Lövészetből bizonyítottak

2017. december 19. 16:53
 Lövészetből bizonyítottak
Hagyományindító jelleggel Országos Karácsonyi Polgárőr Lövészversenyt rendeztek december 16-án, Százhalombattán.

Közel százötven polgárőr részvételével Százhalombattán rendezték meg az Országos Karácsonyi Polgárőr Lövészversenyt. A megnyitón Sinka László, Százhalombatta alpolgármestere - aki egyben a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára - elmondta, hogy együttműködési megállapodást kötött a Magyar Sportlövők Szövetsége az Országos Polgárőr Szövetséggel, és mivel úgy gondolják, hogy az együttműködést tartalommal kell megtölteni, ezért szervezték meg ezt a lövészversenyt. Kiemelte: Ilyen versenyeket szükséges regionális, akár járási, akár helyi szinten is megrendezni.
- Hagyományt kell teremteni a polgárőrök körében, hogy máskor is legyen ilyen lövészverseny - mondta dr. Barnucz Szilvia, az Országos Polgárőr Szövetség főigazgatója a megnyitón, majd hozzátette – készségszinten szükséges elsajátítani a lövészetet.
A főigazgató külön köszöntötte a versenyzők közt az ifjú polgárőröket, és örömének adott hangot, hogy a szakismereti jegyzet részét képező lövészet az ő körükben is megjelent.
Szél Pál, az Országos Polgárőr Szövetség Sport Tagozatának elnöke is örömét fejezte ki, hogy ilyen sok polgárőr jelentkezett a versenyre, majd Kéri Attila, a helyi lövész klub elnökének részletes szabályismertetése után elkezdődött az I. Országos Karácsonyi Polgárőr Lövészverseny.

Az eredmények megtekinthetők ide kattintva.  

(Fotó: Facebook)