20 éves a Karakószörcsöki Polgárőr és Tűzoltó Egyesület

2015. szeptember 07. 11:00
20 éves a Karakószörcsöki Polgárőr és Tűzoltó Egyesület
Megalakulásának 20 éves évfordulóját ünnepelte a Karakószörcsöki Polgárőr és Tűzoltó Egyesület a nyár utolsó szombatján.

Megnyitó beszédében Szabó László, az Egyesület elnöke elmondta, hogy bár a szervezetet 1995-ben jegyezte be a Bíróság, a településen a polgárőr és tűzoltó tevékenység ennél sokkal régebbi múltra tekint vissza. Ahhoz, hogy egy civil szervezet ennyi időn át működni, sőt fejlődni tudjon, szükség van a Kormány, a Belügyminisztérium, a Megyei Polgárőr Szövetség támogatására, a Rendőrség együttműködésére, valamint a Polgárőrök elhivatottságára, elszántságára – hangsúlyozta.  S hogy mindez megvan, azt folyamatosan tapasztaljuk, hiszen látjuk, hogy ma Magyarországon a legnagyobb tiszteletet kiváltó szervezetek a polgárőrségek – mondta az Elnök.

Kovács Imre, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének Elnöke méltatta a Karakószörcsöki Polgárőrök munkáját, kiemelte a fegyelmezettséget, a szervezettséget, az aktivitást. Elismerését fejezte ki a mikrobusz elnyeréséért, mely véleménye szerint jelentősen megkönnyíti majd az Egyesület munkáját.

A Veszprém Megyei Tűzoltó Szövetség Elnöke, Igaz Sándor örömét fejezte ki, hogy az Egyesület tevékenységi körét kibővítette tűzoltási feladatokkal is. A tűzoltó felszerelések, ruházat beszerzéséhez támogató segítését ajánlotta fel.

A hagyományokhoz híven idén is elismerést kaptak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó polgárőrök. Kovács Imre Elnök I. Szent László emlékplakettet nyújtott át Szabóné Piriti Márta és Nagy István polgárőröknek. Zabó Attila a Karakószörcsöki Polgárőr és Tűzoltó Egyesület titkára elismerő oklevelet nyújtott át azoknak az alapító tagoknak, akik az Egyesület megalakulásától napjainkig szolgáltak a település közbiztonságáért, így Szabó Lászlónak, Nagy Istvánnak és Tóth Józsefnek. Oklevéllel köszönte meg a kiemelkedő munkáját Somogyi Eszternek, Csikós Dezsőnek és Takó Ferencnek.

Az ünnepség után közlekedési totót tölthettek a jelentkezők, közben tűzoltó autó bemutató várta az érdeklődőket, majd sétakocsikázásra is lehetősége nyílt a jelenlévőknek.

Ebéd közben Szabó Zoltán klasszikus nótákat, slágereket énekelt, majd a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, a káptalanfai Nasirah hastánc csoport, az Együtt Karakószörcsök Kultúrájáért Egyesület, Horváthné Hollenczer Anita sláger énekes, végül a nap sztárvendége, Márió szórakoztatta a nagy létszámú közönséget.

 

Tájékoztató segédanyag, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének tagegyesületei szolgálatának ellátásához.

 

1.) Őszi hónapok és bűnmegelőzés

Bár nappal még strandidő van, a hajnalok már csípősek, ezért hétről-hétre közelebb kerülünk a fűtési szezonhoz. Mindez felveti a hagyományos fűtéssel rendelkező háztartások számára  - hacsak nem gondoskodtak róla már korábban -  a tűzifa beszerzésének a feladatát. Már a nyár közepén is szereztünk tudomást házalók felbukkanásáról.  Számosan közülük kínálnak kényelmes megoldást azzal, hogy nem kell utánajárni a fának, hanem ott helyben az érintett lakóhelyén minden gyorsan elrendezhető. Csábító lehet az ilyen ajánlat elfogadása, azonban a hirtelen meghozott döntések mindig nagyobb kockázattal járnak, mint a kiérleltek.

Tény, hogy a házalók nagy veszélyt jelentenek a jóhiszemű  - elsősorban idős – emberek számára. Vannak közöttük olyanok, akik kihasználják ügyfeleik járatlanságát és gyengébb minőségű vagy lényegesen kisebb mennyiségű árut rakodnak le, mint amiről az előzetes megállapodásban szó volt. Az ezer vagy tízezer forintos nagyságrendű kár pedig, azért érheti a vásárlót, mert ő maga nem rendelkezik azzal a szakértelemmel, szemmértékkel, hogy ellenőrizni tudja a teljesítést.

Sajtótermékekben is hirdetik magukat a csalók. Az újságok szerkesztőségei természetesen nem járnak utána a hirdetőik üzleti tevékenységeinek, amennyiben azok megfizetik a megállapított tarifát, a hirdetés meg fog jelenni a lapban. A gyanútlan olvasó pedig azért válhat áldozattá, mert a hivatalos formában való megjelenés számára azt a látszatot kelti, hogy egy komoly vállalkozás kínálja a portékáját.

Az áldozattá válás megelőzésére két lehetőség nyílik. Keressünk fel olyan vállalkozást (pl. TÜZÉP), amely stabil telephellyel rendelkezik, amelyről már referenciával rendelkezünk, vagy amelytől már korábban is vásároltunk. Ez több időt és energiát emészt, de biztonságos. A másik megoldás az, ha elfogadjuk a házaló/hirdető ajánlatát, de csak azzal a feltétellel, hogy egy hozzáértő családtagot, szomszédot, barátot, vagy önkormányzati dolgozót hívunk a helyszínre és az ő jelenlétében kötjük meg az ügyletet.

Fontos tudni, hogy a faárusítás sokszor csak ürügy arra, hogy a bűnözők bejuthassanak kiszemelt áldozatuk ingatlanjába és meglopják őt. Az ilyen tolvajok mindig csapatostul járnak, míg az egyikük az érintettel tárgyal, addig a másik észrevétlenül belopódzik a házába és ellopja a megtakarított pénzét. Az ilyen trükkös lopásokat is megelőzhetjük, ha elzárkózunk attól, hogy egyedül fogadjuk az árusokat. Természetesen akkor is ugyanilyen körültekintéssel kell eljárnunk, ha nem tűzifa, hanem krumpli vagy paplan az eladásra kínált portéka.

A nyugdíjas korosztályra nem jellemző a fiatalabbakat sújtó eladósodás, sőt ők még rendelkeznek azzal az erénnyel, hogy szerény bevételeikből is tudnak félretenni. Sajnos ezzel sok bűnelkövető is tisztában van, ők azok, akik kifejezetten az idős emberek otthon tartott megtakarításait próbálják megszerezni. Ezúttal csak egyet emelnénk ki közülük, ez pedig a nyereményjátékra való hivatkozás.

Vannak, akiket otthonukban keresnek meg, vannak, akiket az utcán szólítanak meg, a lényeg ugyanaz, közlik a kiszemelt áldozattal, hogy értékes ajándéktárgyat, pl. edénykészletet nyert és ezt azonnal át is adják a részére. A nyeremény feletti örömérzet pillanataiban a nyugdíjas könnyen elsiklik a felett, hogy a borsos szállítási költséget viszont megfizettetik vele. Utóbb persze hamar kiderül, hogy szó sincs szerencséről, a kapott ajándék silány termék, használni gyakorlatilag nem is lehet, és a cél mindössze annak a pénznek a megszerzése volt, amit a „nyeremény” kézbesítői „mellékesen” átvettek.

Aki az anyagi veszteséggel, sőt akár hónapokig is eltartó pszichés traumával járó kellemetlenségeket el akarja kerülni, célszerű ha szkeptikussá válik mindenfajta váratlan szerencsét illetően. Csak abban a nyereményben szabad bízni, amely az ő maga által előzetesen kötött fogadás lottó, totó, luxor stb. következtében jár a nyertesnek. Ilyen lehet még minden előzetesen meghirdetett kereskedelmi akció, pl. amit áruházláncok a hűséges vásárlók körében tartanak azok között, akik erre a feltételek elfogadásával jelentkeznek. Ilyenkor természetesen előzetesen tennie kell valamit a játékban résztvevőnek, pl. kupont dob be az akció idejére felállított gyűjtőládába. Mindezekből egyértelműen következik, hogy csak olyan játékban lehetünk nyertesek, amelybe előzetesen beneveztünk.

A nyár vége már a levélhullás kezdete is egyben. A betörő hidegfronttal együtt járó széllökések már tömegével szaggatják le a fák sárguló leveleit. Ezek egy része bekerülhet az ereszcsatornába, eltömítve azt, akadályozva esőzés idején a csapadékvíz lefolyását. Vannak olyan házaló csalók is, akik nem terméket, hanem szolgáltatást kínálnak az otthonában megszólított idős embernek. Ilyen pl. az ereszcsatorna csere vagy javítás.

Ebben az esetben a megbízás elnyeréséhez először egy rendkívül vonzó árat közöl az elkövető a sértettel, majd mikor a fizetségre kerül a sor, akkor derül ki az áldozat valamit „félreértett” és ekkor már egy gátlástalanul magas összeget követelnek tőle. Pl. nem a csatorna teljes hosszának cseréje kerül 20.000,- forintba, hanem 1 folyóméter egységára ennyi. A kínos helyzetbe kerülő sértett arra is képes lehet, hogy amennyiben nincs nála elegendő készpénz, lakókörnyezetéből kölcsönt kérjen, és úgy rendezze „tartozását”.

Bár Mindenszentek és Halottak napja még távolabb vannak, azonban ezek az ünnepeink és az azokat megelőző hetek már tömeges méretűvé teszik a temetőlátogatásokat. Megújulnak a sírok, új virágok, koszorúk és mécsesek kerülnek azokra. Mind megannyi célpont a temetői tolvajoknak.

A városokban azt tanácsoljuk a sírok gondozására érkezőknek, hogy akinek nem feltétlenül muszáj, ne autóval közlekedjen. Így elkerülheti a bosszantó torlódást, illetőleg megelőzhet akár egy koccanásos balesetet is. A legális parkolóhelyek egy idő után elfogyhatnak, ez pedig a hosszabb gyaloglástól ódzkodókat arra ösztönözheti, hogy ott hagyják hátra a gépkocsit, ahol nem szabad. Nem célszerű komoly értékeket, felesleges iratokat és bankkártyákat magunkkal vinni, hiszen ebben az időszakban jellemzően számos kvalifikáltabb bűnelkövető figyelme is a temetők felé fordul.
Az utastérben hátrahagyott retikül, mobiltelefon nem tekinthető másnak, mint a gépkocsi feltörők öntudatlan provokálásának. Nem csak a parkolók lehetnek veszélyesek, hanem a temetők területén is tartózkodhatnak olyan személyek, akik nem kegyeleti okból keresik fel a parcellákat, hanem a sírok gondozása közben letett és átmenetileg őrizetlenül hagyott táskákra vadásznak. E vagyonvédelmi ajánlások nem csak a jelentős forgalmat lebonyolító városi, hanem a biztonságosnak tűnő, kisebb, falusi temetőkre is érvényesek.

2.) Trükkös lopások idősek sérelmére és megelőzésük

Ezen bűncselekmények közös jellemzője, hogy az időskorú sértettek a megtakarításaikat otthon tartják készpénzben egy helyen, amelyet az elkövető által előadott kitalált történet hatására az elkövető jelenlétében a rejtekhelyről előveszik.

A bűncselekmény során az elkövetők az időskorú sértettek egész élete munkája során megtakarított pénzösszeget szerzik meg, gyakran veszélyeztetve az áldozatok mindennapi megélhetését is. Ezért tartjuk kiemelten fontosnak az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzését, melybe a polgárőrségeknek jelentős szerepe lehet, illetve van.

Célirányosan nyugdíjasklubokban tartott előadásokkal, szórólapok és figyelemfelhívó fali naptárak terjesztésével a bűncselekmények megelőzhetők.

Természetesen az elkövetők által használt megtévesztő magatartás nem csak az E.On Zrt-re való hivatkozásban merül ki.

Fel kell hívni a lakosság figyelmét, hogy idegeneket csak kellő körültekintéssel engedjenek be ingatlanjaikban. Mindig kérjenek arcképes igazolványt a bekérezkedő személytől, és amennyiben kétségük van az igazolvány valódiságát illetően hívják fel az érintett szolgáltatót vagy jelezzék az esetet a 107-es vagy 112-es ingyenesen hívható segélyhívószámokon.

3.) Trükkös tolvajok az áruházak parkolóiban is!

Több esetben fordult elő, hogy a bevásárló központokban a vásárlók gépkocsijából különböző értékeket tulajdonítottak el. Jellemző elkövetői magatartás, hogy a bevásárlókocsit az autójához toló gyanútlan vásárló figyelmét elterelik pl.: a parkolóhelyről induló gépkocsivezetőhöz „jó szándékú” személy odamegy és felhívja a gépkocsivezető figyelmét, hogy vigyázzon az elindulással mert egy gyereket látott matatni a kocsi hátsó kerekénél, úgy látja hogy defektes a hátsó gumi.  A vevő megköszöni a segítséget kiszáll a gépkocsiból, és ez az időszak elég is az elkövetőknek, hogy az anyós ülésről az értéket eltulajdonítsák.

Fel kell hívni a lakosság figyelmét, hogy a bevásárlásaik során és azt követően is fokozottan ügyeljenek értékeikre, azokat még rövid időre se hagyják felügyelet nélkül. Amikor a gépkocsiból kiszállnak zárják le az ajtókat, illetőleg az üléseken és más kívülről is jól észlelhető helyen ne tároljanak értékeket.

4.) Feltöltő kártyás csalások!

Sok hiszékeny embert károsítanak meg pl.: telefonon. Több feljelentés érkezett az elmúlt időszakban  amikor is telefonon felhívják a gyanútlan embereket és egy távközlési szolgáltatóra hivatkozva azt közölik, hogy 150.000 forintot nyert a telefonos cégtől. Ahhoz, hogy a nyereményhez hozzájusson nem kell mást tennie, mint 150.000 forint értékben kell feltöltéseket vásárolnia és azokat az általa megadott telefonszámokra feltöltenie. Ha ezt elvégzi, akkor utólag fogja megkapni a nyereményt és a feltöltések ellenértékét is. A reménybeli nyertes az elhangzottaknak eleget tesz sajnos a pénze bánja.

Fel kell hívni a lakosság figyelmét arra, hogy a távközlési szolgáltatók nem szerveznek olyan nyeremény játékot amelynek feltétele feltöltő kártyák vásárlása és ezek azonosítószámainak a kiadása. Ha valaki ilyet kér tőlük akkor az biztosan rossz szándékkal teszi. 

5.) Oda kell figyelni, amikor a bankjegykiadó automatáknál készpénzt veszünk ki!

A bankjegykiadó automatánál amennyiben a figyelmünk a tranzakcióról elterelődik abban az esetben már több esetben előfordult, hogy  az ATM-hez már csak a kiadott pénze hűlt helyét találta a felvételt eszközlő személy.

Fel kell hívni a lakosság figyelmét arra, hogy bankjegykiadó automaták használata során végig kövessék nyomon a tranzakciót, a pénzfelvétel folyamata során ne lépjenek vagy forduljanak el az ATM készüléktől. Amennyiben annak felületén bármilyen gyanús, nem gyári beépítésű tárgyat vesznek észre haladéktalanul értesítsék a készülék üzemeltetőjét vagy a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es segélyhívó számokon. 

6.) Használni kell mindig az ajtózárakat, még ha csak rövid időre is mennek ki a lakásból!

Az utóbbi időben a több Rendőrkapitányságok illetékességi terülten több un.”besurranásos” lopás kapcsán tettek feljelentést a bűncselekmények sértettjei.

Előfordult olyan bűncselekmények is amikor az ingatlanok tulajdonosai otthon voltak, azonban az ajtót vagy ablakot szellőztetés céljából huzamosabb ideig nyitva tartották és ezt kihasználva tulajdonítottak el ismeretlenek értékeket, jellemzően készpénzt.

Fel kell hívni a lakosság figyelmét, hogy amikor elhagyják a lakásaikat – még ha csak rövid időre is – azokat mindig megfelelő módon zárják le. Szellőztetés esetén is oldják meg az idegenek számára elérhető nyitott nyílászárók felügyeletét, a lakásban tartott készpénzt vagy könnyen mozdítható értékeiket tartsák zárt helyen.

II. Őszi feladatok

1.)    Iskolakezdéssel kapcsolatos feladatok- fokozott jelenlét a gyalog átkelőhelyeknél és iskolák környékén a reggeli és tanítást követő időszakban.
2.)    A szürettel kapcsolatos feladatok – megelőző járőrszolgálat, pince feltörések, termény lopások, rendezvények biztosítása –felvonulások-.
3.)    Propaganda, felvilágosító előadások tartása akár önállóan , akár a társ szervek szakelőadóival.
4.)    Téli időjárás, megváltozott időjárás, zord tél- – az idős, egyedül élő személyekre fokozott figyelem, jelzések adása, ilyen személyek látogatása, segítése.
5.)    Az önkormányzati, és egyéb karitatív szervezetekkel történő kapcsolat felvétel pontosítás, adatok, elérhetőség, feladatokba történő bevonás.
6.)    Halottak napjával kapcsolatos fokozott közterületi szolgálat erősítése,
7.)    Az év végi ünnepekkel kapcsolatos feladatok, fokozott szolgálatok végrehajtása.
8.)    Önálló és a Rendőrséggel közösen végrehajtásra kerülő fokozott szolgálat ellátások fenntartása, erősítése, figyelemmel a multikulturális környezetben bekövetkezett eseményekre.
9.)    Embercsempészettel kapcsolatos információk, jelzések soron kívül történő átadása a helyi rendőri szervek részére.

Remélhetőleg a fent leírtakkal a munkátokhoz egy kis segítséget tudtunk adni.

Eddig végzett munkátokat ez úton is köszönjük.

Veszprém, 2015. szeptember 01.

Borbély Zoltán r. alezredes sk.
rendőrségi főtanácsos
VeMPSZ szakmai alelnök