Fa**agyerekek a Polgárőrök!

2020. február 14. 13:54
Fa**agyerekek a Polgárőrök!

Ma olyan világot élünk ahol a verbális agresszió mindennapos, a dicsérő szó viszont szinte teljesen eltűnt. Éppen ezért esett jól szerkesztőségünknek az a levél, amit ma küldött számunkra Nagy István János. A levelet betűhíven közöljük, csak a kényes szót fütyültük ki.  


"Tisztelt Hivatal, Polgárőrök és Polgárok!

Ezúton szeretném megköszönni Széles Jánosnak a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnökének és általa a polgárőrségnek, hogy 2020.01.29-én 23:00-órakor segített nekem.
Tehergépkocsi vezetőként dolgozom, és az említett napon Dunaföldváron végeztem a fuvarfeladatomat. A felrakodás után a Dunaföldvári kukorica feldolgozó üzemből kilépve megálltam az előtte álló benzinkútnál még egy kávéra a haza út előtt. Abonyba érve 22:30 körül vettem észre, hogy nincs meg a tárcám.
Kétségbeestem, hogy milyen procedúra fog most következni, hogy pótolni tudjam az irataimat lemondva arról a párezer forintról, ami szintén a tárcámban volt. Ilyenkor szerintem sokan vannak úgy, hogy legalább az irataimat visszakapná a megtalálójától. Én megpróbáltam először a helyi rendőrőrsöt felhívni, de nem sikerült. Neten keresni kezdtem a helyi közérdekű telefonszámokat. Itt találtam meg a Polgárőrség telefonszámát, amit felhívtam és Széles János elnök úrnak elmondtam a problémát. Ő erre reagálva készségesen autójával elment ehhez a benzinkúthoz. Mivel addigra már zárva volt mire én haza értem, elmondtam neki, hol parkoltam, hol szálltam ki és be a teherkocsiba és láss csodát ott volt leesve a tárcám.

Nagyon hálás vagyok érte, hogy bár nem vagyok Széles Úr sem városának sem pedig a területi körzetének a lakója mégis segített rajtam. Sajnos személyesen nem tudtam megköszönni neki a jótettét, de szeretném mindenkivel tudatni, hogy igen is fa**agyerekek a polgárőrök!!! Ők tényleg értünk vannak! Legyünk érte hálásak Emberek!!!
Mégegyszer nagyon szépen köszönöm Elnök Úr! További sikerek kívánok hívatásában, jó egészséget önnek és egész családjának és persze minden polgárőrnek!

Köszönöm, hogy vannak!

Nagy István János"