rajtuk múlik, hogy kik kaphatnak.
Ami az érvényesség idejét illeti, szerintem össze kellene hangolni a többi határidővel. (Egyesületek éves beszámolója, adóbevallás, pénzügyi zárás, stb...)
Az érvényesítő matricák igénylése az idén meglepően gyorsan lezajlott, (legalábbis nálunk) az igényléstől a kézhez kapásig kb. 2 hét telt el.
Ami az igazolványok legyártását és kiküldését illeti: Jó ötlet, hogy a megrendelést e-mailben visszaigazolják, nem értem viszont a megrendelt és visszaigazolt igazolványok közül miért az utoljára megrendelt jött meg, és hol lehet a kb. két héttel korábban megrendelt 6 igazolvány?
Tény viszont, hogy az elmúlt hetekben csak a Baranya Megyei Szövetségnél több mint 40 (!!!) hibás igazolvány gyűlt össze!?
Vajon hol lehet a hiba? Mi adunk le fals adatokat, vagy a rendszer (gazda) kutyulja össze?
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy az EPIRT csak tagnyilvántartásra (lehet használni) (lehet?) használjuk. (Vagy arra sem?)
Zsombi forog a sírjában!

_________________
███████████ ZSOMBOR GYÖRGY 1953-2008 ████████████
Zoli
tel: 30 621 1525
http://www.szepe007.5mp.eu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 03:18 
Offline
Na, ő már tuti komolyan gondolja!
Na, ő már tuti komolyan gondolja!
Avatar

Csatlakozott: szer. nov. 03, 2004 02:19
Hozzászólások: 1762
Egyesület: Kispesti Polgárőr Egyesület
Három tagunknak leadtam az igazolvány igénylést az EPIR-ben. Azt írta ki,hogy rossz képarány...én nem értek hozzá,nem tudom átméretezni.Ki tudna segíteni?
Más kérdés ,szintén az EPIR-rel kapcsolatban.Az elnökömnek háromszor kértem hozzáférési jogot. Nem kapta meg.Miért?

_________________
"Be yourself! No matter what they say!"
Bp. XIX. ker.
3784-900 ( hét végén és az esti órákban) 06/20 598-1988( éjjel nem él.)
PTT:+36/30-621-2344
███████ KISS LACI(LED) 1985-2007,ZSOMBOR GYURI 1953-2008,KISS FERI 1942- 2010. ███████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 11:46 
Offline
Jani
Jani

Csatlakozott: hétf. feb. 12, 2007 20:41
Hozzászólások: 670
Egyesület: Helyközi Értékvédő Polgárőrség Gödöllő
Skype: mariks6
A BPSZ mikor óhajtja érvényesíteni azon egyesületek igazolványait akik befizették a tagdíjat, illetve mikor értesít ki, hogy hol és milyen formában vehetők át a matricák?

_________________
Az igazság és a fizetés odaát van?

[color=#0000]████████████████████████████████████████████████ [/color]

Tel: 06 30 621-2220

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 12:54 
Offline
Ez már nagyon igen!
Ez már nagyon igen!
Avatar

Csatlakozott: kedd feb. 08, 2005 14:28
Hozzászólások: 406
Tartózkodási hely: Salgótarján
Egyesület: Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesület
Skype: mbalintv
piczur írta:
Három tagunknak leadtam az igazolvány igénylést az EPIR-ben. Azt írta ki,hogy rossz képarány...én nem értek hozzá,nem tudom átméretezni.

Nagyon szívesen segítek! Küldd el nekem a fotókat!

_________________
Mesterné Bálint Veronika
Salgótarján
Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesület titkár
OPSZ Karitatív és Sport Munkabizottság alelnök

Tel: +36-30-6213279
PTT: Acél02
mbalintv@freemail.hu

http://www.st-akpe.extra.hu

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 12:59 
Offline
Site Admin
Site Admin

Csatlakozott: csüt. jan. 01, 1970 03:00
Hozzászólások: 11
Egyesület: Admin
Fazekas Zoltán írta:
Tény viszont, hogy az elmúlt hetekben csak a Baranya Megyei Szövetségnél több mint 40 (!!!) hibás igazolvány gyűlt össze!?
Vajon hol lehet a hiba? Mi adunk le fals adatokat, vagy a rendszer (gazda) kutyulja össze?
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy az EPIRT csak tagnyilvántartásra (lehet használni) (lehet?) használjuk. (Vagy arra sem?)
Zsombi forog a sírjában!

Milyen jellegű a hiba az igazolványokon? Volt decemberben egy hibás széria, összegubancolódott az epir, és rosszul párosította a képeket, és az adatokat. Az egész sorozatot újra rendeltük, innen már csak a gyártón és az OPSZ gépezetén múlik, hogy mennyi időn belül jönnek meg a jó igazolványok.

Sajnos a meglévő EPIR-hez hozzá fejleszteni nem tudunk (pedig ugye lenne rá igény), gyakorlatilag újra kéne építeni az egészet. Erre viszont (erő)forrás nincs. :(

piczur írta:
Három tagunknak leadtam az igazolvány igénylést az EPIR-ben. Azt írta ki,hogy rossz képarány...én nem értek hozzá,nem tudom átméretezni.Ki tudna segíteni?
Más kérdés ,szintén az EPIR-rel kapcsolatban.Az elnökömnek háromszor kértem hozzáférési jogot. Nem kapta meg.Miért?

A leírásban benne van: a képeknek 225x307 méretűnek kell lenniük. A képeket át lehet méretezni pl az ingyenesen elérhető IrfanView programmal (IDE kattintva letölthető). Arra figyelj, hogy az átméretezésnél ne torzuljanak a képek, mert csőfejűek/rögbi labda felűek lesznek az emberek az igazolványokon is.

Hozzáférési jog: Nézd meg, hogy nincs-e a spam szűrőben a levelünk (a freemail és a citromail nótoriusan szűri az EPIR-ből kimenő leveleket, ilyenre ne regisztráljatok). Ha ott sincs, hívd fel a kolleginámat a (30) 621-4000-es számon, és elküldi kézzel a beregisztrált emailre.

_________________
OPSZ Admin
Monitoring-2003 Kft.

Szabó Bence
(30) 621-2121
szabo.bence@monitoring-2003.hu

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára admin kedd márc. 02, 2010 13:12-kor.

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 13:07 
Offline
Aktív nick
Aktív nick

Csatlakozott: kedd márc. 02, 2010 13:03
Hozzászólások: 1
Egyesület: kisvárdai polgárörség
Skype: svankg
szabolcsi Gergő kisvárdai polgárőr vagyok és azt szeretném kérdezni hogy több mint féléve beadtuk a igazolvány kérő lapot és azt szeretném kérdezni hogy mikkor várható az pontosan.

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 13:15 
Offline
Site Admin
Site Admin

Csatlakozott: csüt. jan. 01, 1970 03:00
Hozzászólások: 11
Egyesület: Admin
Több infó kell, hogy utána tudjunk nézni, hívd fel a kolleginámat (621-4000), ő tud majd segíteni.

_________________
OPSZ Admin
Monitoring-2003 Kft.

Szabó Bence
(30) 621-2121
szabo.bence@monitoring-2003.hu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 16:31 
Offline
Ez Igen
Ez Igen
Avatar

Csatlakozott: vas. feb. 24, 2008 12:42
Hozzászólások: 238
Egyesület: Jásd Községi Polgárőr Egyesület
Skype: lacarally@freemail.hu
Üdv. Én inkább egy meglátást közölnék. 2008 ban vettem át a helyi egyesületet, és akkor meg is rendeltem mindenkinek az igazolványt. Akkor olyan gond volt hogy hiába gyártották, le az igazolványokat, nemakarok személyeskedni, de az opsz irodában volt elkallodva. Ezt onnan tudom hogy fél évre rá felmentem az opsz irodába hogy urambocsáss mi a túró van 22 db igazolvánnyal. Na azt a látványt nem kívánom mégegyszer. 'órán keresztül egy asztalról válogattam össze a tagjaim igazolványát, mert azon az asztalon több ezer igazolvány volt összehányva. Tehát itt nem védeni akarom az iagzolvány gyártót, mert biztos náluk se sima aminden. De nemáértana egy normális nyilvántartás a leadott/legyártott/opsz irodába beért/és onnan kiküldött igazolványokról. És ha hibás vagy kilépett tagnak vissza van küldve az igazolványa, mindenekelőtt megsemmisíteni, és ezt könyvelni.
Az igazolványok megrendelése az én meglátásom szerint ez a legjobb módszer, hogy epíren keresztül működik, persze a rendszer nem tökéletes, de nyilván idővel lesz egy újabb, vagy egy ilyen továbbfejlesztve. Nyilván minden hol van legalább 1 embernek internet hozzáférésem és az megtudja csinálni az igazolvány rendeléseket, ha ez nem megy, én nagyon szívesen segítek ebben bárkinek.

_________________
Kiskőrösi László JÁSD KÖZSÉGI POLGÁRŐR EGYESÜLET tel.:+3630/533-4615
web.:http://polgarorsegjasd.5mp.eu
e-mail.:polgarorsegjasd@freemail.hu

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: kedd márc. 02, 2010 21:11 
Offline
Ez méginegebb!
Ez méginegebb!
Avatar

Csatlakozott: csüt. júl. 13, 2006 04:19
Hozzászólások: 374
Egyesület: Szebényi Polgárőr Egyesület
Milyen jellegű a hiba az igazolványokon? Volt decemberben egy hibás széria, összegubancolódott az epir, és rosszul párosította a képeket, és az adatokat. Az egész sorozatot újra rendeltük, innen már csak a gyártón és az OPSZ gépezetén múlik, hogy mennyi időn belül jönnek meg a jó igazolványok.

Hozzáférési jog: Nézd meg, hogy nincs-e a spam szűrőben a levelünk (a freemail és a citromail nótoriusan szűri az EPIR-ből kimenő leveleket, ilyenre ne regisztráljatok). Ha ott sincs, hívd fel a kolleginámat a (30) 621-4000-es számon, és elküldi kézzel a beregisztrált emailre.[/quote]

Kösz a választ, valószínű, hogy a hibás szériából valók.
Én citromailt használok, eddig megkaptam az üzeneteket.

_________________
███████████ ZSOMBOR GYÖRGY 1953-2008 ████████████
Zoli
tel: 30 621 1525
http://www.szepe007.5mp.eu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 13:30 
Offline
Aktív nick
Aktív nick

Csatlakozott: szomb. máj. 09, 2009 16:24
Hozzászólások: 2
Egyesület: ÚJSZEGEDI P.E.
Sziasztok!
Én vagyok a harmadik, aki felajánlom a segítségemet.
Furcsának tartom az előttem szólók problémáit, hiszen a mi egyesületünk is az EPIR-en keresztül igényelte az igazolványokat, mint sok más egyesület is, de semmi problémánk nem volt.
Ha valaki hajlandó rendesen elolvasni a használatát(EPIR), akkor SEMMI probléma nem lehet.
A gondok ott adódnak általában, hogy "hozzá nem értő személyek" kezelik az EPIR-t, akik nem hajlandóak elismerni a hibájukat és a Monitoringot hibáztatják mindenért.Nekik azt javaslom, gondolkodjanak el egy kicsit azon, amit mondtam.
Bármikor-Bárkinek nagyon szívesen megcsinálom a képeket, regisztrációt, adatfeltöltést..., ha megkeresnek. Természetesen mindenféle ellenszolgáltatás nélkül!

U.i.: ne másba keressük a hibát......!

Márk Tamás
06-30/621-68-38
ptt: Matrix166/Újszeged2
e-mail: matrixpolice166@gmail.com

_________________
Márk Tamás
06-30/621-68-38
ptt: Matrix911/Újszeged2
e-mail: matrixpolice911@gmail.com , matrixpolice166@gmail.com

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 13:42 
Offline
Site Admin
Site Admin

Csatlakozott: csüt. jan. 01, 1970 03:00
Hozzászólások: 11
Egyesület: Admin
Fazekas Zoltán írta:
Én citromailt használok, eddig megkaptam az üzeneteket.

No, ez új info nekem, ezek szerint megoldották. Esetleg akinek van (negatív) tapasztalata más szolgáltatókkal azokat szívesen vennénk.

_________________
OPSZ Admin
Monitoring-2003 Kft.

Szabó Bence
(30) 621-2121
szabo.bence@monitoring-2003.hu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 13:44 
Offline
Ez már nagyon igen!
Ez már nagyon igen!
Avatar

Csatlakozott: kedd feb. 08, 2005 14:28
Hozzászólások: 406
Tartózkodási hely: Salgótarján
Egyesület: Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesület
Skype: mbalintv
Az igazolványok több "kézen" futnak keresztül elkészültük során. Nagyon sok múlik a polgárőrön, aki feltölti és megrendeli az EPIR-ben. Sajnos előfordulhat, hogy „elfelejtődik” az elküld gomb megnyomása és akkor a kérés el sem jut a Monitoringhoz. Javaslom minden feltöltőnek, hogy a „Tag adatainak megtekintése”-nél nézze meg a lap alján, hogy elfogadta-e a rendszer a megrendelést. Ugyanitt 1-2 héten belül megjelenik kicsit feljebb az új igazolvány száma, ami azt jelenti, hogy az már gyártásba került, esetleg el is készült. Mivel gyakran előfordul, hogy szomszédos egyesületeknek is besegítek a rendelésbe, én úgy szoktam csinálni, hogy 4-6 hét múlva telefonon felhívom az OPSZ-t a 06-30-621-0007-es számon, és megkérem őket, hogy a „varázsdobozban” legyenek szívesek megnézni, nincsenek-e már készen az igazolványok. Ha megtalálják, általában kérem, hogy postázzák. Ha nincsenek meg, akkor hívom a Monitoring-ot a 06-30-621-4000-en, ahol Mariann mindig nagyon kedvesen és segítőkészen igyekszik megoldani a problémát, Szy Gabihoz a Monitoring vezetőjéhez is jó szívvel fordulhatok bármikor, mindenben segített eddig. Úgy gondolom, hogy leginkább az lehet a gond, amikor a gyártó és az OPSZ központ között valahol elvesznek az igazolványok, a polgárőr meg hiába várja azt. (Esetleg erre nem lehetne megoldás az, hogy közvetlenül az anyaegyesületnek postázza a gyártó?)

_________________
Mesterné Bálint Veronika
Salgótarján
Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesület titkár
OPSZ Karitatív és Sport Munkabizottság alelnök

Tel: +36-30-6213279
PTT: Acél02
mbalintv@freemail.hu

http://www.st-akpe.extra.hu

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 14:09 
Offline
Site Admin
Site Admin

Csatlakozott: csüt. jan. 01, 1970 03:00
Hozzászólások: 11
Egyesület: Admin
Köszi, hogy megosztottad az infót. Valóban, a rendeléseknél az egyik leggyakoribb probléma az elküld gomb elfelejtése.

Amint a polgárőrök felvitték és el is küldték az adatokat, mi péntekenként feldolgozzuk, és leadjuk gyártásra (ekkor kerülnek fel az igazolvány számok az EPIR-be). Általában egy-két hét alatt le is gyártják, küldenek egy emailt róla, és az OPSZ irodából valaki átmegy érte. Innen tudtommal el lehet hozni ha valaki bemegy érte, illetve a havi elnökségi üléseken osztják azt szét az elnököknek.
Jómagam csak odáig látok rá a dolgokra mikor a gyártó visszajelez, innen sajnos nem tudom mi történik velük, hogy hogy vannak leadminisztrálva, illetve hogy néz ki az a bizonyos varázsdobozos történet, és mennyi idő telik el az adott lépések közt. Az előttem szólók és a telefonos panaszok alapján viszont láthatóan borul valahol a dolog.

A közvetlenül gyártótól postázás nem rossz ötlet, valószínűleg flottabbul működne a rendszer, de egyuttal drágábban is.

_________________
OPSZ Admin
Monitoring-2003 Kft.

Szabó Bence
(30) 621-2121
szabo.bence@monitoring-2003.hu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 14:27 
Offline
Kezdő
Kezdő

Csatlakozott: hétf. feb. 09, 2009 18:49
Hozzászólások: 80
Egyesület: Hajdúhadházi Polgárőr Egyesület
Skype: molnarb.videoteam
Azt pl. nem lehetne megoldani, hogy ne menjen az OPSZ irodába, hanem maga a gyártó tértivevényen feladná a polgárőrségnek?
Kicsit gördülékenyebb és gyorsabb lenne.

Tudom, hogy a fotó megadott méretével a feldolgozást akarják megkönnyíteni, de nem lehetne ezt automatikussá tenni? Megadni az oldalarányt és a max méretet, a gép meg a többit elvégezné.

Én spec tavaly adtam fel megrendelést, se híre, se hamva, még az EPIR-ben sem. Nem mertem megint elküldeni nehogy kutyulás legyen. De csak elküldöm megint...

_________________
Hajdúhadházi Polgárőr Egyesület
+36 30 621 54 25
email/msn: info@hajdumedia.hu
skype: hajdumedia

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 14:36 
Offline
Site Admin
Site Admin

Csatlakozott: csüt. jan. 01, 1970 03:00
Hozzászólások: 11
Egyesület: Admin
Léteznek erre megoldások, például egy egyszerű képszerkesztő feltöltésnél, ahol csak keretezni kell, és hasonlók. A probléma azzal van, hogy ehhez hozzá kéne fejleszteni az EPIR-hez. Mi viszont csak karban tartjuk a rendszert.

_________________
OPSZ Admin
Monitoring-2003 Kft.

Szabó Bence
(30) 621-2121
szabo.bence@monitoring-2003.hu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 14:39 
Offline
5000-es klubtag
5000-es klubtag
Avatar

Csatlakozott: szomb. dec. 24, 2005 12:28
Hozzászólások: 5021
Tartózkodási hely: Mogyoród
Egyesület: Ózon-Pajzs Polgárőrség /Palota Pe.
Skype: drcvak
admin írta:
Köszi, hogy megosztottad az infót. Valóban, a rendeléseknél az egyik leggyakoribb probléma az elküld gomb elfelejtése.

Amint a polgárőrök felvitték és el is küldték az adatokat, mi péntekenként feldolgozzuk, és leadjuk gyártásra (ekkor kerülnek fel az igazolvány számok az EPIR-be). Általában egy-két hét alatt le is gyártják, küldenek egy emailt róla, és az OPSZ irodából valaki átmegy érte. Innen tudtommal el lehet hozni ha valaki bemegy érte, illetve a havi elnökségi üléseken osztják azt szét az elnököknek.
Jómagam csak odáig látok rá a dolgokra mikor a gyártó visszajelez, innen sajnos nem tudom mi történik velük, hogy hogy vannak leadminisztrálva, illetve hogy néz ki az a bizonyos varázsdobozos történet, és mennyi idő telik el az adott lépések közt. Az előttem szólók és a telefonos panaszok alapján viszont láthatóan borul valahol a dolog.

A közvetlenül gyártótól postázás nem rossz ötlet, valószínűleg flottabbul működne a rendszer, de egyuttal drágábban is.

Az igazolványoknak,mint egy Bermuda-háromszögben, az OPSZ-iroda tájékán veszik nyoma.
Rendelés esetén cca. egy héten belül megjelenik az igazolványszám az EPIR-ben,tehát a Monitoring elvégezte a dolgát.A gyártó is emberi időben elkészíti...,aztán jön a kálvária.A tavaly (csuda tudja mikor)megrendelt igazolvány többszöri személyes,és telefonos érdeklődés hatására sem került elő.Idén februárban nyomták a kezembe egy BPSZ-es oktatás kapcsán...,az OPSZ-irodában még arra sem figyeltek,hogy a szalagot levegyék róla,amin ez volt:2009.06.25. Tehát több,mint fél évet kolbászolt valahol...,bár kűzdöttem érte rendesen.
A varázsdoboz lényege:tű a kazalban játék,ugyanis a gyártótól RENDESEN,JELÖLVE,KÖTEGELVE érkező kártyák a harmadik keresgélés után felveszik a kazal formátumot...,na innen szép nyerni.Polgárőr versenyeken fel kellene venni feladatnak az "igazolványkeresés időre a varázsdobozban" c. vetélkedőt...,és aki X órán belül megtalálja a hozzá tartozó igazolványt,az viselhesse az "Akció és csoport" feliratot a sárga kardigánján...,ezzel is elismerve a teljesítményét...
Az igazolványok nyilvántartásáról (központilag),és ezzel együtt a tagnyilvántartásról idő és hely hiányában most nem szeretnék beszélni...,igaz sokan azt szeretnék,ha semmiről sem beszélnék... :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

_________________
███████████ ZSOMBOR GYÖRGY,KISS FERI,KISS LÁSZLÓ,RADOVICS DUSÁN ████████████
Bálint István
+36-30/621-2522 Ózon1 / Palota59/Kispest 0,5
Mindenkinek joga van a véleményemhez...Kétféle vélemény van:az enyém,és a helytelen...
Uno fecske nyet machen summer!

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 14:47 
Offline
Site Admin
Site Admin
Avatar

Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 18:01
Hozzászólások: 4317
Tartózkodási hely: Szentendre
Egyesület: Polgárőrség Szentendre
piczur írta:
Három tagunknak leadtam az igazolvány igénylést az EPIR-ben. Azt írta ki,hogy rossz képarány...én nem értek hozzá,nem tudom átméretezni.Ki tudna segíteni?
Más kérdés ,szintén az EPIR-rel kapcsolatban.Az elnökömnek háromszor kértem hozzáférési jogot. Nem kapta meg.Miért?

Tel.: Kiss Mariann, 06 30 621 6000, munkaidőben!

_________________
+36306212601, Endre 1/Budapest 9
www.polgarorseg.szentendre.hu
www.polgaror.lap.hu
www.bamako.polgarorseg.net <-- Polgárőr csapat indult a Budapest-Bamako autóversenyen 2009-ben!
www.bpsz.hu <-- Új BPSZ lap!
██████████ Zsombor György, Kiss Ferenc, Molnár József, Kiss László, Szántó Gábor ██████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 14:49 
Offline
Site Admin
Site Admin
Avatar

Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 18:01
Hozzászólások: 4317
Tartózkodási hely: Szentendre
Egyesület: Polgárőrség Szentendre
Értékvédő1 írta:
A BPSZ mikor óhajtja érvényesíteni azon egyesületek igazolványait akik befizették a tagdíjat, illetve mikor értesít ki, hogy hol és milyen formában vehetők át a matricák?

A BPSZ Igazolványokra az érvényesítő matricák február 23-a óta átvehetőek a BPSZ Titkárságon.

_________________
+36306212601, Endre 1/Budapest 9
www.polgarorseg.szentendre.hu
www.polgaror.lap.hu
www.bamako.polgarorseg.net <-- Polgárőr csapat indult a Budapest-Bamako autóversenyen 2009-ben!
www.bpsz.hu <-- Új BPSZ lap!
██████████ Zsombor György, Kiss Ferenc, Molnár József, Kiss László, Szántó Gábor ██████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 14:53 
Offline
Site Admin
Site Admin
Avatar

Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 18:01
Hozzászólások: 4317
Tartózkodási hely: Szentendre
Egyesület: Polgárőrség Szentendre
gerike17 írta:
szabolcsi Gergő kisvárdai polgárőr vagyok és azt szeretném kérdezni hogy több mint féléve beadtuk a igazolvány kérő lapot és azt szeretném kérdezni hogy mikkor várható az pontosan.

Igazolványkérő lap? Papíron? Ha igen, akkor hova adtátok le? Megyei elnöknek? Postán? Ott tessék érdeklődni.

Miért nem elektronikusan, EPIR-ben adtátok le? Internetezni tudtok, akkor ezt is lehetne így intézni!

_________________
+36306212601, Endre 1/Budapest 9
www.polgarorseg.szentendre.hu
www.polgaror.lap.hu
www.bamako.polgarorseg.net <-- Polgárőr csapat indult a Budapest-Bamako autóversenyen 2009-ben!
www.bpsz.hu <-- Új BPSZ lap!
██████████ Zsombor György, Kiss Ferenc, Molnár József, Kiss László, Szántó Gábor ██████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 17:08 
Offline
Aktív nick
Aktív nick

Csatlakozott: szer. márc. 03, 2010 16:58
Hozzászólások: 1
Egyesület: Kisbér Városi Polgárőr egyesület
Tisztelt Olvasók. Tisztelt Polgárőrök!
Én mint a KEMPÖSZ alelnöke furcsának tartom az előttem szólók problémáit.
Hiszen a mi egyesületeinknek is az EPIR-en keresztül igényeltem az igazolványokat, mint sok más egyesület is, de semmi problémám nem volt, kb a megye feltöltési adat aránya 70-75 %.
Ha valaki hajlandó rendesen elolvasni a használatát(EPIR)-nek, akkor SEMMI probléma nem lehet.
A gondok ott adódnak általában, hogy „hozzá nem értő személyek" kezelik az EPIR-t, akik nem hajlandóak elismerni a hibájukat és a Monitoringot hibáztatják mindenért. Nekik azt javaslom, gondolkodjanak el egy kicsit azon, amit mondtam.

Volt példa rá hogy reklamáltak, hogy nem kapták még meg az igazolványokat. Megjegyzem hogy, nem kértek segítséget. Megtekintettem a feltöltött fényképeket, és ki volt írva, hogy nem méretarányos. Méretek 225x307 pixel, igazolvány kép, nem virágos kert, gépkocsi, vagy más oda nem illő háttér. A képeket megfelelően elkészítettem, és a megrendelést leadtam. Majd kb. 3 nap után felhívtak a reklamáló egyesülettől, hogy az EPÍR értesítette, hogy elfogadta az igazolvány kérelmét.
Bármikor - bárkinek nagyon szívesen segítek a képeket, regisztrációt, adatfeltöltést..., ha megkeresnek. Természetesen mindenféle ellenszolgáltatás nélkül!

Nagyon sok múlik a polgárőrön, aki feltölti és megrendeli az EPIR-ben. Sajnos előfordulhat, hogy „elfelejtődik” az elküld gomb megnyomása és akkor a kérés el sem jut a Monitoringhoz.

Javaslom minden feltöltőnek, hogy a „Tag adatainak megtekintés - nél nézze meg a lap bal alján, hogy elfogadta-e a rendszer a megrendelést. Ugyanitt 1-2 héten belül megjelenik kicsit feljebb az új igazolvány száma, ami azt jelenti, hogy az már gyártásba került.

Monitoring-ot a 06-30-621-4000-en, ahol Mariann mindig nagyon kedvesen és segítőkészen igyekszik megoldani a problémát, Szy Gabihoz a Monitoring vezetőjéhez is jó szívvel fordulhat mindenki bármikor, mindenben segít.

Felhívnám a figyelmet az 1992. évi LXIII. Törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról!
Miért nem kap mindenki belépési kódot cím szóra!

Úgy gondolom, hogy leginkább az lehet a gond, amikor a gyártó és az OPSZ központ között valahol elvesznek az igazolványok, a polgárőr meg hiába várja azt. (Esetleg erre nem lehetne megoldás az, hogy közvetlenül az anyaegyesületnek postázza a gyártó?)

Tisztelettel: vitéz. Gunázer Gyula KISBÉR 1 / KEMPÖSZ 2
06/30-3789-102

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 17:34 
Offline
Site Admin
Site Admin
Avatar

Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 18:01
Hozzászólások: 4317
Tartózkodási hely: Szentendre
Egyesület: Polgárőrség Szentendre
Nagyon tetszik a fenti hozzászólás, mely legkevesebb három másik hozzászólásból lett összeollózva némi saját körettel :)

_________________
+36306212601, Endre 1/Budapest 9
www.polgarorseg.szentendre.hu
www.polgaror.lap.hu
www.bamako.polgarorseg.net <-- Polgárőr csapat indult a Budapest-Bamako autóversenyen 2009-ben!
www.bpsz.hu <-- Új BPSZ lap!
██████████ Zsombor György, Kiss Ferenc, Molnár József, Kiss László, Szántó Gábor ██████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 18:13 
Offline
Aktív nick
Aktív nick

Csatlakozott: szer. márc. 03, 2010 18:02
Hozzászólások: 1
Egyesület: Nem vagyok polgárőr
Üdv mindenkinek!

Az én véleményem az hogy nincs probléma a rendszerrel, úgy gondolom a fejekben van időnként az értetlenkedés.
Három egyesületnek vittem fel az adatait, kértem a hozzáférést, igazolványokat rendeltem, érvényesítő matricák, jelvények és minden renden volt.

Hol itt a hiba? Nem látom!

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 21:44 
Offline
Jani
Jani

Csatlakozott: hétf. feb. 12, 2007 20:41
Hozzászólások: 670
Egyesület: Helyközi Értékvédő Polgárőrség Gödöllő
Skype: mariks6
vastyan írta:
Üdv mindenkinek!

Az én véleményem az hogy nincs probléma a rendszerrel, úgy gondolom a fejekben van időnként az értetlenkedés.
Három egyesületnek vittem fel az adatait, kértem a hozzáférést, igazolványokat rendeltem, érvényesítő matricák, jelvények és minden renden volt.

Hol itt a hiba? Nem látom!

És hogy sikerült mindez úgy, hogy nem vagy polgárőr???? :roll:

_________________
Az igazság és a fizetés odaát van?

[color=#0000]████████████████████████████████████████████████ [/color]

Tel: 06 30 621-2220

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szer. márc. 03, 2010 22:54 
Offline
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!

Csatlakozott: kedd máj. 17, 2005 11:16
Hozzászólások: 982
Tartózkodási hely: Báránd
vastyan írta:
Üdv mindenkinek!

Az én véleményem az hogy nincs probléma a rendszerrel, úgy gondolom a fejekben van időnként az értetlenkedés.
Három egyesületnek vittem fel az adatait, kértem a hozzáférést, igazolványokat rendeltem, érvényesítő matricák, jelvények és minden renden volt.

Hol itt a hiba? Nem látom!
A hiba ismét mondom nem emberekbe keresendő hanem hogy sok helyen sok igazolvány mozog. 16 igazolványt csont nélkül, két hét alatt megkaptam. A késlekedőkét 3 db.-onként felrakva, már előfordultak az elveszési, keveredési problémák.

_________________
Futó Zoltán vagyok a Bárándért Egyesület Polgárőre
ügyeleti t: 06-70/233-5747
Saját:06-70/375-9267
Jó szolgálatot mindenkinek
Zoltán
[color=#40BF00]████████████████████████████████████████████████[/color]

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: csüt. márc. 04, 2010 00:41 
Offline
Ez már nagyon igen!
Ez már nagyon igen!

Csatlakozott: kedd márc. 30, 2004 16:45
Hozzászólások: 467
Tartózkodási hely: Pápa
Egyesület: Pápa Városi Polgárőrség
Skype: jvpc2g3
2006-óta, mióta az EPIR működik a Pápához tartozó kistérségben a mai napig az összes 18 egyesületnek kértem meg és megkaptam az engedélyt a tagnyilvántartások regisztrálására és az igazolványok megrendelésére.
A régiónkhoz tartozó összes (18) egyesületnek már az alakuláskor én készítem el a helyszínen a digitális igazolványképeket, melyek mindegyikét elfogadták, mert az előírt méretben lettek felterjesztve.
Az igazolványok elkészülése valóval többször hónapok után jut el a tagokhoz. Szerintem a gyártás után az OPSZ nyilvántartását kellene jobbá és pontosabbá tenni, hogy ne legyen többet olyan igazolvány, amit egy év után azért kell ismét megrendelni, mert nem kapjuk meg.
A tecnhikai eljárásokkal kapcsolatban pozitív véleményem van, minden megy rendesen a maga útján. "Csak" az elkészült igazolványok egyesületekhez, vagy megyénként a régiófelelősükhöz jó lenne az OPSZ részéről eljuttatni, hogy a több hónapos átfutási időt lerövidíthetnénk.
Összegezve, nekem összességében személyes tapasztalatom messze menően pozitív. Akinek a fényképek méretre készítése még gondot okoz, szívesen segítek, annak aki ezt igényli.
Kasza József Pápai Régió.

_________________
Kasza József

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: csüt. márc. 04, 2010 01:53 
Offline
Na, ő már tuti komolyan gondolja!
Na, ő már tuti komolyan gondolja!
Avatar

Csatlakozott: szer. nov. 03, 2004 02:19
Hozzászólások: 1762
Egyesület: Kispesti Polgárőr Egyesület
Mozsgai Endre írta:
piczur írta:
Három tagunknak leadtam az igazolvány igénylést az EPIR-ben. Azt írta ki,hogy rossz képarány...én nem értek hozzá,nem tudom átméretezni.Ki tudna segíteni?
Más kérdés ,szintén az EPIR-rel kapcsolatban.Az elnökömnek háromszor kértem hozzáférési jogot. Nem kapta meg.Miért?

Tel.: Kiss Mariann, 06 30 621 6000, munkaidőben!

THX!

_________________
"Be yourself! No matter what they say!"
Bp. XIX. ker.
3784-900 ( hét végén és az esti órákban) 06/20 598-1988( éjjel nem él.)
PTT:+36/30-621-2344
███████ KISS LACI(LED) 1985-2007,ZSOMBOR GYURI 1953-2008,KISS FERI 1942- 2010. ███████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: pén. márc. 05, 2010 20:05 
Offline
Aktív nick
Aktív nick

Csatlakozott: szer. máj. 21, 2008 13:38
Hozzászólások: 31
Egyesület: Hévíz
Sziasztok!
Sajnos az igazolványok elakadnak valahol. 3 és fél hónapja leadtam 3 új tagunk igazolvány igénylését, elfogadták, minden rendben volt, 3-4 nap után az Epirben már fent volt a leendő igazolvány számuk, de az igazolványokat azóta sem kaptuk meg. Felhívtam a megyei szövetséget, de náluk nincs, ugyhogy lehet még a nagyvárosban kevereg valahol, lassan 4 hónapja:(
Az előző csomagban amit megküldtek, abban meg volt 4 igazolvány ami nem is a miénk:D Küldhettem vissza a megyének, hogy keressék meg a gazdáját:D
Év végére csak megérkeznek az igazolványok!

_________________
Annamari - Hévíz PÖE elnöke

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szomb. márc. 06, 2010 11:36 
Offline
Aktív nick
Aktív nick

Csatlakozott: szomb. márc. 06, 2010 11:08
Hozzászólások: 1
Egyesület: CSMPSZSZ
Skype: magyari.bela58
Véleményem szerint az EPIR rendszerben levő igazolvány igénylés megfelel a mai kor követelményeinek, hisz ma már alapvető számítógép ismeretekkel rendelkezik valamennyi polgárőr vezető, vagy talán tévedek. Úgy gondolom hogy egy vezetőtől elvárható hogy az ismeretek birtokában legyen. A tagnyilvántartás az epirrendszer használatával pontosan megállapítható, és nem bemondásra állapítható meg az egyes megyék létszáma és ezek alapján az OPSZ létszáma.
Egyszer valamennyiünknek el kell oda jutni hogy valós számszaki adatok álljanak az opsz rendelkezésére. Ezért az OPSZ vezetésének erre fórditani kell nagyobb gondot hisz ezt kívánja a józan ész. Egyszóval pénzbe kerül a fejlesztés de úgy gondolom megéri a beruházás. Szegény Zsombi javaslatát a fejlesztésre mindig lesöpörték az asztalról. Emléke is megérdemel annyit hogy amit áldozott erre a rendszerre azt továbbfejlessze az opsz vezetése.

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szomb. márc. 06, 2010 11:48 
Offline
Ez már nagyon igen!
Ez már nagyon igen!

Csatlakozott: kedd márc. 30, 2004 16:45
Hozzászólások: 467
Tartózkodási hely: Pápa
Egyesület: Pápa Városi Polgárőrség
Skype: jvpc2g3
Véleményem és a valós helyzet, mindkét utolsó bejegyzést író kollégámmal teljesen megegyezik. Hasonló az eset nálunk is. Úgyszintén maximális híve vagyok annak, hogy az EPIR tagnyilvántartó rendszerre szükség van, azt komolyan kell venni a pontos számadás, a tagság egyértelmű nyilvántartása érdekében. Az igazolványok EPIR-ben történő megrendelésének lehetősége valóban a mai modern kor követelményeit tükrözi.
Kasza József

_________________
Kasza József

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szomb. márc. 06, 2010 12:20 
Offline
5000-es klubtag
5000-es klubtag
Avatar

Csatlakozott: szomb. dec. 24, 2005 12:28
Hozzászólások: 5021
Tartózkodási hely: Mogyoród
Egyesület: Ózon-Pajzs Polgárőrség /Palota Pe.
Skype: drcvak
magyaribela írta:
Véleményem szerint az EPIR rendszerben levő igazolvány igénylés megfelel a mai kor követelményeinek, hisz ma már alapvető számítógép ismeretekkel rendelkezik valamennyi polgárőr vezető, vagy talán tévedek. Úgy gondolom hogy egy vezetőtől elvárható hogy az ismeretek birtokában legyen. A tagnyilvántartás az epirrendszer használatával pontosan megállapítható, és nem bemondásra állapítható meg az egyes megyék létszáma és ezek alapján az OPSZ létszáma.
Egyszer valamennyiünknek el kell oda jutni hogy valós számszaki adatok álljanak az opsz rendelkezésére. Ezért az OPSZ vezetésének erre fórditani kell nagyobb gondot hisz ezt kívánja a józan ész. Egyszóval pénzbe kerül a fejlesztés de úgy gondolom megéri a beruházás. Szegény Zsombi javaslatát a fejlesztésre mindig lesöpörték az asztalról. Emléke is megérdemel annyit hogy amit áldozott erre a rendszerre azt továbbfejlessze az opsz vezetése.

Én azt látom,hogy egyénileg mindenki támogatta az OPSZ-elnökség ülésein az EPIR használatát,ne adj' Isten kötelezővé tételét,aztán mint testület,nemleges döntést hoztak.
Csak példaként:a Polgárőrmagazinban is megjelent,hogy N.K.,az egyik (Pest :mrgreen: )megyei elnök hogy kikelt az EPIR ellen...,amit látva tevékenységét,nem is csodálok... :-# .
Aztán a kérdés:melyik megyei elnök érdeke,hogy valós létszámadatok,és teljesítménymutatók jelenjenek meg,természetesen mindenki által hozzáférhetően,amíg a támogatások alapja a (virtuális) létszám.
Miért derüljön ki,hogy a lufiként felfújt létszám mögött abszolút,és arányos értékben milyen teljesítmény van?
Mert ugye nem mindegy,hogy pl.500.000 órát VALÓSÁGOS 3.000 ember teljesített,vagy 1.500.000(?) óra mögött 10.000,többnyire csak papíron létező tag van.És a támogatás az utóbbi adatoknak "szól"!!
Milyen nyilvántartás az,amelyben egy tagnak akár 3-4 ÉRVÉNYES igazolványa is lehet...,ahol hetekig-hónapokig nem lelnek egy igazolványt...,és sorolhatnám a kérdéseket.
Meggyőződésem,hogy valakiknek nagyon-nagyon jó ez a mostani,hozzánk méltatlan helyzet.

_________________
███████████ ZSOMBOR GYÖRGY,KISS FERI,KISS LÁSZLÓ,RADOVICS DUSÁN ████████████
Bálint István
+36-30/621-2522 Ózon1 / Palota59/Kispest 0,5
Mindenkinek joga van a véleményemhez...Kétféle vélemény van:az enyém,és a helytelen...
Uno fecske nyet machen summer!

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szomb. márc. 06, 2010 14:05 
Offline
Site Admin
Site Admin
Avatar

Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 18:01
Hozzászólások: 4317
Tartózkodási hely: Szentendre
Egyesület: Polgárőrség Szentendre
magyaribela írta:
Véleményem szerint az EPIR rendszerben levő igazolvány igénylés megfelel a mai kor követelményeinek, hisz ma már alapvető számítógép ismeretekkel rendelkezik valamennyi polgárőr vezető, vagy talán tévedek. Úgy gondolom hogy egy vezetőtől elvárható hogy az ismeretek birtokában legyen. A tagnyilvántartás az epirrendszer használatával pontosan megállapítható, és nem bemondásra állapítható meg az egyes megyék létszáma és ezek alapján az OPSZ létszáma.
Egyszer valamennyiünknek el kell oda jutni hogy valós számszaki adatok álljanak az opsz rendelkezésére. Ezért az OPSZ vezetésének erre fórditani kell nagyobb gondot hisz ezt kívánja a józan ész. Egyszóval pénzbe kerül a fejlesztés de úgy gondolom megéri a beruházás. Szegény Zsombi javaslatát a fejlesztésre mindig lesöpörték az asztalról. Emléke is megérdemel annyit hogy amit áldozott erre a rendszerre azt továbbfejlessze az opsz vezetése.

Kedves Béla!

Amit leírtál, kérlek próbáld ezt erősebben képviselni az OPSZ üléseken. Budapest 1 szerintem szintén ezt akarja, talán mások is!
Rend kellene már, nem mindenféle idióta versengés a megyék között, meghasalt létszámokkal, torzsalkodással, irigységgel, féltékenységgel megtűzdelve. Ez már nem a munkásőrség kora...

Minőségi, válogatott polgárőrök kellenek, különben mindenféle pártfinanszírozott új szervezetek lesöpörnek! Csak a Jobbik bevallottan 20 millió Ft-ot költött már EGYENRUHÁRA! Ugye nem kell kérdeznem, kik kapták ezeket? Olyan szervezetek, akik alapszabályuk szerint nem fogadnak el támogatást pártoktól (több pont mellett ez is benne van), és polgárőrnek mondja őket a média...

Üdv!

Mozsgai Endre
egykori OPSZ elnökségi tag...

_________________
+36306212601, Endre 1/Budapest 9
www.polgarorseg.szentendre.hu
www.polgaror.lap.hu
www.bamako.polgarorseg.net <-- Polgárőr csapat indult a Budapest-Bamako autóversenyen 2009-ben!
www.bpsz.hu <-- Új BPSZ lap!
██████████ Zsombor György, Kiss Ferenc, Molnár József, Kiss László, Szántó Gábor ██████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szomb. márc. 06, 2010 22:14 

Kedveseim, térjetek észhez. Senki sem akarja jobban az EPIR-t mint én. Nem az a gondom. Hanem a háttér. Az hogy igazolványok tünnek el, és ezt ti sem akarjátok látni, csak az epir fontosságát emlegetitek. Nagyon fontos az EPIR, de legalább olyan fontos, hogy aki használja az meg is kapja amit szeretne. Példa erre az igazolvány.

_________________
Futó Zoltán vagyok a Bárándért Egyesület Polgárőre
ügyeleti t: 06-70/233-5747
Saját:06-70/375-9267
Jó szolgálatot mindenkinek
Zoltán
[color=#40BF00]████████████████████████████████████████████████[/color]

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szomb. márc. 06, 2010 22:18 
Offline
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!

Csatlakozott: kedd máj. 17, 2005 11:16
Hozzászólások: 982
Tartózkodási hely: Báránd
kalandor írta:

Sértegetni meg nagyon könnyű valakit az informatikai tudását illetőleg. Nem kellene.

_________________
Futó Zoltán vagyok a Bárándért Egyesület Polgárőre
ügyeleti t: 06-70/233-5747
Saját:06-70/375-9267
Jó szolgálatot mindenkinek
Zoltán
[color=#40BF00]████████████████████████████████████████████████[/color]

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: vas. márc. 07, 2010 14:18 

Zoli!
Az igazolványok elveszéséhez NINCS köze az EPIR-nek!!Pontosan az a baj,hogy az EPIR-ben megrendelt,majd gyorsan elkészülő igazolványok AZ OPSZ IRODÁJÁBAN VESZNEK EL!!

_________________
███████████ ZSOMBOR GYÖRGY,KISS FERI,KISS LÁSZLÓ,RADOVICS DUSÁN ████████████
Bálint István
+36-30/621-2522 Ózon1 / Palota59/Kispest 0,5
Mindenkinek joga van a véleményemhez...Kétféle vélemény van:az enyém,és a helytelen...
Uno fecske nyet machen summer!

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: vas. márc. 07, 2010 14:25 

Zoli,én semmi sértegetőt nem olvastam mostanában.És nem a tudás hiánya a baj,hanem mikor valaki nem képes ezt beismerni...,sőt emiatt az egész rendszert meg akarja szüntetni!
Senki nem született a tudás birtokában,de ahogy te is,én is,mindnyájan,akik itt vagyunk,tanulunk(akár a hibákból is),tesszük a dolgunkat.Van aki akar/képes haladni,van,aki nem,de ez még nem ok arra,hogy keresztbe tegyenek a jobbítani akaróknak.
És nem győzőm hangsúlyozni,hogy sokaknak nagyon jó ez az átláthatatlan helyzet!

_________________
███████████ ZSOMBOR GYÖRGY,KISS FERI,KISS LÁSZLÓ,RADOVICS DUSÁN ████████████
Bálint István
+36-30/621-2522 Ózon1 / Palota59/Kispest 0,5
Mindenkinek joga van a véleményemhez...Kétféle vélemény van:az enyém,és a helytelen...
Uno fecske nyet machen summer!

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: vas. márc. 07, 2010 15:11 
Offline
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!
HŰHA! E' MÁ' DÖFI!

Csatlakozott: kedd máj. 17, 2005 11:16
Hozzászólások: 982
Tartózkodási hely: Báránd
Sólyomszem írta:

Ebben 100, igazad vanezt aminek az alapját a szép emlékű elődök lerakták, azt a tapasztalatok birtokában jobbítani tökéletesíteni kellene. Hogy is kezdődött? kapott mindenki egy szoftvert és azt kitöltve millában visszaküldte. Ez volt a tagnyilvántartás. Ebből kikerekedett az EPIR. most ezt kellene fejleszteni. Szerintem azonban ennek tudás akadálya nincs hisz te is értenél hozzá.Ezt az önkéntes alapon létrejött hatalmas adatbázist kellene tökéletesíteni, és ez csak önkéntes alapon fog menni azt hiszem. Annak pedig nem szabad utjába állni senkinek sem. Az önkéntességnek szerintem mindenhol mindenkinek szabad teret kell hogy adjon, és nem a pénzért fitogtatott dolgokat kellene dílyazni mert annál többet ér, az önkéntes alapon polgárőr szolgálat egy órája is.

_________________
Futó Zoltán vagyok a Bárándért Egyesület Polgárőre
ügyeleti t: 06-70/233-5747
Saját:06-70/375-9267
Jó szolgálatot mindenkinek
Zoltán
[color=#40BF00]████████████████████████████████████████████████[/color]

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: vas. márc. 07, 2010 18:55 
Offline
Site Admin
Site Admin
Avatar

Csatlakozott: pén. márc. 26, 2004 18:01
Hozzászólások: 4317
Tartózkodási hely: Szentendre
Egyesület: Polgárőrség Szentendre
Muszáj ötször idézni mindent?

_________________
+36306212601, Endre 1/Budapest 9
www.polgarorseg.szentendre.hu
www.polgaror.lap.hu
www.bamako.polgarorseg.net <-- Polgárőr csapat indult a Budapest-Bamako autóversenyen 2009-ben!
www.bpsz.hu <-- Új BPSZ lap!
██████████ Zsombor György, Kiss Ferenc, Molnár József, Kiss László, Szántó Gábor ██████████

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: szomb. márc. 13, 2010 23:34 
Offline
Aktív nick
Aktív nick

Csatlakozott: pén. okt. 20, 2006 21:54
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Magyarország
Szeretnék érdeklődni,tud-e valaki arról informálni,hogy uj cég csinálja az igazolványokat ? ELÉG RÉGÓTA VÁRUNK AZ IGAZOLVÁNYOKRA. Köszi ! Van-e esetleg netes elérhetőségük. ?

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: csüt. máj. 06, 2010 11:25 
Offline
Site Admin
Site Admin

Csatlakozott: csüt. jan. 01, 1970 03:00
Hozzászólások: 11
Egyesület: Admin
Az OPSZ iroda kérésére újból külön topicban.

_________________
OPSZ Admin
Monitoring-2003 Kft.

Szabó Bence
(30) 621-2121
szabo.bence@monitoring-2003.hu

 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: csüt. máj. 06, 2010 12:08 
Offline
5000-es klubtag
5000-es klubtag
Avatar

Csatlakozott: szomb. dec. 24, 2005 12:28
Hozzászólások: 5021
Tartózkodási hely: Mogyoród
Egyesület: Ózon-Pajzs Polgárőrség /Palota Pe.
Skype: drcvak
admin írta:
Az OPSZ iroda kérésére újból külön topicban.

Úgy sacc/kb tudják,hogy mit akarnak? #-o [-( [-(

_________________
███████████ ZSOMBOR GYÖRGY,KISS FERI,KISS LÁSZLÓ,RADOVICS DUSÁN ████████████
Bálint István
+36-30/621-2522 Ózon1 / Palota59/Kispest 0,5
Mindenkinek joga van a véleményemhez...Kétféle vélemény van:az enyém,és a helytelen...
Uno fecske nyet machen summer!

 Profil E-mail küldése  
 
 Hozzászólás témája: Re: Polgárőr igazolvány
HozzászólásElküldve: pén. máj. 07, 2010 09:56 
Offline
Kezdő
Kezdő

Csatlakozott: kedd ápr. 27, 2010 18:20
Hozzászólások: 68
Egyesület: TEPE
Sólyomszem írta:
admin írta:
Az OPSZ iroda kérésére újból külön topicban.

Úgy sacc/kb tudják,hogy mit akarnak? #-o [-( [-(

háááttttttttttt:)

_________________
Nekem is lehet rossz napom!:)

 Profil E-mail küldése  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 44 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
Powered by phpBB © 2002, 2006 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség