Határaink védelmében (+ fotók)

2019. november 18. 10:52
Határaink védelmében (+ fotók)

Háromnapos átfogó határvédelmi akcióra került sor a Rendőrség és a Polgárőrség közreműködésével, amely négy déli megyét ölelt át több száz kilométernyi határszakaszon.

– Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye volt az, amely csatlakozott a határvédelmi akcióhoz. Összesen 175 polgárőr és 57 rendőr vett részt a három napos ellenőrzésen, amely nem csak a határvonal és a zöldhatár ellenőrzését jelentette, hanem a környező útvonalak felügyeletét is – mondta el Csorba Sándor, az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Polgárőr Tagozatának a vezetője.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanHivatalosan pénteken, azaz november 15-én 12 órakor volt a start. A rendőrség szakemberei megtartották az eligazítást, a feladatszabást, majd indulhatott a terepmunka.
– Ilyen jellegű és volumenű határellenőrzési feladatokat negyedévente tart a rendőrséggel közösen az OPSZ, azoknak a megyei egyesületeknek a részvételével, amely csatlakozik a programhoz – folytatta Csorba Sándor. – Emellett szoktak érkezni vendég polgárőrök is, akik megerősítő erőként vesznek részt a bűnmegelőzési feladatokban, valamint az illegális migráció megelőzésében. A mostani három nap alatt több illegális határsértőt is sikerült lokalizálni és elfogni – tette hozzá az elnök, aki elmondta, nem csak a földről, hanem a levegőből is figyeltek a polgárőrök, hiszen Baranya megyében három drón is levegőbe emelkedett a szolgálat idején.

Békés megyében igen összeszokott csapat dolgozott a határellenőrzési akcióban. A feladatok koordinálását Turcsán István, a Mezőhegyes Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnöke vette a kezébe.
– Összesen hat település egyesülete csatlakozott a mostani kezdeményezéshez közel harminc fővel és 8-10 gépkocsival. Az elsődleges cél, hogy a zöldhatáron bejutni próbáló migránsokat felderítsük és azonnal jelzéssel éjünk a velünk közösen dolgozó rendőrök felé. Nem is kellett sokat várni az első „fogásra”, hiszen szombat reggel már egy férfit sikerült feltartóztatni, aki egy gépkocsiban megbújva próbált bejutni Magyarország területére – magyarázta a polgárőr vezető, akivel közösen megindultunk a környező határátkelőhelyekhez.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanBattonyán szigorú ellenőrzés után lehet csak belépni hazánkba, de a polgárőrök itt is éberen figyelnek. Terepjáróikkal folyamatosan a zöldhatár menti utakat járják és figyelnek minden gyanús mozgásra.
– Nemrég sikerült egy több, mint harminc fős csapatot lefülelni, de az egyszemélyes próbálkozások is igen gyakoriak. A kontroll igen erős, így nem sok sikerrel kecsegtetnek ezek a kísérletek. Pedig igen kifinomult módszerekkel is próbálkoznak, azonban a rendőrök éber figyelmét nehezen lehet kijátszani egy meghamisított útlevéllel, pecséttel. Az embercsempészek sem túl eredményesek, pedig azok is mindent megpróbálnak. Nemrég egy személyautó aljára kötöztek fel egy férfit, szinte láthatatlan volt, mégis lebuktak, akárcsak az a férfi, aki hamis papírokkal próbált meg bejutni, magát Romániából érkező turistának kiadva. Az utóbbi esetben egyértelműen a velünk közös szolgálatot ellátó rendőr szakértelmének volt köszönhető az, hogy az embercsempész és az utasa lebuktak, hiszen egyetlen pecsétről megfeledkeztek, így azonnal szemet szúrt a hamis alibi és a papír – idézi fel az elmúlt napok/hetek eseményeit Turcsán István.

A dombegyházi ideiglenes határátkelőnél a polgárőrök a rendőrök és a román hatóság emberei alaposan átvizsgálják a be-, illetve kilépők papírjait. A dombegyházi polgármester, aki maga is polgárőr, pedig mind a rendőröknek, mind a szolgálatban lévő polgárőröknek meleg ételt és italt visz a kemény szolgálat megkönnyítésére.
– Amikor ideiglenesen megnyílt a határátkelő, akkor én önként vállaltam, hogy minden nyitásnál – amely szombati napokra esik – élelmet hozok az itt dolgozó egyenruhásoknak, hiszen ők mind hazánk védelméért dolgoznak, így megérdemlik ezt a kis figyelmességet – mondta dr. Varga Lajos polgármester.
Nem messze a határvonaltól lovas polgárőrök járják a vidéket, akiket Pécsi Krisztina vezet. A négy tagú női csapat naponta akár 25-30 kilométernyi szakaszt is átvizsgál, és ahol valami gyanúsat tapasztalnak, azonnal értesítik a rendőröket.
– Lovasok, autósok, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok – szinte minden közlekedési formát alkalmazunk a feladatellátás során – folytatta Turcsán István egyesületi elnök, az akció vezetője. A Krisztináék mellett más lovascsapatok is részt vesznek a védelmi feladatokban, hiszen a hátasokon oda is képesek eljutni, ahová gépkocsival mi nem tudunk, csak gyalog, vagy kerékpárral, de ilyen esős idő után az igencsak nehézkes – tette hozzá.
További képek itt, illetve a FotóalbumbanTurcsán Istvánnal közösen ellenőrizzük a külterületi részeket, amelyek igen közel esnek a határhoz. Az ott lakók évek óta éberen figyelnek minden arra járó emberre és járműre, ők is a jelzőrendszer részei.

– Mi tartunk attól, hogy éjszaka ránk törnek a migránsok – mondta Eszéki Éva, aki kisfiával, Danival a karján fogad bennünket. – Annyi mindent hallani róluk, ki tudja mire képesek, amikor az a céljuk, hogy beosonjanak az országba és ne bukjanak le?! Ezért örülök, hogy a polgárőrök rendszeresen járnak erre. A szomszédomban is lakik egy polgárőr, többször megtörtént már, hogy neki szóltunk először, amikor idegenekre lettünk figyelmesek – mesélte az asszony.
A fás, cserjés területek jó búvóhelyet kínálnak a migránsoknak, így a rendőrök és a polgárőr járőrök azokat rendszeresen átvizsgálják, ha kell elemlámpával pásztázzák át a területet, nehogy valaki elrejtőzzön ott.

A három nap sikerrel zárult. A hatóság hálóján több illegális határátlépő is fennakadt. A siker nagyban köszönhető a polgárőrség hathatós közreműködésének a határvédelemben, illetve annak a lelkiismeretességnek, hazaszeretetnek és hivatástudatnak, amellyel a polgárőrök bírnak.

(Szerző: Erdős Csaba)

További képek itt, illetve a Fotóalbumban
További képek itt, illetve a Fotóalbumban