Polgárőrök segítik a vírushelyzet enyhítését

2020. november 17. 10:37
Az Országos Mentőszolgálat kérte a polgárőrség segítségét, hogy a vírushelyzetben működjenek közre a Magyar Vöröskereszttel közösen.
20201117-BP-virusA koronavírus járvány számos új feladat elé állította a polgárőrséget, amelyeknek megoldásában hatékonyan közreműködnek az egyesületek. Többek között a kijárási tilalom betartatásán, a kötelező karanténban lévők ellenőrzésén, valamint az általános bűnmegelőzési szolgálatokon túlmenően egy új területen is felvették a harcot a járványhelyzettel.

- Az Országos Mentőszolgálat kérte a budapesti polgárőrök segítségét – mondta el Kardos Pál, az OPSZ általános alelnöke, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke. – A felkérés értelmében a polgárőrök két mintavételi ponton támogatják az OMSZ és a Magyar Vöröskereszt kollégáinak a munkáját. Elsődleges feladatuk a tájékoztatás, a folyamatosság fenntartása és a forgalom zavartalanságának biztosítása a kijelölt helyszínek környékén – mondta az elnök.

A polgárőrök folyamatosan látják majd el a feladatukat az elkövetkező napokan.

szöveg és fotó: Budapesti Polgárőr Szövetség / Kardos Pál