Tetten érték

2018. november 06. 21:51
Tetten érték

Éjszakai fosztogatás közben érték tetten az autók feltörőjét Karácsondon.

Késő estére járt, amikor a minap az egyik háznál vadul ugatni kezdett a kutya. Amikor a gazdája kinézett, egy kerékpárost látott sebesen elhajtani. Aztán vette észre, hogy az ott álló autójának letörték az egyik tükrét, az antennáját, s megrongálták az ajtó zárját is.
A férfi ekkor szólt a szomszédjában lakó polgárőrnek, akivel autóba ültek, de már nem láttak senkit az utcában. Értesítették az egyesület elnökét, Harkó Ottót, aki társával, Szalai Zoltánnal a helyszínre sietett. Miután megállapították, hogy az utcában álló többi autó sértetlen, a vasútállomás felé indultak, mivel arrafelé is rendszeresen parkol három jármű. Odaérve azt látták, hogy világít az egyik kisteherautó lámpája, a jobb oldali ajtaja pedig félig nyitva van. Egy erősen ittas személyt találtak benne, aki nagy nehezen bevallotta, hogy négy autót megrongált. A közelben talált kerékpárja kosarából előkerültek az eltulajdonított dolgok.

A bűnöző személyt a polgárőrök átadták a Gyöngyösi Rendőrkapitányság kiérkező járőrének.

(Sz. I.)