Polgárőroktatás Tápiógyörgyén

2016. február 15. 20:58
Polgárőroktatás Tápiógyörgyén

Tápiógyörgyén február 13-án volt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség következő oktatásának a helyszíne, ahol zsúfolásig megtelt a tudásra szomjazó polgárőrökkel a művelődési ház nagyterme.

Varró István és dr. Bilisics PéterVarró István polgármester rövid köszöntőjét követően, dr. Bilisics Péter megyei elnök mondott köszönetet a 200 polgárőr előtt a polgármesternek, amiért térítésmentesen helyet és technikai eszközöket biztosított a rendezvényhez. Ezután a magas színvonalú szervezésért Molnár Józsefnek, a helyi egyesület elnökének és polgárőreinek is köszönetet mondott a Pest megyei elnök.
Ezt követően három blokkban hallgathattak meg előadást a megjelentek. Dr. Bilisics Péter kreatív, monotonitást megszakító, humort sem nélkülöző, színvonalas okítást tartott, melyben bemutatta a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elmúlt 3 évben végzett munkáját, eredményeit és vázolta a 2016. esztendő terveit. Ezt követte az önálló és rendőrrel közös polgárőri tevékenység és ehhez kapcsolódó rendőri karjelzések ismertetése, a helyszínbiztosítás szabályai, majd két rövid videó filmben megismerkedhettek a jelenlévők az Első "Motorvéd" Polgárőr Egyesülettel. Egy rövid kisfilm összeállításban pedig a rendőri karos forgalomirányítás rejtelmeibe kaptak betekintést.
A foglalkozások során polgárőr alapismeretekről és a polgárőrség közbiztonsági szerepéről is információk hangoztak el.
A képzések után tesztfeladatok megválaszolásával adtak a hallgatók számot a tudásukról, különös tekintettel az elsősegélynyújtás, a polgárőr alapismeretek és a szolgálati járművek ismeretéből.