Átadták a Csongrád megyei polgárőrök irodáját

2020. július 29. 16:49
Szegeden, a Határrendészeti Kirendeltség Moszkvai körúti objektumában került ünnepélyesen átadásra a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének irodája július 29-én.  


A rendezvény megnyitását követően köszöntötték a megjelent vendégek között dr. Túrós Andrást az Országos Polgárőr Szövetség elnökét, Dakos József dandártábornokot, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét, dr. Mikecz Pétert a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal főigazgatóját, Gémes Lászlót a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnökét és a katasztrófavédelem részéről Mészáros Zoltán ezredest. Megjelent még Szabó Zoltán az OPSZ szakmai alelnöke, Gyarmati Sándor az OPSZ Felügyelőbizottságának elnökhelyettese és dr. Fekecs Dénes az OPSZ Gazdasági és Pénzügyi elnökhelyettese valamit a megye polgárőr egyesületeinek elnökei is.

Dakos József Elsőként Dakos József főkapitány köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy Batiz István a megyei polgárőr szövetség elnöke kereste meg korábban azzal kapcsolatban, hogy a szövetség elhelyezési gondokkal küzd, melynek megoldásában a rendőrség segítségét kérte. E megkeresés eredményeként sikerült a szövetségnek a határrendészeti kirendeltség épületében iroda helyiségeket biztosítani. Beszédében kiemelte, hogy a polgárőrség a rendőrség kiemelkedő stratégiai partnere, mondhatni a tizedik szolgálati ága. Elmondta, többek között Szegeden a Csillag téren is sikeresen működött együtt a rendőrség a polgárőrséggel és hatékonyan oldották meg a felmerült problémát. A belterületi szolgálatok mellett kiemelte a határvédelem fontosságát is. Röszke és Kiszsombor vonatkozásában beszélt arról, hogy a polgárőrök kiemelkedő segítséget nyújtanak a rendőrségnek a migrációval kapcsolatos feladatok ellátásában. A főkapitány megköszönte a vírushelyzetben tanúsított helytállást is és további jó egészségben eltöltött munkát kívánt a polgárőröknek.
Dr. Túrós AndrásDr. Túrós András beszédében elmondta, hogy az országban több helyen kapott már a polgárőrség helyiséget a rendőrség épületében s minőségi változásnak tekinti ezt az előrelépést a megye tekintetében is. Hangsúlyozta, hogy a polgárőrség a rendőrség leghűségesebb stratégiai partnere. A rendőrség folyamatosan anyagi és eszköztámogatást nyújt a szolgálatot ellátó polgárőr szervezetek részére. Az elnök beszélt arról is, hogy kiemelten fontos a közös munka és a közös fejlődés, mely országos szinten is jól látható. Beszéde végén megköszönte a rendőrség segítségét és a polgárőrök munkáját.
Gémes László a megye közbiztonságáról beszélt. Mint mondta, a lakók közbiztonságérzete nem csak országos, de európai szinten is kimagasló. A közgyűlés elnökeként is úgy látja, hogy a rendőrség és a polgárőrség együttműködése gördülékeny és hatékony. Megköszönte a polgárőrök áldozatos munkáját és jó egészséget kívánt annak folytatásához.

A beszédeket követően Dakos József r. dandártábornok és dr. Túrós András a nemzeti színű szalag átvágásával adták át a megyei szövetség központját.
  
Irodaavatás Szegeden