Belügyminisztérium - kerekasztal-beszélgetés 2.rész
Dr. Túrós András, az Országos Polgárõr Szövetség (OPSZ) elnöke
A Belügyminisztériumban szervezett tudományos kerekasztal-beszélgetésen részt vett Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, is valamint azok a fontos személyiségek, akik részt vettek az Országos Polgárőr Szövetség megalakulásánál.




Orosz Tibor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Polgárőrség titkára, dr. Túrós András az OPSZ elnöke, Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, valamint Pető Ernő az OPSZ Közlekedésért Felelős alalnöke és Markos György is szót kért a tanácskozáson




Dr. Szabados Sándor, az orvostudományok kandidátusa, Med. Habil., a Pécsi Szívgyógyászati klinika mb. igazgatója, majd a MÖOSZ nevében Tóth Attila Hajdú-Bihar megyei alelnök szólalt fel




A Vas megyei és a budapesti polgárőr szövetség munkáját is megismerhették a jelen lévők




A Fővárosi Közterület-felügyelet képviselője, valamint a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Peszt Péter is kifejtette véleményét




Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke után Prof. Dr. Korinek László, az MTA levelező tagja kért szót, majd a moderátor Prof. Dr. Finszter Géza lezárta a kerekasztal-beszélgetést





Megosztás:
  • Továbbiak | Megosztás az IWIW-en

Programok



18.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

Polgárőrök a biztonságos Magyarországért

www.opsz.hu
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu