Külön akciótervet dolgoztak ki

2014. augusztus 12. 14:50
Külön akciótervet dolgoztak ki
Külön akciótervet dolgozott ki az idegenforgalmi szezonra a Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Községek Polgárőr Egyesülete- Az akcióterv elsődleges célja az üdülővendégekre leselkedő bűncselekmények megelőzése.
A nyári idegenforgalmi szezon idején a balatonkeresztúri és balatonmáriafürdői polgárőrök kiemelt feladatuknak tekintik a szezonnal kapcsolatos vagyon elleni bűncselekmények megelőzését, ezért fokozottan vannak jelen a szórakozóhelyek környékén és a helyi strandokon, ahol szórólapokkal igyekeznek felhívni a látogatók a figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. A polgárőrök kiemelten figyelnek a villasorok éjszakai biztonságára, továbbá a nyitott nyaralók és az értékekkel teli személygépkocsik tulajdonosait is igyekeznek tanácsokkal ellátni a megfelelő biztonsági óvintézkedéseket illetően, hogy ne adjanak alkalmat a bűncselekmények elkövetésére.

Bende Ottó, az egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesület szoros kapcsolatban áll a balatonkeresztúri rendőrőrssel, és a rendőrökkel rendszeresen közös szolgálatot látnak el. Az egyesületi elnök nagyon fontosnak tartja a strandi lopások, illetve a strandok környékén parkoló személygépkocsik feltörésének, lopásának megelőzősét, így az egyesület nyári idegenforgalmi akciótervének kialakításánál erre fókuszáltak.

A nyári szezon és a jó idő meghozta a turisták érkezését is. Míg az elmúlt években inkább a külföldiek voltak túlsúlyban, idén inkább a magyarok látogatnak a tó ezen részére. A nyaralások elsődleges célja, hogy az emberek kikapcsolódjanak, és jól érezzék magukat. Mindezek elengedhetetlen feltételei a biztonságérzet és maga a biztonság. A polgárőrök Balatonkeresztúron és Balatonmáriafürdőn is ezek megteremtésén munkálkodnak, hogy az ott nyaralók csak kellemes emlékekkel térjenek haza, és a településekre a következő években is boldogan térjenek vissza nyaralni.

 


(Cikk és fotó: Magyar Márk László)