Kétszer két kerék

2015. január 31. 11:53
Kétszer két kerék
A Tiszafüredi Rendőrkapitányság járőrei fogták el Tiszaszőlősön azt a helyi férfit, aki kettő kerékpárt is ellopott, hogy haza tudjon menni a szomszédos településre.

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy tiszaszőlősi férfi ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 20 éves férfi 2015. január 28-án 13 óra körüli időben Tiszafüredről gyalogosan tartott hazafelé, amikor meglátta, majd eltulajdonította az utcán lezáratlanul hagyott kerékpárt. A lopott bringával haladt tovább, majd Tiszafüred peremkerületén a biciklit letette és az egyik vendéglátóhely előtti tárolóból egy másik kerékpárt lopott el, amivel folytatta útját és egészen otthonáig tekert.

Csatóné Nagy Anna rendőr törzszászlós és az egyik sértett mellett Paska Ferenc, Czakó László és Rostás Gyula tiszaszőlősi polgárőrök állnakA helyi rendőrök a lopásokról történt bejelentéseket követően perceken belül azonosították a cselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható G. Istvánt, akinek tiszaszőlősi lakcímén az eltulajdonított kerékpárt megtalálták és lefoglalták. Az egyenruhások a polgárőrök közreműködésével a tiszaszőlősi férfit előállították a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A rendőrök az ellopott kerékpárokat a tulajdonosaik részére visszaadták.

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság