Bemutatkozott a Polgárőrség az Erzsébet táborban

2015. augusztus 07. 22:58
Bemutatkozott a Polgárőrség az Erzsébet táborban

A Nemzeti fejlesztési Minisztérium kiemelt rendezvényén, a Gyermekút – Gyerekvilág Program IV. Zánkai Közlekedésbiztonsági nap keretében 2015.08.06-án Zánkán az Erzsébet táborban bemutatkozott a Polgárőrség. Az OPSZ Közlekedésbiztonsági és Balesetmegelőzési Tagozata közös standján, több mint 200 gyerek és fiatal fordult meg, vett részt az érdekes programokon és hallgatott tájékoztatót a balesetmegelőzés, a közlekedésbiztonság és a bűnmegelőzés fontosságáról a polgárőröktől.

A 6-18 éves korosztály részvételével megrendezett program célja az volt, hogy elősegítse a fiatalok tudatos szerepvállalását a biztonságos közlekedés érdekében, elméleti és gyakorlati ismereteik bővítését, a fiataloknak szóló közlekedésbiztonsági felhívás népszerűsítését.
A tábor lakói 10-12 fős csoportokban érkeztek és nagy érdeklődéssel fogadták Pető Ernő OPSZ alelnök, Urbán Tamás az OPSZ közlekedési tagozatának elnöke és Erdős Viktória az OPSZ sajtófőnökének a Polgárőrségről szóló tájékoztatóit. Ezt követően közlekedési tesztet töltöttek ki. Kun László elnök, Varga István, Kok Szabolcs, Fürjes István polgárőrök a Veszprémi Cholnoky Városrész Polgárőr Egyesület tagjai, valamint Varga Judit budapesti polgárőr foglalkoztak a gyerekekkel.
A helyes válaszadók kerékpáros prizmát, villogót, kulcstartót, láthatósági karpántot, Polgárőr magazint kaptak ajándékba. A kisebbek feladata közlekedési táblák felismerése, helyes kiszínezése és közlekedésbiztonsági puzzle kirakása volt. Beülhettek a polgárőr járőr autóba és minden eszközt, formaruhát megnézhettek, kipróbálhattak.
Előadók és táborlakók egy csoportja a zánkai Erzsébet táborbanA nap fénypontja volt a kárpátaljai Munkácsról érkezett 29 fős gyerek csoport látogatása a polgárőr sátorban. Mielőtt a tájékoztató elkezdődött volna, örömmel újságolta a kísérő tanárnő és a gyerekek, hogy már Munkácson is megalakult a polgárőr egyesület és nagyon jó, hogy általa még nagyobb biztonságban lehetnek. Hálásak a magyar kormánynak, hogy kiemelten támogatja a kárpátaljai magyarokat és a bűnmegelőzést is segíti ebben a nehéz helyzetben. A tanárnő elmondta, hogy a gyerekeknek nagyon nagy élmény, hogy a Balatonnál nyaralhatnak és ennyi érdekes, értékes programon vehetnek részt, ami sajnos hazájukban nem adatik meg.
Megkérdeztük a gyerekeket, hogy mit tudnak a Polgárőrségről és meglepetten tapasztaltuk, hogy nem győzték sorolni: „nem lesz annyi betörés”, „segítik az időseket a bajban”, „a rendőrök munkáját segítik”, „járőröznek a településeken”, „nem félünk este hazamenni” hangzottak a válaszok.

A tájékoztatót követően a tanárok és a gyerekek azzal a kéréssel fordultak a tagozat vezetőihez és a Polgárőrség jelen lévő képviselőihez, hogy tolmácsolják az OPSZ elnöksége felé, hogy szívesen részt vennének egy polgárőr - bűnmegelőzési, vagy közlekedési táborban a jövő nyáron Magyarországon. Szeretnének többet tudni a Polgárőrség tevékenységéről és az ifjú polgárőrök lehetőségeiről, hogy saját településükön hazájukban is tehessenek a közbiztonság javulásáért.

A kapcsolatfelvétel megtörtént, reményeink szerint jövőre vendégül láthatja az Országos Polgárőr Szövetség a kárpátaljai gyerekeket és fiatalokat a polgárőr ifjúsági táborban.