Polgárőr koordinációs irodát avattak

2016. június 21. 20:30
Polgárőr koordinációs irodát avattak

Bensőséges ünnepség keretében avatták fel június 21-én, Nyíregyházán, a Nyírségi Civilházban azt a két helyiségből álló irodát, amely kedd délelőtt óta a Nyíregyházi Polgárőr Egyesületek Koordinációs Irodájaként funkcionál.

A megyeszékhely önkormányzata által rendelkezésre bocsátott helyiség átadásán jelen volt dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Farkas József rendőr dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Somogyi János, a megyei polgárőr szövetség elnöke és Cidor Mihály, a Nyíregyházi Polgárőr Egyesületek Szövetségének ügyvezetője.

- Ismét léptünk egyet azon az úton, hogy Nyíregyháza közbiztonsága jobb legyen. Az itt élők szubjektív biztonságérzete sokat javult az elmúlt években, ami egyebek mellett annak is köszönhető, hogy több polgárőr irodát adtunk át. Így Huszár-telepen, Jósavárosban, vagy éppen Érkertben – emelte ki beszédében dr. Kovács Ferenc. Aki arról is szólt: a megelőző években átadott 100 térfigyelő kamera is nagymértékben hozzájárult a biztonság növeléséhez, amihez elengedhetetlennek tartja a Rendőrség, a Polgárőrség, a Közterület-felügyelet és a Városgondnokság hatékony együttmunkálkodását. A polgármester megemlítette azt is: magas a korfája a polgárőröknek, éppen ezért a fiataloknak az önkéntes bűnmegelőzői tevékenységbe való fokozott bevonásával kell ezen a helyzeten javítani.

Fotó: Szarka Lajos- Telitalálat, hogy az önkormányzat – sok egyéb mellett – így segíti a város polgárőr szervezeteit éppen akkor, amikor meghirdettük a „Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programot” – kezdte beszédét dr. Túrós András, aki azt kívánta: váljon ez az iroda szakmai, szellemi műhellyé. Már csak azért is, mert a kisebb településeken igen népszerű a Polgárőrség, s azt szeretnénk, ha ez így lenne a nagyvárosokban is. Nyíregyháza abban is példát mutat, hogy remekül tud együtt dolgozni 20 polgárőr egyesület egy nagyvárosban. E koordinációs iroda létrehozását a megváltozott törvényi környezet is indokolta, hiszen megyénként egy területi szövetség működhet. Íme, itt a példa, hogy ennek ellenére is kiváló az együttműködés az egyesületek között. Ebben az irodában komoly szervező- és irányító munkát végezhetnek majd a szolgálatot végző polgárőrök. Akiknek a jövőben önkéntes bűnmegelőzői feladataik mellett arra is figyelniük kell: az 56 ezres létszámú Polgárőrség jelentős része nyugdíjas korú. A törvény lehetőséget biztosít a fiatalok bevonására, így az év végére kétezer Ifjú Polgárőrt szeretnénk sorainkban tudni. Eddig 650 fiatal csatlakozott hozzánk, így várhatóan az év végére bízhatunk elképzeléseink megvalósulásában.

A Városmajor utca 2. szám alatti Nyírségi Civilház I. emeletén működő irodában – amelynek berendezéséhez a Tesco is hozzájárult – két közfoglalkoztatott segíti a polgárőrök mindennapos tevékenységét – tudtuk meg Cidor Mihálytól, aki azt is elmondta: a város sajátosságainak megfelelően három éve közlekedési, bűnügyi és katasztrófavédelmi polgárőröket képeznek, hogy így szakmailag is megfelelő önkéntes bűnmegelőzők segítsék a rendőrök munkáját.

Szöveg: T. Z., fotó: Szarka Lajos