Sikeres mentőgyakorlat a Dunán

2020. augusztus 02. 16:38
Sikeres mentőgyakorlat a Dunán
Nagyszabású gyakorlatot tartott a Katasztrófavédelmi Polgárőr Egyesület (KVP) a XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnoksággal és a búvárszolgálattal közösen július utolsó hetében. A két napig tartó eseményen igen embert próbáló feladatokat kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek, ahol elsősorban a vízről és vízről mentést gyakorolták a tűzoltók a polgárőrökkel közösen.   


- Ez a mentési gyakorlat megmutatta, hogy a tűzoltóság és a polgárőrség milyen jól tud együttműködni – mondta el Plutzer Attila, a budapesti Katasztrófavédelmi Polgárőr Egyesület elnöke. – A feladatok sokrétűek voltak, de a központi motívum egy komplex mentési-kutatási feladat volt, amely során azt szimuláltuk, hogy egy Dunában fürdőző személy hirtelen a felszín alá merül. Az ezt követő lépések fontosak voltak, hiszen éles helyzetben is minden perc számít, mert emberéletről van szó – mondta Plutzer Attila.
Mentési gyakorlat a DunánA központi ügyeletre érkező vészhívás nyomán a tűzoltóságot, valamint a Budapesti Búvárszolgálatot riasztja, de ezzel egy időben a KVP is megkapja a jelzést. A polgárőrök ezt követően kisgéphajóval a helyszínre mennek, lokalizálják az eltűnés helyét, majd ezt követően a kiérkező tűzoltókkal közösen megkezdik a mentési-kutatási feladatokat. Amíg a munka zajlik, addig a polgárőrök biztosítják a mentőegységek munkáját, biztonságát, valamint a Dunai víziközlekedés zavartalanságát.
- A gyakorlaton részt vett a tűzoltóság Szent Flórián nevű kutató-mentőhajója, amely szonárral kezdte meg az eltűnt személy keresését. A polgárőrség részéről két fő a polgárőr szolgálati hajóval, másik kettő pedig a szárazföldön segítette a tűzoltóság munkáját. A két nap alatt közel tizenhat órán át, naponta többször is végrehajtottuk a feladatokat. Hegyesi Árpád tűzoltó alezredes, a mentési gyakorlat vezetője folyamatosan nyomon követte a mozzanatokat és a második nap végén értékelte a tapasztaltakat.Mentési gyakorlat a Dunán Ennek alapján sikeres és eredményes volt a feladatvégrehajtás, amelyet a jövőben még rugalmasabban és professzionálisabban szeretnénk majd teljesíteni. Ehhez természetesen mégtöbb gyakorlásra és szolgálati tapasztalatra lesz majd szükségünk – zárta szavait az elnök.

A polgárőrök vízi feladatai nem csak a motoros kisgéphajóban történő utazásról és figyelésről szól. Nagyon komoly és felelősségteljes munkát hajtanak végre minden nap, amelynek köszönhetően emberéleteket mentenek. Az elmúlt napok során a rendőrséggel közös szolgálatellátás során sajnálatos módon három alkalommal is holtest kiemeléséhez kérték a KVP segítségét.