
katasztrófa-riasztási rendszer próbája. A katasztrófavédelem egy fiktív katasztrófa bekövetkezése esetén történő riasztási eljárást gyakorolt.

A közszolgálati és kereskedelmi rádió- és televízióállomások adásukat
megszakítva mondták be ezt a közleményt, kiegészítve azzal, hogy ez csak
gyakorlat.
Este 18 órakor országszerte megszólaltak a katasztrófavédelmi szirénák, ott
ahol van, a MOLARI rendszeren keresztül szóban is figyelmeztették a
lakosságot. Szerencsére sehol nem tört ki pánik.
A gyakorlaton túl viszont, ami tényleg élesbe ment az a véradás volt. A
katasztrófa-riasztási gyakorlat során ugyanis sok ezren mentek vért adni,
ezzel is segítve a gyakorlatot, illetve támogatva a hazai vérellátást.
Olyannyira, hogy a véradásra buzdító felhívását az OKF 10:30-kor vissza is
vonta, jelezve: "a ténylegesen meghirdetett önkéntes véradáson rendkívül
nagy számban jelentek meg a segíteni akaró emberek. Ezért mindenkinek
megköszönjük a tevékeny részvételét, de jelenleg további véradóra nincs
szükség."
Országszerte sok száz polgárőr vett részt a gyakorlatozásban. Elsődlegesen a
riasztórendszereket ellenőrizték, hogy valóban megszólaltak-e, szabály
szerint bejelentkeztek a területileg illetékes Védelmi Bizottságokhoz,
illetve az utcákon voltak, hogy egy esetleges pánik kitörését
megakadályozzák, a lakosságot tájékoztassák, ha szükséges.
A Rádió P, a magyar polgárőrök rádiója is tevőlegesen részt vett a riasztás
gyakorlásában. Már délelőtt honlapján tájékoztatásokat tett ki, élőadását
többször is megszakította, hogy a katasztrófavédelem hivatalos közleményeit
beolvassa, valamint csetfelületén is folyamatosan figyelmeztető üzenetet
láthattak az ott jelenlevők.
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága
tájékoztatása szerint, ez a próba azért volt fontos, hogy a lakosság
megismerje, s így a későbbiekben akár egy valós helyzetben felismerje a
katasztrófák esetén történő riasztás és tájékoztatás új formáját, mint
például a közérdekű közlemény, felhívó jellegű információközlés. Ezzel
jelentősen csökkenthető annak a kockázata, hogy egy valós katasztrófahelyzet
személyi sérülésekhez, komoly anyagi károkhoz vezessen.
(Forrás: Rádió P)