Tovább bővült a Polgárőrség technikai ellátottsága

2021. november 04. 18:47
Ünnepélyes keretek között adták át november 4-én, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségen azt a 11 gépkocsit és 21 kerékpárt, amelyek a jövőben a polgárőrök munkáját segítik a migráció elleni küzdelemben.
20211104-szegedikocsi

Nem véletlenül került sor az átadásra a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségen, a járművek ugyanis olyan polgárőr egyesükletekhez kerülnek, amelyeknek tagjai elsősorban a határon teljesítenek szolgálatot – mondta köszöntőjében Batiz István, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke.

A Belügyminisztérium, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, az Országos Polgárőr Szövetség, a Porsche Hungária, valamint a Bács-Kiskun Megyei, a Baranya Megyei és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából Dr. Túrós András OPSZ elnök, valamint Dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornok, Csongrád-Csanád megyei rendőrfőkapitány adta át azt a 11 gépkocsit, valamint 21 kerékpárt, amelyek Csongrád és Bács megyei polgárőr egyesületekhez kerülnek.

„A Polgárőrség a Rendőrség kiemelkedő stratégiai partnere, azaz mind a feladatok ellátásában, mind pedig a migráció elleni küzdelemben közösen és együttesen dolgoznak az illetékes határrendészeti szervekkel, vagyis egyetlen civil szervezetként, védik Európa határait” – hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Túrós András, aki szerint a határmenti településeken működő polgárőr egyesületek alapozták meg azt, hogy mostanában sokan a modern hazafisággal azonosítják a polgárőrszolgálatot. Az OPSZ elnöke éppen ezért, az illegális migráció elleni küzdelemben önkéntesen részt vevő polgárőröket, hétköznapi hősöknek nevezte.

Dr. Túrós András beszédében köszönetet mondott a Belügyminisztériumnak és az ORFK-nak, de személy szerint Papp Károly belbiztonsági államtitkárnak is, akivel – mint mondta – két hónappal ezelőtt Mórahalmon egyeztetett az újabb technikai eszközök adományozásáról, amelyek már itt is állnak előttünk.

Az elnök, a beszéde végén emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 10 évben a Rendőrség több száz gépkocsival, 1500 kerékpárral, ugyanennyi EDR rádióval és 300 darab segédmotorral segítette a Polgárőrség munkáját.

A több szervezet összefogásának eredményeként létrejött adományozással most nem csak tovább bővült a Polgárőrség technikai ellátottsága, de hatékonyabbá vált a szolgálatellátás is.

„A migráció elleni fokozottabb, mobil fellépést segítik elő ezek a járművek, és ezáltal hatékonyabb munkavégzést is eredményeznek – mondta Csorba Sándor. Az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának elnöke hozzátette, a terveik között szerepel a határ menti, illetve a mélységi területeken a tagozat létszámbővítése.

A határmenti egyesületek képviselői miután megköszönték az adományt, azonnal ki is próbálták a járműveket.


A képgaléria a fotóra kattintva érhető el!

szöveg: Bakonyi Ágnes
fotó: Frank Yvette / Magyari Béla