Példaértékű a polgárőrök helytállása

2020. július 27. 08:57
Példaértékű a polgárőrök helytállása

Polgárőr Szakmai Fórumot rendezett a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége szombaton délelőtt Békésen. Az eseményen számos elismerés is gazdára talált.   


Gyarmati Sándor, a szövetség elnöke elmondta, eredetileg úgy tervezték, hogy ezen a napon nagyszabású polgárőr napot tartanak Orosházán, ám a láthatatlan ellenség, a koronavírus felülírta az elképzeléseket. A megyei szervezet elnöksége azonban úgy döntött, hogy meg kell köszönni azt a munkát, amelyet a polgárőrök végeztek a veszélyhelyzetben, a kijárási korlátozások alatt.
Gyarmati Sándor értékeli a Békés megyei polgárőrök 2019-es munkáját– Megtanultunk maszkban szolgálatot teljesíteni, miközben segítettünk azoknak, időseknek és nehéz helyzetben élő embereknek, aki nem tudtak bevásárolni. Emellett őrző-védő feladatokat is elláttunk – mondta Gyarmati Sándor
Batiz István
, az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi tagja elmondta, a polgárőrök Békés megyében is példaértékű helytállást tanúsítottak a pandémiás helyzetben.
– A közrend és a közbiztonság védelme mellett maximális segítséget nyújtottak azoknak az időseknek, akiknek erre szükségük volt – ecsetelte. – Olyan kihívásokat vállaltak, amelyek nem szerepelnek az esküjükben. Életük kockáztatásával hajtottak végre feladatokat, hiszen senki nem lehetett biztos abban, hogy nem kapja el a betegséget. A polgárőrök közül sokan a védett korosztályba tartoznak, mégis dolgoztak a rászorulókért. Szólt arról, hogy az OPSZ tudomása szerint egyetlen polgárőr sem kapta el a vírust.

Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy egy megfeszített veszélyhelyzeti időszakon vagyunk túl.
– Sokan, köztük a polgárőrök is tették a nehéz körülmények között a dolgukat, – fogalmazott. Velük kapcsolatban kiemelte, a szervezet tagjai szabadidejüket feláldozva, családjuktól elszakadva segítettek, amiért őszinte tiszteletet és megbecsülést érdemelnek.
Békési polgárőrök a Szakmai FórumonDr. Polyák Zsolt dandártábornok, Békés megye rendőr-főkapitánya elmondta, a közbiztonság terén is folyamatosan változnak a jogszabályok, változnak a feladatok.
– Munkánk nem nehezebb vagy könnyebb lesz, hanem másabb – hangsúlyozta. – A polgárőrök ehhez az állandóan változó környezethez alkalmazkodnak, folyamatosan ismereteket szereznek, a rendkívüli körülmények közötti is megállták, megállják a helyüket. A lakosság számít a szervezet tagjaira, megbecsüli őket. Megerősítette, hogy a rendőrség stratégia partnerként tekint a polgárőrökre.
Kiss András dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója rávilágított: az élet a vírus alatt sem állt meg, az egészségügytől a kereskedelemig számos szervezet tette a dolgát a lakosság érdekében. – A különleges helyzetre jól reagált a polgárőrség is, akik sokat tettek az idősekért – nyomatékosította.
Gál Sándor posztumusz elismerését veszi át az özvegyeKálmán Tibor, Békés polgármestere emlékeztetett arra, hogy éppen egy nappal korábban, pénteken köszönték meg azoknak az intézményeknek, szervezeteknek, vállalkozásoknak a munkájukat, akik sokat tettek a városban a veszélyhelyzet idején. – Ezek a szervezetek felépítettek egy „várfalat” a vírus ellen – folytatta a gondolatot. – Ennek a várfalnak pedig egy fontos építőelemét a polgárőrök biztosították. Kálmán Tibor jelképesen, a települések nevében köszönetet mondott Békés megye polgárőreinek.

Az eseményen kitüntetéseket is átadtak. Az Országos Polgárőr Szövetség a Polgárőr Érdemkereszt aranyfokozatát adományozta a napokban elhunyt Gál Sándornak, a Békési Polgárőrség tagjának. Az elismerést özvegye vette át. A Polgárőr Érdemkereszt ezüstfokozatát Filip András (Szarvasi Polgárőr Egyesület) vehette át. Polgárőr Érdemkereszt bronzfokozatát Horváth Péter (Orosházi Polgárőr Egyesület) érdemelte ki. OPSZ elnöki dicséretben részesült Gyarmati Orsolya és Berke Károlyné (Polgárőrség Kötegyán). A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság elismerését huszonketten vehették át dr. Polyák Zsolttól. A Békés Megyei Kormányhivatal három, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság két polgárőrt részesített elismerésben. A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elismerését tizenkilencen vették át.

(Forrás: Papp Gábor Beol.hu fotók: Virág István)