A mélyponttól az élbolyig

2016. március 02. 11:38
A mélyponttól az élbolyig

Cikluszáró és tisztújító közgyűlést tartott február 27-én a Heves Megyei Polgárőr Szövetség.

Tamási Áron egyik szép gondolata illik most ide: a madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok-sok kötelessége. Önök bebizonyították, hogy mi a kötelességük…” – intézte szavait a teremben lévő polgárőrökhöz Czinege László rendőr dandártábornok, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, amikor köszönetet mondott az önkéntes civil bűnmegelőző egyesületek tagjainak a helytállásért, s a rendőrséggel való eredményes együttműködésért.
A megyei szövetséghez tartozó 103 egyesületben szolgálatot teljesítő több mint két és félezer polgárőrt nyolcvankilenc küldött képviselte azon a beszámoló és tisztújító közgyűlésen, amelyen a megyei főkapitány elmondta: a sárga mellényeseknek jelentős szerepük volt abban, hogy szűkebb hazánkban 2010 óta felére csökkent a közterületi bűncselekmények száma. Nagy részük volt abban is, hogy a tavalyi migrációs válság idején nem következett be „közbiztonsági deficit” azokon a településeken, ahonnan a határ mellé vezényelték a rendőröket.

Völgyi Ferenc A megyei rendőr-főkapitányságon február 27-én tartott közgyűlésen ezt az együttműködést kiemelte beszámolójában Völgyi Ferenc, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is. Mint jelezte, a 208 ezer 470 szolgálati órából csaknem 54 ezret a rendőrökkel közösen töltöttek a közterületeken. A bűnügyileg fertőzöttebbnek ítélt településeken – Hevesen, Kálban, Karácsondon, Szajlán, Tarnaleleszen, Adácson, Andornaktályán, Gyöngyösorosziban, Heréden, Kiskörén, Kompolton, Mezőszemerén, Tarnabodon, Tarnaörsön, Tarnazsadányban és Tiszanánán – kiemelt országos programok keretében végezték a munkájukat a települések lakossága, valamint köz- és külterületek biztonsága érdekében. Az egyesületek működését az Országos Rendőr-főkapitányság egyebek között 36 kerékpárral, két motorral és számos gépjárművel segítette. Országosan is példaértékű az a megyei oktatási rendszer, amellyel a polgárőröket felkészítik a szolgálat ellátására, s ugyancsak kiemelkedő a központi könyvelés, amelyet immár 74 egyesület vesz igénybe.

A 2011 óta bekövetkezett pozitív változást emelte ki hozzászólásában Török Barnabás, az OPSZ Felügyelő Bizottságának elnöke, aki megjegyezte: jó gazda módjára gazdálkodnak itt, s mind ebben, mind pedig az új könyvelési rendszer bevezetésében a megyék élvonalában áll Heves megye. Egyben bejelentette, hogy Deli Miklóst beválasztották az OPSZ Felügyelő Bizottságába.

Az ugyancsak az OPSZ képviseletében felszólaló Csóra György elégedetten nyugtázta, hogy a megyei elnökség és az egyesületek összefogásával sikeresen túllépett azon a gazdasági és erkölcsi mélyponton, ahová 2011 előtt süllyedt. Napjainkban már a legjobbak között emlegetik a megyét. Az OPSZ elnökhelyettese a továbbiakban elmondta, hogy a 2016-ban 25 éves polgárőrség élvezi a társadalom, s Kormány támogatását, miután stratégiai partnerként tartják számon. Ezzel kapcsolatban utalt arra az országos felmérésre, amiből kiderült: a lakosság 87 százaléka szerint szükség van a polgárőrség tevékenységére. Egyebek között arra, hogy a kistelepülések közbiztonságának megőrzése mellett kiemelten figyeljenek a nagyvárosokra, ezekben követik el ugyanis a bűncselekmények 57 százalékát – tájékoztatott az OPSZ elnökhelyettese.

Nagy Tamásné a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát veszi át Csóra Györgytől, az OPSZ elnökhelyettesétőlA közgyűlés további részében a küldöttek elfogadták az elnökség, valamint az egyes bizottságok beszámolóit, amivel jelezték, hogy a vezető és ellenőrző testületek maradéktalanul elvégezték a feladataikat. Miután az elnökség mandátuma lejárt, tisztújításra került sor: a résztvevők megválasztották a megyei szövetséget a következő öt évben irányító testület elnökét és tagjait.
Ezt követően elismerések átadására került sor. A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát Nagy Tamásné (Bükkszenterzsébet) és Dér Ferenc (Abasár) vehette át. Az ezüst fokozattal Takács Istvánt (Demjén), Kása Pált (Füzesabony) és Gódor Lászlót (Kerekharaszt) tüntették ki. A bronz fokozatot Prokaj Adolf (Egerszólát), Kaszás László (Gyöngyössolymos) és Csintalan István (Zaránk) kapta meg. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a „Sárkányölő Szent György” Emlékplakettet adományozta Harkó Ottónak (Karácsond) és Czank Zoltánnak (Nagykökényes), a HMPSZ elnökségi tagjainak.

A küldöttek az Országos Polgárőr Szövetség alapszabályához igazodva módosították a megyei szervezet alapszabályát, miszerint a tisztségviselők mandátuma mostantól öt évre szól. A Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnöke Völgyi Ferenc, az általános elnökhelyettes Rajna Kálmán lett. A szak-elnökhelyettesek közül a gazdálkodásért Szucsik János, az oktatásért Szamosvölgyi Judit, a kommunikációért Molnár Lajos felel. Területi alelnökké választották Antal Csabát (Eger) Harkó Ottót (Gyöngyös), Vladár Rolandot (Hatvan), Deli Miklóst (Heves) és Blahó Lászlót (Füzesabony). A felügyelő bizottság elnöke Jeneiné Csernák Mariann, az etikai bizottság elnöke pedig Barta László lett.