Szolgálnak és jótékonykodnak

2016. szeptember 06. 23:04
Szolgálnak és jótékonykodnak

Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte a helybeliek által méltán elismert civil bűnmegelőző egyesület Abasáron.

 

Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy húsz éve folyamatosan működünk. Jelenleg is mintegy harminc törzstagunk van, az utánpótlást pedig az ifjúsági tagozat biztosítja. Ennek érdekében fontosnak tarjuk, hogy ismereteket nyújtó, vonzó programú táborokat szervezzünk a fiataloknak. Az eltelt időszakban az állandó fejlődés mellett azt tűztük célul, hogy az élhető településért, a helybeliek biztonságérzetének a növeléséért, valamint a külterületen gazdálkodókat, illetve a lakosságot nyugtalanító átutazó bűnözők tevékenységének a megelőzéséért szolgáljunk – mondta Mezner Ernő, a helyi polgárőr egyesület vezetője annak kapcsán, hogy az elmúlt évben megalakulásának két évtizedes jubileumát ünnepelte a civil bűnmegelőző csapat.
Ebből az alkalomból az idei esztendőre is átnyúló eseménysorozaton vonták meg tevékenységük mérlegét. Mint a közelmúltban megtartott ünnepi közgyűlésen elhangzott: az annak idején negyvenhat önkéntes által alapított egyesület sikeres időszakot tudhat maga mögött. Ezt jelzi az is, hogy számos nemzetközi és mátrai rendezvény biztosításában vettek részt, amelyekre  szakmai felkészültségük és megbízhatóságuk révén kértek fel őket. Külön elismerés volt számukra, hogy a megyei polgárőr szövetség tavaly egyesületük közreműködésével a településen rendezte meg a közösség huszadik szakmai napját és találkozóját.
A jelenleg 52 tagú polgárőrség számos nyertes pályázat részese volt, így az  elmúlt évben új szolgálati autót kaptak. Több országos elismerés mellett elnyerték az év polgárőre, illetve az év Heves megyei polgárőr szervezete díjat, az önkormányzat pedig csoportos díszpolgári címet adományozott nekik. Dér Ferenc kiérdemelte az Országos Polgárőr Szövetség arany fokozatú kitüntetését, Mezner Ernőt pedig – immár nem az első alkalommal - az év polgárőr vezetőjének választottak, s átvehette a díszpolgári címet is.

A 20. évforduló alkalmából a szervezet tagjai júniusban kiránduláson és szakmai találkozón vettek részt a Hargita megyei Kászon-Altizban, ahol a testvértelepülés vezetői, valamint Hargita megye országgyűlési képviselője jelenlétében a polgárőri szolgálattal kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg egymással. Az  abasáriak  emellett jótékonysági missziót is teljesítettek: a község önkormányzatával közösen iskolaszereket és játékokat ajándékoztak a Böjte Csaba atya által Kászonban működtetett árvaház lakóinak.

Sz. I.

 

A fotón Czinege László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Heves megye rendőr-főkapitánya gratulál Mezner Ernőnek (Fotó: Szilvás István)