Mindenszentek és halottak napja 2018

2018. október 25. 14:27
Mindenszentek és halottak napja 2018

Az Országos Polgárőr szövetség minden évben kiemelt figyelmet fordít a mindenszentek, a halottak napja alkalmával a sírkertek és temetők biztonságának megőrzésére. Az egyesületek megerősített szolgálatot látnak el, ezzel is biztosítva, hogy gondtalanul, nyugodtan teljenek a megemlékezés napjai. A megelőzés kiemelten fontos a temetői látogatások során, így néhány fontos dologra hívjuk fel a kedves temetőbe igyekvő figyelmét a közlekedés és a vagyonvédelem területéről.

A várható közlekedési torlódások, forgalmi dugók elkerülése érdekében, amennyiben módjukban áll, válasszák inkább a tömegközlekedést, és lehetőség szerint annak segítségével közelítsék meg a sírkerteket. Ha mégis úgy döntenek, hogy személygépkocsival közelítik meg a temetőket, legyenek résen, mert az autó-tolvajok, gépkocsi-feltörők az ilyenkor szokásos, akár több órás sírkertlátogatások idejére őrizetlenül hagyott autókat sem kímélik. Azonban csökkenthetik az autójukat érintő bűncselekmények kockázatát, ha megfogadják a tanácsainkat:Temetői szolgálaton

  • Ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot, értéktárgyat, okmányt, táskát vagy értéket a  gépkocsiban!
  • Ha kiszállnak a járműből, minden esetben zárják le a gépkocsit, még akkor is, ha  nem távolodnak  el tőle!
  • A gépjárművet lehetőség szerint őrzött parkolóban hagyják!
  • A járműtől való távozás előtt győződjenek meg az ajtók, az ablakok zárt állapotáról, a riasztó bekap-csolásáról, a mechanikus biztonságtechnikai eszközök felhelyezéséről!
  • A személybiztonságra is nagy hangsúlyt kell fektetni! Soha ne menjen ki egyedül, sötétedés után a temetőbe!- Ne vigyen magával nagyösszegű készpénzt, értéktárgyakat, ékszereket!
  • Táskáját, személyes dolgait soha ne hagyja felügyelet nélkül, még a sírbolt gondozása közben sem!
  • Értékeit mindig kabátja, táskája belső zsebeiben helyezze el, hogy a tolvajok ahhoz ne tudjanak hozzáférni!

Ha a felsorolt óvintézkedések ellenére mégis azt észlelik, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket, úgy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható, már fentebb említett 107-es, vagy 112-es segélyhívószámokon!

Amennyiben segítségre van szüksége, keresse bizalommal a polgárőrség tagjait, akik készséggel állnak rendelkezésükre. 

OPSZ kommunikáció