Átfogó ellenőrzés a közutakon

2019. szeptember 12. 13:24
Átfogó ellenőrzés a közutakon
Több tízezer személyautót ellenőriztek a polgárőrök a rendőrséggel közösen az elmúlt hónap végén egy három napos átfogó akció keretében.
A nyár utolsó hete igen mozgalmasan telt a Balaton partján, ahol a rendőrség és az OPSZ együttműködésének keretében átfogó közlekedési akciót tartottak a polgárőrök a Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen.Nagy erőket mozgósított mindkét szervezet, hiszen közel száz rendőr és ugyanennyi polgárőr vett részt a programban, ahol nyolc darab rendszámfelismerő berendezés segítségével vették górcső alá a Balaton partján közlekedő autókat.

Mint azt Borbély Zoltán r. alezredes a program koordinátora, a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség szakmai alelnöke elmondta, közel ötvenezer járművet ellenőriztek az akcióban, amelyből közel száz gyanús járművet sikerült kiszűrnie a rendszernek. Az ellenőrzéseket elsősorban a nagy forgalmú főútvonalakon, valamint a turisztikailag frekventált területeken (strandokon, bevásárló központokban, idegenforgalmi látványosságok közelében) végezték. Az ellenőrzés célja volt többek között a forgalomból kivont, műszaki hibás gépjárművek, illetve a körözött gépjárművek kiszűrése. Az ellenőrzések során cél volt továbbá a nyári idegenforgalmi idényben a Balatoni régióba bűncselekmény elkövetése céljából érkező személyek kiszűrése, az elkövetők elfogása, a közlekedésben résztvevő járművek műszaki állapotának ellenőrzése.
A veszprémiek hét megye polgárőreit látták vendégül erre a három napos ellenőrzésre, akiket Csopakon, a rendőrségi oktatási centrumban helyeztek el.
A három napos ellenőrzés során kiemelkedő munkát végző polgárőrök a Veszprém MRFK Vezetőjének és Polgárőrségek Szövetségének közös elismerő emléklapját vehették át.

Az akció a számok tükrében:
  • Ellenőrzött járművek száma: 48.992
  • Riasztások száma: 76.