|
|
DR. TÚRÓS ANDRÁS elnök 1944. szeptember 27-én született Szalaszenden. 1966-ban szerezte meg első diplomáját az Egyesített Tiszti Főiskola BM tagozatán, majd a másodikat a szegedi Tanárképző Főiskolán. Pályafutását Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főkapitányságon kezdte. 1972-1977 között a Szerencsi Járási Rendőrkapitányságot vezette, 1978-ban doktorált az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1977-től 1982-ig az Ózdi Városi-Járási Rendőrkapitányság, 1982-től 1989-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság élén állt. 1989-90 között belügyminiszter-helyettes és országos rendőrfőkapitány volt. 1991-1996 között, nyugállományba helyezéséig az új országos főkapitány közbiztonsági helyettese, majd az ORFK közbiztonsági főigazgatója volt. 2005-ben a köztársasági elnök altábornaggyá léptette elő. Nyugállományba vonulása után a Szerencsejáték Rt. ügyvezető igazgatója lett, később a Magyar Posta Rt., majd a Magyar Villamos Művek vagyonbiztonságért felelős igazgatójaként dolgozott, 2004 óta a MAV Rt. biztonsági igazgatója. 1997-ben választotta meg az OPSZ elnökévé a Közgyűlés. 2001-ben, majd 2005-ben a küldöttek egyhangúlag újraválasztották. Irányítása alatt vált a polgárőrség egységes, kiemelten közhasznú bűnmegelőzési tömegszervezetté, amely a társadalmi elismertség mellett az állam törvénybe foglalt elismerését is kiérdemelte.. |
![]() 1937-2011 |
SZATMÁRI GYULA tiszteletbeli elnök, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnöke 1937. február 11-én született Taktaharkányban. Gyártástervező és építőipari szaktechnikusként dolgozott, majd az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. 1979 és 1998 között, nyugdíjba vonulásáig megszakítás nélkül Taktaharkány tanácselnöke majd polgármestere volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Polgárőr Szövetség elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként, az OPSZ elnökhelyetteseként kiemelt szerepet vállalt a polgárőr mozgalom fejlesztésében, eredményességének, társadalmi elismertségének növelésében. |
![]() |
MARKOS GYÖRGY elnökhelyettes a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnökségi tagja 1946. július 22-én született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát, majd történelmet és francia nyelvet tanított budapesti középiskolákban. Édesapja nyomdokait követve lépett előadóművészi pályára. Több művészeti ágban tevékenykedő népszerű humorista. 1989-ben szervezte meg Budapest XI. kerületében az egyik legelső fővárosi polgárőr egyesületet, 1990-ben a budapesti szövetség egyik alapítója volt. Az OPSZ elnökhelyetteseként a polgárőr mozgalom egyik legismertebb vezető egyénisége.
|
![]() |
TÓTH ATTILA SÁNDOR elnökhelyettes, önkormányzati és pályázati bizottság elnöke a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnöke 1971-ben született Debrecenben. Szarvason szerzett 1994-ben teleptelepülésüzemeltető szakmérnöki, majd 2002-ben a gödöllői Szent István egyetemen agrárkögazdász diplomát. Nős, két gyermeke van. 2003-tól a Bihari Önkormányzatok szövetségének munkaszervezet-vezetőjeként kezdeményyező szerepet válllalt a Bihari Kistérség szociáils felzárkóztatási kutatói programjának előkészítésében. |
![]() |
KARDOS PÁL katasztrófavédelmi alelnök a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke
|
![]() |
KOLOZSI JÓZSEF gazdasági-pénzügyi alelnök a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
![]() |
KRUG GUSZTÁV sport és karitatív alelnök a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
![]() |
PETŐ ERNŐ közlekedésbiztonsági alelnök Személyi adatok: Születési hely, idő: Nagykanizsa, 1947. augusztus 4. Iskolai végzettség: közgazdaságtudományi egyetem (MKKE, 1975) Nyelvismeret: angol Egyéb képzettség: az MLE és az MLBKT tanúsított logisztikai szakértője, veszélyes áru biztonsági tanácsadó (ADR/RID)
Egyéb tevékenységek:
Szakmai terület: logisztika (készletgazdálkodás, elosztás, beszerzés), közúti, vasúti, vízi fuvarozás, vám, veszélyes árukezelés
Polgárőr tevékenység 2003- a Budapesti Közlekedési Polgárőrség tagja, |
|
|
PESZT PÉTER környezetvédelmi alelnök a Somogy megyei Polgárőr Szövetség elnöke 1960. augusztus 18.-án született Szekszárdon. Középiskolai végzettségét követően az elektronikai iparban dolgozott középvezetőként. A társadalmi bűnmegelőzéshez 1999-ben csatlakozott. A Lellei Polgárőr Egyesület vezetője 2000. évtől, azóta is a Dél-Balaton két városának közbiztonságáért tevékenykedik. A személy és vagyonőri képezést 2006-ban kiváló eredménnyel végezte el, ezt követően szakmai felügyelői megbízást kapott. 2001 évtől a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja, 2010 augusztusában megválasztották a megyei szövetség elnökének. A Somogy Megyei Közgyűlés által létrehozott Bűnmegelőzési Bizottság tagjaként a megye közbiztonsága-, illetve az állampolgárok biztonságérzetének javítására irányuló feladatokban vállal szerepet. Németül anyanyelvi szinten beszél. |
|
|
ZÁMBÓ PÉTER r.ezredes, bűnmegelőzési, vám- és határrendészeti alelnök Alapon született 1953 augusztus 9-én. Magasabb képesítésű határőr tiszt, pedagógia és testnevelő szakos tanár, angol nyelvből "C" típusú középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. A Lübecki Német Szövetségi Határőr Iskolán 2000-ben EU integrációs referens képzésen vett részt. Határőr szolgálatát hívatásos tisztként 1975-ben a Pécsi Kerület Parancsnokság Zalátai határőrőrsén kezdte és 2007. december 31-én a Pécsi Határőr Igazgatóság megbízott igazgatójaként fejezte be. 2008. január elsejétől rendőr ezredesként az ORFK Rendészeti Főigazgatójának tanácsadója. 1991 óta tagja a Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztályának, alapító tagja és elnöke a pécsi szakcsoportnak. Tagja volt a BM és a Határőrség Tudományos Tanácsának, az MHTT Határőr Szakosztály valamint az MRTT Határrendész Tagozat elnökségének, és a Rendőrtiszti Főiskola Határrendészeti Tanszék Tanácsadó Testületének. 2008. február 1-től tagja az OPSZ Tudományos Tanácsának. Felelős kiadója a Pécsi Határőr Tudományos Közleményeknek és kezdeményezője, előkészítője és szervezője az évente megrendezett pécsi rendvédelmi tudományos konferenciáknak. Beosztásaiban közvetlen és állandó kapcsolatban állt a civil szférával, érdemben segítette több egyesület munkáját. A délszláv válság után a határmenti viszonyok-, a Dráva folyó kereskedelmi és turisztikai célú hajózhatóságának helyreállítása érdekében a horvát társszervekkel és az EU békemissziójával együttműködve vállalt kezdeményező szerepet. Aktívan segítette az UNPROFOR, az SFOR és a KFOR missziók munkáját. Eredményes kapcsolatot alakított ki a külképviseletek munkatársaival, valamint az önkormányzatokkal, gazdasági-, társadalmi és civil szervezetekkel, az egyházak képviselőivel. Számos elismerésben részesült, melyek közül kiemelkedő a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Közrend-Közbiztonsági Díja, a Magyar Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztje, a Polgárőr Szövetség Aranykereszt kitüntetése, a Szolgálati Érdemjel Arany fokozata és Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pro Communitate emlékérme. Nős, kettő gyermeke van, szabad idejében szívesen kertészkedik, sportol, kirándul és színházba jár. Az Országos Polgárőr Szövetség elnökségének 2007-től tagja, a Bűnmegelőzési és Határrendészeti munkabizottság titkára. |
| Elnökségi Tagok: |
|
|
|
BATIZ ISTVÁN a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke |
![]() |
BÁRDOS ZOLTÁN a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
|
|
CSEH ISTVÁN a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
![]() |
CSÓRA GYÖRGY 1947. november 19-én született Disznóshorváton. A felsőfokú üzemrendészképesítés megszerzése után a Janus Pannonius Tudományegyetem Személyügyi Szervező szakán szerzett diplomát, majd több nagyvállalat biztonsági vezetőjeként, vezető beosztású munkatársaként dolgozott. Jelenleg a Magyar Posta BAZ-megyei biztonságszervezési munkatársa. 1991 óta tagja az OPSZ elnökségének, 2001 óta a szövetség alelnökeként a szakmai képzés/továbbképzés irányítója. 2005-ben választották a BAZ megyei Polgárőr Szövetség elnökévé |
|
|
dr. BESENYEI LAJOS Egyetemi tanár, rektor emeritus, a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének elnöke. Születési hely, idő: Tarnazsadány, 1941.06.15. Közgazdász-tanári oklevél a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (1964), egyetemi doktori cím (1969), közgazdaságtudomány kandidátusa cím (Magyar Tudományos Akadémia, 1981). Az Ukrán Tudományos Akadémia tagja, 4 egyetem tiszteletbeli doktora. Egyetemi tanársegéd, adjunktus, docens a Budapesti (Marx Károly) Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1993-tól tanszékvezető egyetemi tanár a Miskolci Egyetemen, a Gazdaságtudományi Kar dékánja majd az egyetem rektora (1997-2006). A Magyar Rektori Konferencia elnöke (2003-2004), az Országos Statisztikai Tanács elnöke (1996-2005), a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottságának elnöke (2011 - ) A Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének elnöke (2010-től), a Magyar Kultúra Alapítvány FB elnöke (1998-tól), a Magyar Gazdasági és Szociális Tanács Állandó Bizottság tagja (2005-től), az MTA Jövőkutatási Bizottság elnöke (1999-2005), az MTA Statisztikai Bizottság elnöke (2005-2011). Az Országos Polgárőrszövetség Tudományos Tanács elnöke (2001-2005), az OPSZ elnökségi tagja és a Tudományos Tanács elnöke (2010-től). Néhány fontosabb kitüntetése: Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt (2005), Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozat (2003), Miskolc Város Díszpolgára (2007), Magyar Sportért Díj (2009), Honvédelemért Kitüntető cím I. osztály (2002), Tudományos Munkáért Díj, Belügyminisztérium (2001). |
![]() |
FUKSA ÁGNES Baranya Megyei Polgárőr Szövetség
|
|
|
GANGL ANDRÁS a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
|
|
HORVÁTH RÓBERT a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke A nagylengyeli polgárőrségnek 1997-től tagja. 1998-tól 2010-ig a Zala Megyei Polgárőr Szö-vetség titkára, majd 2010. februártól elnöke. |
|
|
KOVÁCS IMRE a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
MATAJSZ ANDRÁS Békés Megyei Polgárőr Szövetség |
|
MÁRTON ZOLTÁN a Jogi- és etikai bizottság elnöke Fejér Megyei Polgárőr Szövetség |
|
|
|
NAGY KÁROLY a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
![]() |
PÁLFFY ISTVÁN Író, Pethő Sándor díjas újságíró. Szülővárosában, Debrecenben, majd Londonban és Budapesten tanult. Okleveles építészmérnök és Európa-szakértő. Évekig eredeti szakmájában dolgozott, majd a sajtó, rádió és televízió különböző területein. Első könyve, a Pálffyction 2003-ban jelent meg, amelyet a 222 szó az illemről és a 222 szó az utazásról című kötetek követtek. 2005-ben - Konyha - Kultúra - Kalauz - címmel útikönyvsorozatba fogott: Horvátországról, Erdélyről majd Csehországról és Szlovákiáról írt bedekkereket. 2006-ban kiérdemelte a külföldi íróknak járó legmagasabb horvát elismerést, az Arany Toll díjat. Egy kis hazai című magyarországi útikönyvsorozatában 2009-ben három kötet készült el, amelyeket 2010-ben további négy követett. Különböző portálokon és folyóiratokban publikál. Az MTV volt műsorvezetője a Századvég Akadémián és több felsőoktatási intézményben médiaismeretet és tömegkommunikációt tanít. Diplomás Európa szakértő, protokollt és európai ismereteket oktat. Társadalmi tevékenysége szerteágazó, többek között az MKDSZ és a KÉSZ támogatója. 2010-től országgyűlési képviselő, a Kulturális és sajtó bizottság alelnöke. |
|
|
SOMOGYI JÁNOS a jelelölő bizottság elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnöke 1953. november 12-én született Nyírbátorban. Érettségizett kőolajelosztó szakmunkásként az ÁFOR-nál, majd a Mol Rt. töltőállomásának vezetőjeként dolgozott. Időközben gépkocsiszerelő szakmunkás-bizonyítványt és boltvezetői képesítést szerzett. 1997 óta személy- és vagyonvédelmi kft. tulajdonosa. Nyírbátorban 1989 nyarán elsőként csatlakozott a megalakuló polgárőr szervezethez. 1998-ban választották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Polgárőr Szövetség elnökévé, azóta tagja az OPSZ elnökségének. Az OPSZ Jelölő és Választási Bizottságának elnöke. |
![]() |
STEINER ATTILA Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége Személyi adatok Születési hely, idő: Budapest, 1970. szeptember 8. Képzettség: 1985 - 1988 52. sz. Simon Ferenc Cipő és Bőripar Szakközépiskola és szakmunkásképző intézet Szűcs szakmunkás 1992 - 1996 Leővey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola Számviteli Gazdálkodási ágazat, Érettségivel együtt Képesített könyvelő, Vállalati tervező, Statisztikusi képesítés 1997- 2001 Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai kar, Pénzügy szak, Pénzintézeti szakirány - Közgazdász, 2001- 2004 Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar - Jogi Szakokleveles Közgazdász, Tanfolyamok: 1992 Valutapénztáros és deviza-ügyintéző 1997 Személy és Vagyonőri Engedély 2003 Pénzügyi Mérlegképesítés (regsz: 125113) 2007 Ingatlanközvetítő, értékbecslő (OKJ 52 3439 02) Munkahelyek: |
|
|
SZABÓ MIHÁLY a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
|
|
SZÉLES JÁNOS a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
|
|
VASS MIKLÓS a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke 1953.02.17.-én Balassagyarmaton született, egy gyermeke van. Húsz éve elektronikai alkatrészgyártó vállalkozást vezet előtte 1971-től a KŐPORC balassagyarmati üzemében különböző vezetői beosztásaiban dolgozott az üzem felszámolásáig. Villamos ipari technikusi és felsőfokú anyagellátási végzettséggel rendelkezik. Bűnmegelőzési munkát 1978-tól végez. 1991-től alapító tagja a Magyarnándori Polgárőr Egyesületnek. 1996-tól alapító tagja a Balassagyarmati Közlekedési Polgárőrségnek 1999. Áldozatvédelmi és Bűnmegelőzési irodát működtet Balassagyarmaton. 2002-ben megalakítja a Balassagyarmati Kistérségi Önkormányzatok és Polgárőr Egyesületek Társulását Kistérségi Bűnmegelőzési Központ néven. 2005-től a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke az Országos Polgárőr Szövetség Elnökségi tagja. Irányítása alatt a megyében már 98 egyesület működik hat kistérségben. Kétszeres Kopácsi Sándor díjas. A Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata és az Év Polgárőre kitüntetések tulajdonosa. Munkája elismeréseként a Belügyminiszter Kossuth Kard, az ORFK Dísztőr kitüntetésekben részesítette. |
|
|
VÖLGYI FERENC a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnöke Nagykálló községben született 1954. február 27.-én, iskoláit (általános és szakmunkás) is itt végezte. A rendőrség állományába a sorkatonai szolgálat letöltése után ( határőrség ) került kinevezésre 1977-ben, ahol 1995. júliusáig teljesített szolgálatot Budapesten. Ezen idő alatt érettségi és különböző szintű szakmai vizsgákat tett. Jelenlegi lakhelyén Bodonyban nyugdíjasként él. A polgárőrséggel is itt került kapcsolatba, 2006-ban másokkal együtt megalakította a Bodonyi Polgárőr Egyesületet melynek jelenleg is vezetője. A HMPSZ. Elnökségében 2008-2011 között alelnökként tevékenykedett 2011. májusától a Heves megyei Polgárőr Szövetség elnöe. |
| OPSZ Felügyelőbizottság: | |
![]() |
TÓTH TIBOR elnök a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség elnöke 1944. november 8-án született Pécsett. A Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diplomát, 1977 óta teljesít különböző beosztásokban fegyveres szolgálatot. 1989-2005 között a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatóságán dolgozott értékelő tisztként, és bűnmegelőzési szakreferensként a kezdetektől együttműködött a megyei polgárőr szövetséggel. 2005 őszén vonult nyugállományba. 2001-ben választotta elnökévé a Baranya megyei Polgárőr Szövetség, az OPSZ Bűnmegelőzési Munkabizottságának vezetője.
|
ERNST KÁROLY elnökhelyettes Pest Megye |
|
![]() |
GYARMATI SÁNDOR elnökhelyettes a Békés Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
|
KÓROSI TIBOR Veszprém Megye |
|
NAGYPÁL BÉLA Tolna Megye |
|
PÁKOZDI ISTVÁN Győr-Moson-Sopron Megye |
|
SZOMOR PÉTER Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye |
|
TÓTH IMRE Jász-Nagykun-Szolnok Megye |
|
TÓTHNÉ NAGY JÚLIA Bács-Kiskun Megye |
|
TÖRÖK BARNA Borsod-Abaúj-Zemplén Megye |
|