Eredményesen dolgoznak a határvédelemben

2020. november 22. 19:46
Eredményesen dolgoznak a határvédelemben

Az elmúlt hét folyamán több sikeres akciót is végrehajtottak a polgárőrök, amely során több tucat határsértőt derítettek fel, akik hazánk területére léptek.

 

Pőcze Levente, az Ásotthalom Községi Polgárőr egyesület elnöke arról tájékoztatott, hogy 2020. november 22-én, a délutáni órákban általános járőrszolgálatot láttak el az egyesület tagjai, amikor a rendőrség kért segítséget, esetleges határsértők felkutatásában. A polgárőrök a segítség kérést követően húsz fős, migránsokból álló csoportot tartóztattak fel Ásotthalom VI. kerületben, a hatóság kiérkezéséig.

A hét elején szintén nagy létszámú csoportot tartóztattak fel a polgárőröknek köszönhetően.

Röszkei és Mórahalmi polgárőr egyesületek tagjai határmenti szolgálatot láttak el. A szolgálatellátás során, több helyszínen, a határrendészeti kirendeltség munkatársaival szorosan együttműködve, összesen 25 fő, migráns személyt tartóztattak fel. A keresésben nagy segítséget jelentett számukra most is a kézi hőkamera- tudtuk meg Janos Norberttől a Röszkei egyesület tagjától.

 

szöveg: Horváth S. András / Magyari Béla
fotó: Janos Norbert