Állatokon segítenek Pázmándfaluban

2021. január 17. 21:00

Adománygyűjtő akciót segítettek a fiatal polgárőrök Pázmándfaluban, ahol szorosan együttműködött az egyesület az Állatvédőrséggel.

20210117-pazmandfaluA Pázmándfalui Polgárőr Egyesület 2021. január 9-én közel 200kg száraz kutyaeledelt juttatott el az Állatvédőrség Győr-Moson-Sopron megyei szervezete által megrendezett adománygyűjtő akcióra.

A polgárőrök úgy segítették az állatvédő szervezetet, hogy a településen meghirdetett gyűjtés során adományozott állateledelt az egyesület a központi gyűjtőnapon eljuttatta az Állatvédőrségnek. A fiatalok elszántságát és tenni akarását jól jellemezte, hogy a táp átadását követően ott maradtak segíteni az alapítvány munkáját.

Mint azt Guth József polgárőr elmondta, nagy öröm volt számukra, hogy Pázmándfaluban ilyen sokan megmozdultak az állatvédelem zászlaja alatt és így összegyűlhetett a 200 kilogrammnyi adomány. Hozzátette, hogy a jövőben is folytatják az efféle karitatív munkát.

A településen egyébként kiemelt figyelmet kap az állatvédelem, főként a kóbor ebekre ügyelnek a fiatal polgárőrök. A közelmúltban egy sikeres mentőakciójuk is volt, amikor egy korábban elkóborol nagytestű juhászkutyát juttattak vissza a gazdájához.

szöveg: Guth József
fotó: Szipőcs Roland