Pályázatok
Pályázati Felhívás - Számítógépek

A Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatósága pályázatot hirdet - elsősorban Önkormányzatok részére - használt számítógépek (Dell gép, monitor, billentyű, egér) érték nélküli tulajdonba adására.

A pályázat összesen 50 (ötven) számítógépet érint.
Az eszközöket a Magyar Köztársaság területén működő bűnmegelőzéssel, a közbiztonság védelmével, az ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezetek igényelhetik az Önkormányzatokon kívül.
Előnyt jelent az adott Önkormányzat, vagy a területileg illetékes
Rendőrkapitányság által kiadott támogató nyilatkozat.
Önkormányzatonként, szervezetenként maximum 3 számítógép igényelhető.

A pályázatokat az RKA Főigazgatóság honlapjáról letölthető pályázati adatlap kitöltésével és visszaküldésével lehet benyújtani.

A pályázat benyújtásának határideje nincs meghatározva, az elbírálás és az átadás folyamatosan (a készlet erejéig) történik.

Forrás: RKA Titkárság


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A TÁRSADALMI BűNMEGELŐZÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ KIADÁSOK,
TÁMOGATÁSOK
és
A KÖZRENDVÉDELMI BÍRSÁGBÓL BEFOLYT ÖSSZEGEK
FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK TÁMOGATÁSAINAK
ELNYERÉSÉRE
BŰNMEGELŐZÉSI PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA
2010.
A pályázati felhívás letöltéséhez kattintson ide!


Nagykorú fiatalok számára strandi bűnmegelőzés szolgálatteljesítéssel, kedvezményes nyaralással

2010 nyarára június 15-től - augusztus 25-ig, a Balatoni Vízi Polgárőr Szövetség valamint a Gyenesdiási és Balatongyöröki Polgárőr egyesületek lehetőséget biztosítanak nagykorú fiatalok számára strandi bűnmegelőzési szolgálatteljesítéssel, kedvezményes nyaralásra.

BVPSZ vezetőségi levél felhívás Bűnmegelőzésiszolgálatra


Használt mosógépét, hűtőjét cserélje újra! Pályázat Polgárőröknek

Pályázat Polgárőr Egyesületeknek

A pályázatot innen lehet letölteni:

http://www.kvvm.hu/index.php?pid=9&sid=9&tid=415


Minisztériumi Pályázat Hirdetés
A pályázat letöltéséhez kattintson ide!


Meghosszabbították az üdülési csekk pályázat beadásának határidejét!!!

Felhívom a Megyei és a Budapesti Polgárőr Szövetség, valamint a polgárőr egyesületek elnökei figyelmét, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány meghosszabbította a beadási határidőt a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig.

1. „Ezüst nyár" pályázat nyugdíjasok részére
2. „Esély a pihenésre" pályázat a fogyatékossággal élők részére
3. „Szolidaritás" pályázat több gyermeket nevelő munkavállalók részére
4. „Vakációs program" pályázat szakiskolai tanulók részére ( „egy iskola-egy polgárőr")

Felhívás pályázatra-üdülési csekk-határidő hosszabbítás


KÖRLEVÉL a polgárőr egyesületek 500 millió forint költségvetési támogatásának felhasználására 2010. évben

A körlevél letöltéséhez kattintison ide!


Tájékoztató az OPSZ "A kistelepülések biztonságának javítása céljából kialakított rövidtámú programjára" a MINISZTERELNÖKI HIVATALBÓL biztosított támogatásáról
A tájékoztató letöltéséhez kattintison ide!


NCA pályázat újdonságai

"5 éves az NCA pályázati rendszere, 100 000 pályázat az NCA rendszerében" című konferencia <http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=524>

Az NCA Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma pályázatot hirdet civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek létrehozásának és működtetésének támogatására. NCA-DP-09-A <http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=523>

Az NCA Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma pályázatot hirdet civil szervezetek belföldi testületekben történő részvételének támogatására. A pályázat kódja: NCA-DP-09-B <http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=522>

A Kormány benyújtotta az Országgyűlés elé a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló T/10679 irományszámú törvényjavaslatot.

<http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=521>

Az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma pályázatot hirdet civil szervezetek marketing, kommunikációs és PR tevékenységének támogatására. A pályázat kódja: NCA-CIV-09-G <http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=520>

Az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma pályázatot hirdet civil szervezetek 2009. évi személyi jövedelemadó bevalláshoz kapcsolódó megyei vagy országos szintű kampánya kidolgozásának és megvalósításának támogatására.

<http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=519>

„Civil Ősz 2009" <http://www.nca.hu/?page=news/details&hir_id=518>


*Jogforrások:*

090901ncatv.doc

<http://www.nca.hu/?page=lawsource/list&ftr_id=3&fil_id=7846>


Amennyiben szeretne leiratkozni hírlevelünkről, kattintson ide:

http://www.nca.hu/?page=newsletter/manage&hlus_act=unsubscribe&hlus_hlus_email=info@monitoring-2003.hu

<http://www.nca.hu/?page=newsletter/manage&hlus_act=unsubscribe&hlus_hlus_email=info@monitoring-2003.hu>



Megosztás:
  • Továbbiak | Megosztás az IWIW-en

Programok



18.

2012.Május


<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

Polgárőrök a biztonságos Magyarországért

www.opsz.hu
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu