Találkozzunk Baján!

Esemény időpontja: 2018. június 23. 09:00
Találkozzunk Baján!
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége nemrégiben úgy döntött, a XXIV. Országos Polgárőr Napot és a VII. Országos Polgárőr Lovas Szemlét 2018-ban Baján rendezik meg.

Fercsák Róbert, Baja polgármestere úgy fogalmazott: A polgárőrök nélkülözhetetlen szolgálatot látnak el értünk, polgárokért, mely tiszteletet és köszönetet érdemel. Minderre tekintettel fontosnak tartom, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük a Polgárőrség munkáját, törekvéseit és rendezvényeik megvalósítását. Megtisztelő lenne, és nagy örömünkre szolgálna, ha a 2018-ban megrendezésre kerülő Országos Polgárőr Napnak Baja adhatna otthont.
Ennek tükrében az Országos Polgárőr Szövetség dr. Túrós András által vezetett elnöksége úgy határozott, hogy a soron következő 2018. évi Polgárőr Nap és Országos Polgárőr Lovas Szemle helyszínéül a Bács-Kiskun megyei Baja városát fogadja el.
A több ezer polgárőrt invitáló rendezvényt a szervezők 2018. június 23-ára tervezik, ugyanakkor figyelembe kell venni, ez az időpont még nem 100 százalék.

A részleteket később közöljük.