Polgárőrök tanácskoztak Debrecenben (+ fotók)

2019. március 25. 12:01
Polgárőrök tanácskoztak Debrecenben (+ fotók)
Érdekegyeztető- és vitafórumot tartott az Országos Polgárőr Szövetség Debrecenben, ahol a szövetséget érintő fontos kérdésekről, illetve az elmúlt év eredményeiről folyt a szakmai tanácskozás.

A kerekasztal beszélgetésre a kelet-magyarországi polgárőr egyesületek és szövetségek elnökeinek valamint dr. Túrós András, az OPSZ elnöke részvételével került sor március 23-án Debrecenben, ahol hagyományteremtő jelleggel megtartotta az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) első érdekegyeztető- és vitafórumát.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanA fórumot Boros Viktor a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg, ahol kifejezetten konstruktív, a megoldásokat kereső egyeztetés folyt. Beszédében dr. Túrós András elmondta, ez egy olyan fórum, ahol csakis az őszinte beszédnek van helye. A szövetséget érintő fontos kérdések megvitatása, valamint azok orvosolása volt az elsődleges cél. A megyei delegáltak kifejthették álláspontjaikat a helyi, megyei, valamint az országos szervezet működésével kapcsolatban, javaslatot tehettek az aktuális kérdések megoldására. Az egyesületek képviselői elsősorban a szervezetek működésével kapcsolatos kérdésekre kerestek válaszokat, amelyek orvosolására számos javaslat született – többek között a szolgálatszervezés, az állománylétszám megőrzése, növelése kapcsán, valamint az ifjú polgárőrök létszámának fejlesztésével kapcsolatban. Lényeges pont volt a költségvetést érintő problémák megvitatása.
A menetrendnek megfelelően a témafelvetéseket, megbeszéléseket követően dr. Túrós András zárta a tanácskozást.

(Szöveg: Erdős Csaba, fotók: Sebestyén Jenő)

További képek itt, illetve a Fotóalbumban
További képek itt, illetve a Fotóalbumban