Önvédelmi képzésen a polgárőrök

2016. február 29. 22:29
Önvédelmi képzésen a polgárőrök
A polgárőrök szolgálatteljesítés közben kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor szükségessé válhat saját testi épségük megóvása. Annak érdekében, hogy ezt meg tudják tenni a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség egy új képzési programot indított útjára a megyében.
– Én úgy látom, hogy egy nagyon hasznos és hatékony tudást szerezhetnek meg a megye polgárőrei azáltal, hogy megtanulják megvédeni magukat. Azonban azt már most leszögezem, nem a támadó kapacitás növelése a cél, ez nem arról szól. De egy polgárőr legyen képes elhárítani egy esetleges támadást, amely a szolgálatteljesítés közben érheti – mondta el Kolozsi József, a program fővédnöke. – Egy olyan trénert kértünk fel az oktatások lebonyolítására, aki több évtizedes tapasztalattal, képzettséggel rendelkezik, katonákat, rendőröket, NAV munkatársaknak is tartott már tréningeket, szemináriumokat. Az első bemutatóra most, február 27-én szombaton került sor. Szinte az összes járásból érkeztek polgárőrök, akik aktívan részt is vettek a szeminárium menetében, hiszen itt az elmélet mellett a gyakorlatban is kipróbálhatták a hallottakat. Én úgy vélem, nagyon érdekes és hasznos eseményen vagyunk túl, amely a tényleges képzési tervnek az első állomása volt – tette hozzá a megyei elnök.
A törökszentmiklósi kulturális központ színházterme zsúfolásig volt formaruhába öltözött polgárőrökkel. Az egyenruha azért is fontos, mert a szeminárium során megismert elméleti anyagot valóban ki is próbálhatták az instruktorok irányítása mellett.

– Azért kértem mindenkit, hogy lehetőleg az egyenruhájában jöjjön, mert a szolgálat során is ezt viselik. Ezért meg kell tanulni ebben mozogni, illetve az ezen elhelyezett lámpát, gázsprayt használni – magyarázta Balla Tibor Systema instruktor, az előadások oktatója. – Terveim szerint, aki részt vesz az oktatásokon, az a szolgálat során képes lesz hatékonyan elhárítani az ellene irányuló támadást, illetve megakadályozni a vele közösen járőröző egyenruhás felé intézett támadást is, ha az szükségessé válik. Emellett intézkedéstechnikai elemeket is átveszünk, amellyel tovább növelhető a polgárőrök hatékonysága a hétköznapok során – magyarázta a tréner.
Balla Tibor elmondta, a szemináriumok során olyan tudásanyagot sajátítanak el a polgárőrök, amelyek nemtől, életkortól függetlenek. Egy nő ugyanolyan hatékonyan lesz képes a tanultakat alkalmazni, mint egy férfi, a támadó termetétől, fizikumától függetlenül.
– A gyakorlat során is megmutatkozott, hogy egy törékenynek tűnő hölgy is milyen könnyedén képes kitérni egy erősebb, jobb fizikumú ember támadása elől és hatástalanítani azt – magyarázta Balla Tibor. – Örülök, hogy ilyen aktívak voltak a jelenlévők, mert vallom, hogy az elmélet nem elég, azt gyakorolni kell! A mai napon áttekintettük, hogyan lehet használni önvédelemre egy zseblámpát, egy vizes palackot, vagy éppen miként kell helyesen, biztonságosan használni a már szabályok szerint is engedélyezett gázsprayt – emelte ki a bemutató egy-két elemét az instruktor.

A megyei polgárőr szövetség vállalta, hogy a kilenc járási központban megtartandó képzések hátterét fedezi, de sok egyesület már most jelentkezett, hogy külön képzéseken is szeretnének részt venni, főként olyan helyeken, ahol gyakoriak a nagy rendezvények, koncertek, vagy a tapasztalat szerint több volt az atrocitás a szolgálatok során.