Hasznos információkkal szolgálnak a légifotók

2014. november 11. 21:09
Hasznos információkkal szolgálnak a légifotók
Siklóernyős sárkányrepülővel fényképezik a Dráva-folyót és árterületét Vajszló környékén. A folyón nemrég levonult árhullám és a csapadékos idő miatt nagy területek kerültek víz alá, az erről készült fotók pedig hasznos információkkal szolgálnak a Dráva tervezett szabályozásáról és a tájhasználat átalakításáról.

A Dráván és a folyó árterületén az árvíz miatt kirajzolódtak az egykori medrek és az időszakosan vízzel borított földek. A levegőből jól látszanak a kritikus területek. A légi felvételek készítésében a Baranya Megyei Polgárőr szövetség siklóernyős sárkányrepülőjét használják a szakemberek. „A különlegesség a víz feletti repülésben annyi, hogy folyamatosan a pilótának résen kell lennie, leszállóhelyet kell keresni abban az esetben, hogyha az eszköz meghibásodna vagy leállna. Tehát a pilóta túl sokat nem tud gondolkodni abban az esetben, ha alacsonyan is és a víz felett repül" - mondta Cseh László, a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese.

A fotók nem csak a vízügyi szakemberek munkáját segítik. „A légi fotózás tulajdonképpen a tervezést segítené, ami alapján majd aztán javaslatokat lehet tenni a földhasználók, illetve a földtulajdonosok felé, hogy hogyan alakítsák át a művelési szerkezetet és egy harmonikusabb tájhasználat alakulhasson ki" - fogalmazott Pálfai László, a Dráva Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az Ormánság fejlesztését szolgáló Ős-Dráva program 2020-ig tart, és 23 milliárd forintba kerül.

 

Forrás:mno.hu