Újabb 70 kismotor a polgárőr egyesületeknek (+ fotók)

2019. október 27. 20:23
Újabb 70 kismotor a polgárőr egyesületeknek (+ fotók)
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága 50 darab, az Országos Polgárőr Szövetség pedig további 20 darab segédmotoros kerékpárt adott át október 25-én, Budapesten, a közterületi járőrszolgálatot ellátó polgárőr szervezeteknek.

– Az elmúlt években több alkalommal is támogatta az OBB a polgárőrséget kerékpárok és segédmotoros kerékpárok beszerzésével, évente mintegy ötvenmillió forintos értékben – mondta beszédében Kovács István rendőr vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány gazdasági helyettese, aki kiemelte, hogy 2016 óta már több mint 1280 kerékpárral és az általuk most átadott 50 darab segédmotoros kerékpárral együtt már több mint 200 robogóval támogatták a polgárőrök közterületi járőrszolgálatát. További képek itt, illetve a FotóalbumbanA járműveken túl 2015-ben 5 millió forintnyi üzemanyag-utalvánnyal, 2016-ban a lovas polgárőröknek formafelszerelést, idén pedig a közterületi járőrszolgálatot segítő felszerelésekkel is segítettek.
Az 50 darab, egyenként 640 ezer forint értékű, négyütemű, léghűtéses, 50 köbcentis Piaggio Liberty segédmotoros kerékpárokat közbeszerzési eljárás keretén belül vásárolták meg.
– Kívánom – mondta Kovács István – hogy a most átadott járművekkel szolgálják a közrendet, közbiztonságot.

– Rendőrség nélkül a Polgárőrség nem lehetne – mondta dr. Túrós András az OPSZ elnöke miközben felhívta a figyelmet arra, hogy a Rendőrség tényleg komoly stratégiai partnerként kezeli a Polgárőrséget. – A Rendőrség mindent megtesz azért, hogy a Polgárőrség folyamatosan tudjon működni, és ennek érdekében biztosítanak technikai, szakmai illetve egyéb támogatásokat. Büszkék lehetünk arra, hogy a Polgárőrség mögött egy olyan Rendőrség áll, ami köztiszteletnek örvend. Rendkívül hálásak vagyunk a folyamatos támogatásért.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanDr. Túrós András ezután kérte a polgárőröket, hogy minél több közterületi járőrszolgálatot teljesítsenek, és reményének adott hangot, hogy a most átadott segédmotor-kerékpárok újabb fajta kultúrát adnak a polgárőröknek. Mindezt a lakosság szolgálatában, Magyarország közbiztonságáért.

Az ünnepélyes motorátadást megelőzően az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége egy rapid ülést tartott, amin röviden bemutatkozott Alex Ágnes Kornélia, az OPSZ új gazdasági vezetője, majd meghallgatták a 2019. évi költségvetés időarányos teljesítéséről szóló beszámolót. Ennek kapcsán az elnökség megállapította, hogy jól átlátható, szabályszerű, felelős az OPSZ gazdálkodása, megfelel a hatályos jogszabályoknak, nincs visszaélés a gazdálkodásban és a likviditása biztosítva van.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanAz elnökség meghallgatta a belső ellenőrök beszámolóját is a 2019-es évben feltárt hiányosságok megszüntetésére kiadott intézkedési terv végrehajtásáról, illetve tájékoztatást kaptak a motoros polgárőrök formaruhájának tervéről.

Az elnökségi ülésen dr. Túrós András köszönetet mondott a polgárőröknek, polgárőr egyesületeknek, hogy nagyon tisztességesen ellátták az önkormányzati választásokon, a rendőrség által kért feladatokat. A választások kapcsán az OPSZ elnöke megerősítette „A Polgárőrségnek van egy nagyon világos követelményrendszere ami kimondja, hogy a mindenkori kormánnyal és a mindenkori önkormányzatokkal együttműködünk a települések és a lakosság biztonsága érdekében. Mindenhol együttműködünk a törvényesen megválasztott önkormányzatokkal! A Polgárőrségnek a Magyarország Kormánya stratégiai partnere, és ezt a partnerséget a jövőben is fenntartjuk az ország közbiztonságának érdekében!”

További képek itt, illetve a Fotóalbumban
További képek itt, illetve a Fotóalbumban