Elnöki fórum Veszprémben (+ fotók)

2018. november 25. 22:34
 Elnöki fórum Veszprémben (+ fotók)

Veszprém megyében tartotta soron következő elnöki fórumát az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ), ahol olyan fontos kérdések is reflektorfénybe kerültek, mint a polgárőrség helyzete, a költségvetés, illetve a jövőbeni feladatok és tervek.

A polgárőrség a közbiztonság egyik alappillére – idézte Kövér László, az Országgyűlés elnökének szavait dr. Túrós András, az OPSZ elnöke bevezető gondolatában, aki több lényeges pontot is érintett beszédében.
További képek itt, ileltve a Fotóalbumban- Ha csak az elmúlt nyolc év távlatába tekintünk vissza, akkor elmondható, hogy a jelenleg stabil közbiztonsági helyzet a rendőrség mellett a polgárőrségnek köszönhető. Hatalmas változásokon ment át a polgárőrség Magyarországon, amely mögött hatalmas munka áll. Ennek a folyamatnak az egyik lényeges pontja az új polgárőr törvény, a másik az az átalakulás, amely az OPSZ-en belül végbement. Ezek mind-mind azt szolgálják, hogy a polgárőrök még eredményesebben, még hatékonyabban legyenek képesek közreműködni a bűnmegelőzési tevékenységben, amelynek jelenleg az élharcosai vagyunk – hangoztatta a vezető. – Azonban fontosnak tartom azt kiemelni, hogy a polgárőrségnek vissza kell térnie a gyökereihez, azaz ismét a közterületi jelenlétnek kell lennie a fő feladatnak a napi szolgálatellátás során, nem pedig a rendezvények, programok biztosításának. Emellett el kell mondanom, a polgárőrség által indított programok, mint a 300/100, vagy a külterületeken élők védelmében hozott feladatok mind-mind sikeresek, eredményesek, ami annak köszönhető, hogy a polgárőrök kint vannak a közterületeken, külterületeken és teszik a dolgukat önként, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül – mondta.
Dr. Túrós András kitért költségvetési kérdésekre, valamint az eszközbeszerzésekre. Az OPSZ elnöke kiemelte, az elmúlt évek során a költségvetési támogatás jelentősen megnőtt, ennek összege más támogatásokkal együtt már az 1,3 milliárd forintot is elérte. Ezt az összeget majdnem teljes egészében a szövetségek, egyesületek kapják meg, amelyet szabadon felhasználhatnak. A pénzügyi kérdések mellett nagy szerepet kapott az eszközbeszerzés, hiszen jelentős modernizáció történt a gépjárműparkban, valamint a polgárőrök eszközökkel való ellátottságában, felszereltségében is.
A fórum keretében Dézsi János, a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnöke összefoglalta a megyei szövetség jelenét. Többek között elmondta, a Veszprém megyei egyesületek eredményesen végzik a munkájukat. Az elmúlt évek során 111 egyesületre apadt a megyei létszám, azonban ez nem azt jelenti, hogy polgárőrség nélkül maradtak volna települések, hiszen szolgálatszervezéssel biztosított a polgárőrök jelenléte. Fontos az utánpótlás-nevelés, amelyre feladattervet dolgozott ki a megye, az alapján már folyik a fiatalok toborzása. A szolgálati órák száma 1,6 millió óra - amelynek jelentős részét a rendőrséggel közösen látták el a polgárőrök - azonban az elnök kijelentette, a jövőben emelkedni fog ez a szám.

A meghívott vendégek között volt dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is, aki elmondta, a polgárőrség munkája az országban elismerésre méltó. - Az emberek elvárják, hogy a polgárőrök a közterületeken jelen legyenek, akár önállóan, akár a rendőrséggel közösen – mondta a képviselő. - Fontos elmondani, hogy a bűnmegelőzési feladatokban a polgárőrség kiemelkedő munkát végez, mindezt teszik szabadidejükben, és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül - miértünk. A polgárőrség jó példával jár előttünk, amely inspirálhatja a fiatalokat, illetve azokat, akik az adott település lakói. Számos területen vannak jelen, legyen szó kis falvakról, külterületi részekről, vagy éppen a Balaton-partjáról. Kérem, fogadják az én, és képviselő társaim elismerését ezért a munkáért!

További képek itt, illetve a FotóalbumbanA fórum lehetőséget biztosított felszólalásokra is. Ezek során olyan lényeges pontokat érintettek a küldöttek, mint az egyesületek működésében jelentkező személyi problémák, a működési nehézségek, vagy a szolgálatszervezés. Dr. Túrós András reagálásában elmondta, Magyarországnak egy egységesen működő polgárőrségre van szüksége. Az egyesületeknek, szövetségeknek meg kell tudniuk oldani a személyi kérdéseket, illetve, ha nehézségekbe ütköznek mindig fordulhatnak az OPSZ vezetéséhez. Nem megengedhető, hogy egyesületek működése ellehetetlenedjen személyi problémák, rossz vezetői döntések miatt.
Külön felszólalóként Markos György kért szót, aki ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgárőrség működésében elengedhetetlen az egység, az összefogás. Nincs helye a polgárőrség soraiban olyanoknak, akik bomlasztani akarnak, vagy személyi kultuszt akarnak építeni.
Dr. Tarcsa Csaba, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is a meghívottak között foglalt helyet. Felszólalásában többek között elmondta, a közbiztonság megerősítése érdekében tett közös munka eredményes Veszprém megyében, hiszen jelentősen csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. - Úgy gondolom, hogy szakmai szinten a rendőrség és a polgárőrség együttműködése, a közös munkavégzés példa értékű.  Én minden segítséget megadok annak érdekében, hogy ez a jövőben is így legyen. Nincs is annál nagyobb elismerés, amikor az állampolgárok között végzett felmérés eredményeként azt mondják, hogy legszívesebben Veszprém megyében élnének. Ennek elsődleges okai között szerepel a jó közbiztonság.

További képek itt, illetve a Fotóalbumban
További képek itt, illetve a Fotóalbumban