115 nógrádi faluban számíthatnak a polgárőrökre

2019. július 10. 10:50
115 nógrádi faluban számíthatnak a polgárőrökre

Nógrád megye százharmincegy településéből száztizenötben működik polgárőrcsoport – adta hírül minap a nool.hu.

Hazánkban az egyik legaktívabbnak számít a Nógrád Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége. Vass Miklós elnök méltán lehet elégedett kollégái tevékenységével.
– Megyénk százharmincegy településéből száztizenöt helyen működik polgárőrcsoport – kezdte értékelését az elnök. – Akadnak olyan falvak, ahol nincs önálló tagozat, ott körzeti alapú a szerveződés. Célunk a százszázalékos lefedettség elérése. Ehhez persze még rengeteget kell dolgoznunk, a meggyőzés eszközeit is felhasználva. E tekintetben például szolgál, hogy olyan kistelepülésen, mint az alig ötven lelket számláló Garáb, hamarosan megalakul az egyesület, és a visszajelzések alapján a község teljes felnőtt lakossága, illetve néhány fiatal is szívesen csatlakozik.
Ifjú polgárőrönek ad át jutalmat Vass MiklósMivel az Európai Unióban nem ismerik a polgárőrség fogalmát, a szigorúan önkéntes alapon működő szervezet igazi magyar unikumnak számít. Nógrád megyében közel harmincéves múltra tekinthetnek vissza, az állomány fokozatos bővülése mellett a hatóságokkal, hivatalokkal és más rendvédelmi szervvel való együttműködést kiemelt feladatnak tekintik.
– Egységesek vagyunk, nincsenek különálló tagozataink, amit jelentős értéknek tulajdonítunk – folytatta Vass Miklós. – Munkatársaink gyalogosan, kerékpárral, kutyával, lóval és gépjárművekkel egyaránt teljesítenek szolgálatot, a lakosság részéről általános elismerést kiváltva. A kisebb településektől a városokig bezáróan egyaránt komoly szerepet játszunk a közbiztonság erősítésében és a bűnmegelőzés hatékonyságának növelésében. Ebben kiemelkedik a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM). Arra törekszünk és mozgósítunk, hogy a szomszédok fokozottabban figyeljenek egymásra, különösen ott, ahol sok egyedülálló idős ember él. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a mozgalom erőteljes visszatartó hatással bír a bűncselekmények elkövetőire. A rendőrökkel, körzeti megbízottakkal ellátott közös szolgálat is rendkívül hasznos. A hat járás területén rendszeresek a koordinációs megbeszélések a kapitányságok vezetőivel, amelyeken értékelik az elvégzett feladatokat, megfogalmazzák az új célkitűzéseket.
Az elnök hozzátette, fontos szempont, hogy a különböző együttműködéseket írásba foglalják. A megyei egyesületek szövetsége megállapodást kötött már a társszervekkel, így a katasztrófavédelemmel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a balassagyarmati büntetés-végrehajtási intézettel, illetve a Cserhát Mentőkutyás Egyesülettel.
Szolgálatban a speciális mentőcsoport tagjai– Nemrégiben megalakítottuk a Nógrád Megye Biztonságáért Bizottságot, amelyben rajtunk kívül a kormányhivatal, a megyei rendőr-főkapitányság és a közgyűlés is közreműködik. Hatalmas mérföldkő ez az összefogás, ami során folyamatosak az egyeztetések, és ennek az együttműködésnek az eredményessége hamarosan mind szélesebb körben megmutatkozik majd – jelentette ki az elnök.
Vass Miklós végezetül szót ejtett az ifjú polgárőrökről, akik május végén tartották éves találkozójukat Héhalomban. A fiatalok beszervezése töretlen, jól látszik, egyre népszerűbb az általános és középiskolások között ez az önkéntes munka. Jelenleg százhatvan tagot számlálnak Nógrádban, és állandóan találkozhatunk velük az egyes rendezvények biztosításában, a felnőtt társak kíséretében.
A szövetség vezetője kifejtette, a Balassagyarmaton működő Mikszáth középiskola élen jár a gyermekek bevonásában, hiszen az intézményben rendészeti képzés van. Augusztus utolsó hetében a város üdülőövezetében, a Nyírjesben rendezik meg hagyományos táborukat, ahová minden rendvédelmi szerv, sőt a Magyar Honvédség képviselői is ellátogatnak, tanácsokkal ellátva az ifjúságot a hazafias nevelés szellemében és a későbbi pályaválasztás jegyében. A megyei polgárőrnapot augusztus 31-én, Rétságon tartják.

(Forrás: nool.hu)