Áldott karácsonyt, és eredményekben gazdag újesztendőt!

2015. január 18. 22:41
Áldott karácsonyt, és eredményekben gazdag újesztendőt!
Kedves Polgárőr Barátaim!

Az év vége közeledtével jólesően gondolok arra, hogy 2014-ben az Országos Polgárőr Szövetség mintegy kétezer egyesületének több mint 65 ezer önkéntes bűnmegelőzője - közöttük 50 ezer új polgárőr igazolvánnyal rendelkező tag - ismét sikerévet tudhat maga mögött. Ezt őszinte tisztelettel köszönöm mindannyiotoknak, s a hátteret biztosító családtagjaitoknak.
A 2013-ban útjára indított 100x100 Biztonság Polgárőr Mintaprogram sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint amikor meghirdettük ennek bővítését, „sorban álltak" az önkormányzatok, hogy bekerüljenek a Rendőrség és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kiemelten támogatott 250x100 Biztonság mintaprogram résztvevőinek sorába. Így számos problémás külterületet, fővárosi és nagyvárosi kerületet vehettünk fokozott polgárőri „ellenőrzés" alá. Ezt a sikeres tevékenységet, valamint a november végéig a közterületeken eltöltött 7.2 millió szolgálati órát - amely mellett 1.5 millió órát a rendőrséggel teljesítettetek a szabadidőtöket feláldozva - méltán ismerte el a lakosság, az önkormányzatok, Magyarország Kormánya és a Belügyminisztérium vezetése is.
Lehet-e véletlen, hogy a kormány, a Belügyminisztérium és a Rendőrség is stratégiai partnerként kezel bennünket és minden segítséget megadnak a Polgárőrség még sikeresebb működése érdekében. Bizonyíték rá, hogy az év végén - a megemelt költségvetésen túl - 200 millió forintot kaptunk polgárőr ruházatra, s 2015. évi költségvetésünk is 1 milliárd 50 millió forint lesz. Ugyanakkor bírjuk a Belügyminisztérium ígéretét egy újabb 200 milliós ruházati fejlesztésre. A rendőrség az év végén 460 kerékpár átadásával növelte mobilitásunkat, s az ORFK vezetője ígéretet tett rá: tavasszal 60 segédmotor kerékpár adományozására is számíthatunk. A Földművelésügyi Minisztérium EU-s pályázatán 150 polgárőr egyesület jutott új szolgálati gépkocsihoz, s reményeink szerint ez a tendencia idén folytatódik.
A jövő az Országos Polgárőr Szövetségnél már 2014-ben elkezdődött, amikor megrendeztük az első Polgárőr Akadémiát. Ennek folytatása 2015 januárjában következik. Zászlónkra tűztük a fiatalítást, a Polgárőrség megújítását. Magasabb színvonalon, minőségileg megújulva, nagyobb szakmaisággal igyekszünk megfelelni az előttünk álló kihívásoknak. Elkötelezettek vagyunk a közbiztonság és a bűnmegelőzés iránt. Tegyünk még többet hagyományos programjaink - „Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek", „Egy iskola - egy polgárőr" - sikeréért, vállaljuk fel a „Szomszédok Egymásért" /SZEM/ mozgalom megújítását. A fiatalítás jegyében legyünk kezdeményezők az érettségi előtt állók 50 órás közösségi munkájának megszervezésében, lebonyolításában.
Ehhez az áldozatos, ám sikerre ítéltetett tevékenységhez kívánok az ország valamennyi polgárőrének és családtagjainak békés, boldog, sikerekben és eredményekben gazdag újesztendőt!

Dr. Túrós András
az OPSZ elnöke