Versenyt biztosítottak a polgárőrök

2020. október 27. 20:54
Dunaújvárosban rendezték meg a Magyar Szlalom Országos Bajnokság futamát a Dunai Vasmű parkolójában.
Autóverseny DunaújvárosbanAz október tizedikei versenyre közel 80 fő regisztrált résztvevőként, ahol a szériaautók mellett komoly versenygépeket is láthatott a nagy létszámú nézőközönség.

A versenyt kétfordulós edzés előzte meg, amelyben minden induló megismerhette a pálya vonalvezetését, az élesebb kanyarokat és a bóják kerülésének sorrendjét. Az edzést követően három futamban dőlt el, hogy a számos kategóriában ki-ki mennyire felkészült technikailag és mentálisan. A versenyre amatőrök és a sportágban régóta eredményesen szereplő vezetők neveztek. A kezdők között dunaújvárosiak is bemutatkoztak.

A versenyt Ágó Béla, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Szlalom szakág vezetője nyitotta meg. Mellette Mezei Zsolt Dunaújváros alpolgármestere és a Duna Szerszám képviseletében Makai Gábor ügyvezető igazgató is köszöntötte a résztvevőket. Láthattunk egészen fiatal versenyzőket, mint a Budapestről érkezett és versenyzői licenccel rendelkező 15 éves Ambrus Mátét és a 11 éves Lengyel Botondot. Ott volt a rajthoz állók sorában két fiatal dunaújvárosi reménység, Lészeg Tamás és Szabó Ákos, akik életük első éles megmérettetésén vették fel a kesztyűt a nagyobb nevekkel. Az esemény biztosítására és zavartalan lebonyolítása érdekében a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrséget kérték fel. Hegedűs László a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség elnök vezetésével 7 fő polgárőr társával biztosították a verseny lemenetelét.

fotó és szöveg: Zóka Benjámin