Akcióban a gépjármű-felderítők

2014. szeptember 05. 21:05
Akcióban a gépjármű-felderítők
Az Országos Polgárőr Szövetség Gépjármű Felderítési Tagozata és a Rendőrség közös szervezésében gépjármű-felderítési akciót tartottak augusztus utolsó hetében Somogy és Veszprém megyékben.
A két napos akció első napján, a Veszprém megyén áthaladó forgalmát ellenőrizték öt rendszámfelismerő készülékkel, amelyek közül hármat az Országos Polgárőr Szövetség Gépjármű Felderítési Tagozata, kettőt a Balatonfüredi Rendőrkapitányság és egyet a Tihanyi Polgárőr Egyesület biztosított. Az ellenőrzési pontok a 71-es és a 73-as főutak Veszprém megyei szakaszain kerültek kialakításra. Az akcióban tizenhat rendőr és tizenegy polgárőr vett részt. A második nap Somogy megye északi részén került sor az ellenőrzésekre, amelyek az M7-es autópályán, a 7-es főúton és azok egyéb forgalmasabb mellékútjain történtek. A Somogy megyei akció során egy időben négy helyszínen mintegy hat készülékkel dolgoztak a polgárőrökből és rendőrökből álló csoportok. A munkában polgárőr részről a Lellei Polgárőr Egyesület tagjai, illetve a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének polgárőrei vettek részt. Az akció célja a lopott, körözött, lejárt műszakival rendelkező, illetve forgalomból kivont gépjárművek kiszűrése volt.
1804 autót ellenőriztek a csütörtöki nap a Ferencvárosi Polgárőr Egyesület tagjai. A főváros IX. kerületéből érkező polgárőrök nem jöttek üres kézzel, egy rendszámfelismerő készüléket is hoztak magukkal. Papp Krisztián, a szervezet elnöke elmondta, hogy álló ellenőrzést hajtottak végre, amelynek lényege, hogy a készülékkel egy felállítási ponton tartózkodtak az ellenőrzött út mentén, amelytől megfelelő távolságra helyezkedtek el az akcióban résztvevő rendőrök. A rendszámfelismerő készülék folyamatosan leolvasta az elhaladó járművek rendszámát, és azokat ellenőrizte az adatbázisban. Amennyiben az eszköz az adatbázis adataival összevetve valamilyen problémát tapasztalt, azt azonnal jelezte. Ekkor a polgárőrök és a velük lévő rendőr értesítették a felállítási ponttól megfelelő irányban és távolságra elhelyezkedő kollégáikat, akik megállították a vélhetően problémás gépkocsit. Papp Krisztián azt is hozzátette, hogy sikerült az összes gépjárművet ellenőrzés alá vonni, melyeknél rendellenességet jelzett a műszer. A ferencvárosi polgárőrök a Balatonkeresztúri rendőrőrs területén lévő útszakaszokat ellenőrizték. A közös szolgálat végeztével Beck Péter rendőr őrnagy, őrsparancsnok megköszönte a polgárőrök munkáját.
A Ferencvárosi Polgárőr Egyesület 1994 óta működik. Tagjaik közt vannak mentők, tűzoltók és biztonságtechnikai szakemberek is. A tagság életkora 18 és 45 év között helyezkedik el. Az egyesület elnöke ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy sok fiatal tagot számlál a szervezetük, és a legfrissebb polgárőrük már alig várta, hogy betöltse a jelentkezéshez szükséges 18. életévét. A 23 éves Derbák Norbert, aki szintén részt vett az akcióban, elmondta, hogy 18 éves kora óta polgárőr. Az egyesületbe való jelentkezésének egyik oka az volt, hogy jó barátságot ápol a civil szervezet elnökével. Az ilyen barátságokon alapuló tagtoborzás nem egyedülálló a ferencvárosi polgárőrségben, hiszen belépése óta Norbert is több barátját csábította a szervezetbe. Az egyesület nagyon jó kapcsolatot ápol a területük rendőrkapitányságával, és a rendőrséggel rendszeresen látnak el közös szolgálatot.
Ikladi Endre: Két nap alatt több mint tizenötezer járművet ellenőriztünk
Ikladi Endre: Két nap alatt több mint tizenötezer járművet ellenőriztünk
Ikladi Endre, az Országos Polgárőr Szövetség Gépjármű Felderítési Tagozatának (OPSZ-GFT) elnöke elmondta, hogy az akció során a két nap alatt több mint tizenötezer jármű került ellenőrzésre. A gépjármű felderítő eszközök több alkalommal jeleztek forgalomból való kivonás miatt, illet lejárt műszaki okán. A polgárőrök önálló szolgálat során csak arról nyerhetnek tudomást, hogy a készülék által ellenőrzött rendszám körözés alatt áll-e, viszont közös szolgálat alkalmával a rendőrök számára elérhetővé válnak a gépjármű további adatai, melyek a lejárt műszaki vizsgára és a forgalomból történt kivonásra valamint egyéb körözés tényére hívja fel a figyelmet.
Az OPSZ-GFT az elődszervezeteivel már húszéves múltra tekint vissza. Magát a gépjármű felderítési tevékenységet a technikai eszközök megjelenése óta végzik. Az első időszakban még egy kézi bevitelű berendezést használtak offline adatbázissal, de ahogy a technika egyre korszerűsödött, egyre hatékonyabb eszközöket kezdtek el használni. Mára eljutottak arra a szintre, hogy egészen kisméretű, könnyen telepíthető eszközökkel telesítenek szolgálatot a közterületeken. „A fő cél az, hogy az ország összes egyesületével megismertessük ezeket a technikákat. A terveink között szerepel, hogy három online berendezést vásárolunk, és ezeket a berendezéseket a Gépjármű Felderítési Tagozat régióvezetői koordinálásával az ország egyesületeihez eljuttassuk."- mondta Ikladi Endre. Az OPSZ-GFT ezúton is várja azon egyesületek jelentkezését, ahol az eszközöket rendőrrel közös szolgálatban tudnák üzemeltetni.
A kétnapos akciót mindkét résztvevő szervezet oldaláról rengeteg pozitív visszhang követte. A rendőrség és a polgárőrség képviselői mind eredményes és kiváló együttműködésről számoltak be, és felvázolták további hasonló akciók lehetőségét is.